Kuss Gizella levelei

text

Ezeket a leveleket Kuss Gizella írta Darnay Kálmánnak, az Állami Darnay Múzeum igazgatójának. A levelekből az derült ki, hogy őt kérték fel Darnay Kálmán két művének – a Testőrszerelmek és a Bujdosó Gyöngysor címűeknek – németre fordítására, valamint filmesítésükhöz a forgatókönyv megírására. A levelek kézírással, tustintával íródtak, 1929. július 25-e és december 6-a között. Kuss Gizella egyet Lassnitzhöhéből, a többit Szegedről írta. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, majd nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Sümeg
subject Állami Darnay Múzeum
subject Darnay Kálmán
subject Kuss Gizella
subject Testőrszerelmek
subject Bujdosó Gyöngysor
subject fordítás
subject forgatókönyv
subject Lassnitzhöhe
subject Szeged
audience researchers
Creators, contributors
creator Kuss Gizella
publisher Kuss Gizella
Time and places
place of publishing Szeged és Lassnitzhöhe
spatial reference Sümeg
location of physical object Sümeg
temporal reference 1929.
Attributes
medium paper
extent 1,06 Mb
extent 780 Kb
extent 290 Kb
extent 388 Kb
extent 561 Kb
extent 729 Kb
format PDF
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház
registration number 72.68.701
registration number 72.68.702
registration number 72.68.703
registration number 72.68.704
registration number 72.68.705
registration number 72.68.710