Nem a részletekre figyelünk

Az, hogy jellemzően hajlunk rá, hogy elhiggyük az illuzionisták által kreált illúziókat, nem csak a bűvészek profizmusán múlik, hanem a gondolkodásunk hiányosságain is. Az idegtudósok becslése szerint az emberi agyba másodpercenként 11 millió bit információ érkezik. Annak érdekében, hogy ezt az információmennyiséget kezelni tudjuk, agyunk figyelmen kívül hagyja a részleteket, és a látottakban számunkra ismerős mintázatokat keres. Ez képessé tesz minket arra, hogy ebből az információáradatból ki tudjuk szűrni a lényeget, így képesek legyünk gyorsan reagálni a környezetünkben történő eseményekre. Az amúgy hasznos rendszer „mellékhatása”, hogy néha bizonyos dolgokat nem veszünk észre, máskor meg ott is látni vélünk ismerős alakzatokat, ahol az valójában csak a képzeletünk szüleménye. Ilyenek például a felhőkben időnkét látható, arcokra vagy egyéb alakzatokra emlékeztető illúziók.

A látszat néha félrevezethet az „elvarázsolt” szobában (is)

Hogy miként tudnak félrevezetni néha a saját tapasztalataink, és belső elvárásaink, ha számunkra ismeretlen dolgok értelmezéséről van szó, arra jó példa az Ames-féle torz szoba, amelynek ablakán bekukkantva úgy láthatjuk, hogy a két (valójában) azonos méretű ember közül az egyik óriás a másik pedig törpe. Az illúziót az okozza, hogy a szobát úgy alakították ki, hogy a falai nem merőlegesek egymásra, és padlója és mennyezete sem vízszintes. A szobában látottak értelmezésénél jellemzően tévedünk, mert valójában nem az emberek mérete különböző, hanem a szoba torz. Agyunknak ezt a hibázásra való hajlamát használják ki többek között az illuzionisták is annak érdekében, hogy a szórakoztatás és elkápráztatás céljából félrevezessenek minket. Ugyan az Ames-szoba tudományos kutatás részeként jött létre, de népszerűsége miatt manapság már számos múzeumban, élményparkban, vidámparkban megépítették, továbbá a filmiparban is előszeretettel használják, például a Gyűrűk Ura-trilógiában Gandalf, a nagy varázsló és az aprócska hobbitok közös jeleneteinek megalkotásakor számítógépes trükkök helyett alkalmazták.

Vigyázat csalok! – A szórakoztatástól az emberfeletti képességekig

Minden idők egyik legismertebb magyar bűvésze, érdemes és kiváló művész, Rodolfo, aki Gross Rezsőként született 1911-ben. Az ikonikussá vált, Rodolfo Grosso nevet felfedezőjétől és tanítómesterétől Odry Zuárdtól kapta. A hagyatékából ránk maradt bűvészkönyvek és bűvészkellékek a Gálvölgyi család, valamint a neves játékkártya gyűjtő, Jánoska Antal jóvoltából a Szórakaténusz Játékmúzeumba kerültek. Bár Rodolfo esetében köztudott, azonban a világhírű Henry Houdini esetében már kevésbé közismert a tény, hogy Magyarországon született (illetve az Osztrák-Magyar Monarchiában) Weisz Erik néven 1874-ben Budapesten, és családja, amikor Houdini 4-éves volt, emigrált Amerikába. Houdinit, aki művésznevét a nagy francia mágus Robert Houdin iránti tiszteletből választotta leginkább a szabadulómutatványai tették ismertté az Egyesült Államokban, a századfordulót követő első néhány évben. Szabadulóművészeti karrierje úgy indult, hogy 1891-ben (17 éves korában) Theo fivérével illuzionistaként kezdett fellépni a New york-i Huber Museumban, ahol már a kezdetektől a szabadulószámokra specializálódtak. Egyik mutatványában összebilincselt kézzel és lábbal hordóba záratta magát, majd sikeresen kiszabadult. Hamarosan ünnepelt sztárrá vált. Népszerűsége nemcsak az Egyesült Államokban, hanem Kanadában és Európában is megállíthatatlanul ívelt felfelé. Különféle szabadulómutatványaiban bilincsekkel, lakatokkal lezárt láncokkal, és bekötött szemmel, néha mélyvízből, például a Hudson folyó mélyéről kellett kiszabadulnia. Víz alatti mutatványaiban búvárszemüveg és oxigénpalack nélkül merült, úgy, hogy közben nála voltak a lakatok és bilincsek kulcsai, amelyek segítségével ki tudta szabadítani magát. Habár vannak olyan bűvészek, akiknek veszélyes mutatványuk az életükbe kerül, Houdini esetében nem ez volt a helyzet. Az történt ugyanis, hogy az egyik mutatványa közben színpadra hívott egy nézőt, akit arra kért: üssön akkora erővel a hasára, amekkorával csak képes. Amit Houdini nem tudott, az az volt, hogy vakbélgyulladása volt. A vakbele (feltehetőleg az ütés hatására) perforált, de Houdini ragaszkodott mutatványa befejezéséhez. Csak utána szállították korházba, ahol megműtötték ugyan, de a komplikációként fellépő hashártyagyulladásba október 31-én belehalt.

Aki azt gondolná, hogy a szabadulóművészeti és az egyéb, hasonlóan veszélyes mutatványoknak, mint például a kötéltáncolás, a szórakoztatáson túl más haszna nincsen, az nagyot téved, ugyanis az artisták és bűvészek e mutatványok gyakorlása során szinte már emberfelettinek mondható képességeket tudnak kifejleszteni magukban. Nevezetesen olyat, amely képessé teszi őket arra, hogy extrém stresszhelyzetekben is nyugodtak maradjanak, uralni tudják a testük stresszel kapcsolatos fiziológiai folyamatait: a szívverésüket, pulzusukat és a pánikra – normál esetben okot adó – helyzetben is képesek legyenek megőrizni a hidegvérüket úgy, hogy közben a megoldandó feladatra tudjanak koncentrálni. E mutatványok gyakorlása bárkinek (aki fizikailag alkalmas rá) segíthet megtanulni, hogyan lehet extrém, vagy a hétköznapi stressz-szintet jóval meghaladó mértékű stresszel járó helyzetekben - például egy vizsgaszituációban is - úrrá lenni a pánikon.

Az illuzionisták és szélhámosok kedvence: a változási vakság jelensége

Egy másik a fentebb ismertetett jelenségekhez hasonló jelenség, ami összefügg azzal, hogy nem figyelünk a részletekre, és amit a bűvészek és a szélhámosok is gyakran kihasználnak, különféle megtévesztő trükkök alkalmazásánál, az úgynevezett változási vakság, amelynek lényege, hogy a különféle események során bekövetkező apróbb változásokat a megfigyelő személyek jellemzően nem veszik észre. Főleg abban az esetben, ha - miközben a változás történik – valami eltereli a figyelmüket.

 Erdélyi Károly

Forrás

• E. H. Gombrich, R. L. Gregory: Illúzió a természetben és a művészetben. 1982. Budapest, ISBN 9632804899
• Tim Clark, Isabel Perez, Philippa Rowlands, Todd Sampson: Redesign My Brain - „Mind Over Matter" (magyarul megjelent: „Az elme győzelme az anyag felett" címen)  Australian Broadcasting Corporation - Ausztrália, 2013 (1) 3.
• Tim Clark, Isabel Perez, Philippa Rowlands, Todd Sampson: Redesign My Brain - „Make Me Brave" (magyarul megjelent: a „Hogy legyek bátrabb?" címen) Australian Broadcasting Corporation - Ausztrália, 2015 (2) 3.
• Molnár Gál Péter: Szabadulóművészek. (1999). Népszabadság, Január 9.
• Rensink, Ronald A.; O'Regan, J. Kevin; Clark, James J. (1997). "To See or not to See: The Need for Attention to Perceive Changes in Scenes". Psychological Science. 8 (5): 368–373. 
• Simons, D.J.; Levin, D.T. (1997). "Change blindness". Trends in Cognitive Sciences. 1 (7): 261–267.
• 24.hu: Csak az emberek töredékét nem veri át ez az optikai illúzió. 2016. március 23.