Feladóvevény

image

Csomag feladóvevénye 1929-ből. Darnay Kálmán küldte el Kuss Gizellának a Testőrszerelmek és a Bujdosó Gyöngysor című műveinek kéziratát németre fordítás és forgatókönyvvé való átírás céljából. A csomag súlya 500g volt, bérmentesítési díja 50 fillér. 1929. július 27-én postázta Sümegen. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, majd nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Sümeg
subject Állami Darnay Múzeum
subject Darnay Kálmán
subject Kuss Gizella
subject Testőrszerelmek
subject Bujdosó Gyöngysor
subject fordítás
subject forgatókönyv
subject feladóvevény
subject csomag
audience researchers
Creators, contributors
publisher Sümegi Posta
Time and places
place of publishing Sümeg
spatial reference Sümeg
location of physical object Sümeg
date 1929-07-27
temporal reference 1929.
Attributes
medium paper
extent 12 x 5 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház
registration number 72.68.701