A Kisfaludy ház lakásának ügye

image

Nagy László főmérnök a Devecseri Állami Erdőgazdaság igazgató helyettese levélben tájékoztatta Kovács J. Andrást, a sümegi Kisfaludy Emlékmúzeum vezetőjét, hogy a megüresedő lakást nem áll módjukban átadni. Levelét írógéppel írta, aláírásával látta el. Kovács J. András 1949-1957 között a sümegi általános iskola vezetője volt. Cikkei már tanítóképzős kora óta megjelentek országos és helyi lapokban. Sümegre letelepedvén kutatta és köteteiben össze is gyűjtötte a város történetét, a helyi iparosok, kézművesek, iskolák történeteit, valamint gyűjtőmunkát végzett a nyelvészet területén is. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Sümeg
subject Kisfaludy Emlékmúzeum
subject Devecseri Állami Erdőgazdaság
subject Kovács J. András
subject Kisfaludy ház
audience researchers
Creators, contributors
creator Nagy László
publisher Nagy László
Time and places
place of publishing Devecser
spatial reference Sümeg
location of physical object Sümeg
date 1954-10-14
temporal reference 1954.
Attributes
medium paper
extent 21 x 29,7 cm
colour image monochrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház
registration number 72.68.598