Mire vigad a magyar? - Zenetörténeti zanza
A héten mulatunk, azaz adatbázisunk képei segítségével felidézzük, hogyan vigadtunk az elmúlt évszázadokban – olykor örömben, olykor bánatban. A magyar nóta és a „cigányzene” szinte szinonimák, sőt a legismertebb nótaszerzők és zenészek, virtuózok roma származásúak. Kis magyar zenetörténetünkben vizsgáljuk, hogy hogyan alakult ez a kölcsönhatás? Hogyan vált szórakoztató műfajjá a nóta – a magyar népzenében gyökerezve és a reformkor romantikus nemzeti hevületétől fűtve?
A magyaros táncmuzsika
Terjedelmi okokból odáig nem merészkedünk, hogy a magyar népzene történeti gyökereit elemezzük, hiszen akkor igencsak ősi időkbe kellene visszatekintenünk. Rövid összefoglalónkat a 18. századtól kezdjük, ekkor született meg a régi magyar tánczenéből – a magyar nóta mondhatni előzménye – a verbunkos. Eredeti funkciója szerint a verbunk-tánccal és zenével próbálták a legényeket katonaéletre csábítani, így verbuváltak. A verbunkos zene olyan világhírű komponistákra is hatással volt, mint Mozart vagy Brahms.
A verbunkos leghíresebb képviselője volt Bihari János cigányprímás, hegedűvirtuóz, egyben zeneszerző. A magyar zenei romantika egyik legnagyobb alakja. 1801-ben a jelenleg már Szlovákiához tartozó Nagyabonyból érkezett Pestre, ahol öttagú bandájával rendkívüli népszerűségre tett szert, fellépéseik voltak Pozsonyban, Bécsben, bejárta Magyarországot. Igazi vándoréletet élet, azonban 1824-ben, egy utazás során bekövetkezett baleset és kézsérülés okozta prímáskarrierje végét. Előadását a fiatal Liszt Ferenc is élőben hallgatta, illetve méltatta. Bihari műveit sajnos nem jegyezte le, így azok hitelessége kérdéses lehet.
A 19. században a verbunkosból fejlődött ki a romantikus magyaros táncmuzsika. A reformkor hazafias hangulatához illeszkedett, amikor egy-egy bál alkalmával a fiatalok verbunkot, vagy az abból kialakult csárdást jártak. Természetesen ekkor már nagy szerepük volt a cigányzenekaroknak, akik a talpalávalót szolgáltatták, s a gyakorlatban alakult, formálódott a muzsika. Liszt Ferencre olyan nagy hatással volt a cigányzene, hogy francia nyelvű könyvet is írt A cigányok és zenéjük Magyarországon (Des Bohémiens et de leur musique en Hongrie) címmel. Ebben az időben előfordult, hogy egy-egy virtuóz zenész igazi országos hírességgé lett – mint a már említett Bihari János is. Az élő zene érzelmességét azonban ebben az időben nem rögzítette eszköz, így a kétszáz évvel ezelőtti mesterek játékát nem csodálhatjuk.
A hungarikummá lett nóta
A magyar nóta ekkoriban már nagy népszerűségnek örvendett – az iskolázott réteg is sokszor előnyben részesítette a klasszikus zenével szemben. A 19. század elején Európa-szerte meghatározó volt a népköltészet felfedezése, nem is beszélve arról, hogy nálunk erre remek táptalaj volt reformkor nemzeti hevülete. Mindemellett ezen időszak magyaros táncdivatjának dallamai a nótákban éledtek újjá, létrejött az „énekelt tánc”, amelyre lehetett mulatni. A magyar temperamentumhoz hozzátartozott a mulatás, a vigadás, a spontán dalban megnyilvánulás. A cigányzenekarok pedig előszeretettel játszották is eme nótákat. Sőt, külön „szakma” jelent meg, számos önjelölt nótaszerző bukkant fel a kisbirtokosok, kisértelmiségiek köréből. A kor híresebb (és nem az említett dilettánsok közé tartozó) szerzője volt Egressy Béni, a Szózat megzenésítője, aki számos nótát is írt.
A magyar nóta népszerűsége még a századfordulón és a 20. században is töretlen – az értelmiségiek és a dzsentrik előszeretettel adtak hangot dalolva érzelmi állapotuknak sokszor prímási hegedűszóval kísérve. Talán a leghíresebb nótaszerző Dankó Pista, aki a századforduló tájékán volt a legaktívabb. Miután Blaha Lujza révén híressé váltak dalai, az 1890-es években daltársulatával sikert sikerre halmozott hazánktól Oroszországig. Nótái, népszínművei mások keze által lejegyezve maradtak fenn az utókornak.
Húzzátok, cigányok!
Ugorjunk vissza az időben, hiszen a fentiekhez az is hozzátartozik, hogy az első, klasszikus felállású cigányzenekarokról a 18. század közepétől szól az írott fáma. Természetesen a muzsikus cigányok már korábban is zenéltek, többek között a legexkluzívabb helyeken, királyi és főúri udvarokban; de járták a világot a vándor cigányzenészek is.
Az első szervezett cigánybandát nem más alakította, mint Czinka Panna férjével és két sógorával. Czinka Panna volt a zenekar prímása (az első ismert cigányprímás!), a férj nagybőgőn játszott, a sógorok közül az egyik kontrás volt, a másik cimbalmos. Ez nem más, mint az alap cigányzenekari hangszerelés a hegedűvel, a cimbalommal és a basszussal – persze többtagú is lehet a formáció, csellóval, klarinéttal kiegészítve. Az asszony már gyermekkorában különleges tehetségnek számított hegedűjátékát tekintve. Ekkoriban jellemző volt, hogy urak pártfogolták a tehetséges zenészeket; Pannát is a falu – Sajógömör – birtokosa támogatta. A zenekar pedig igen népszerű volt a környéken.
A következő száz évben a cigánymuzsikusok társaságát minden társadalmi réteg kedvelte (jelen cikkben terjedelmi okokból nem térünk ki a cigány népzenére, maradunk a népies műzene berkein belül). Később a megerősödő polgárság támogatása és a városiasodás a cigányzenekarokat a vendéglőkbe, kávéházakba helyezte, és ott állandósult a szerepük. Napjainkban is létező jelenség, ám főként az idegenforgalomhoz köthető, turisták által kedvelt vendéglátóegységekben jellemző. Viseletük állítólag az 1848-49-es szabadságharc idejéből származik, amikor a cigányemberek részt vettek a harcokban, és egyben zenéltek is a katonatársaknak. Az egyenruha alakult át a zenekari öltözékké: az aranysújtásos piros mellény és a prímás kék mellénye azóta is a muzsikálások kelléke.
A műfaj új keretek közé állítása az 1950-es években kezdődött a Rajkó Zenekarral. Azóta a Rajkó Művészegyüttes és a 100 Tagú Cigányzenekar talán a leghíresebb roma nagyzenekar. Repertoárjukban a cigányzene hagyománya mellett szerepel a komolyzene és a népzene. És akkor még nem is említettük a világzenei jelzővel illetett cigány muzsikus kollektívákat. Aki pedig kedvet kapott a magyar és cigány népzenéhez – elvonatkoztatva a cikkben tárgyalt érzelmes nótától, és a világzene izgalmas berkein belül maradva – ajánljuk a 2018. október 5-től 7-ig tartó Budapest Ritmo világzenei fesztivált az Akvárium Klubban.
TEJ
Forrás:
- Dobszay László: Magyar zenetörténet. Budapest. Mezőgazda Kiadó, 1998. Digitális Tankönyvtár
https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_522_Magyar_zenetortenet/index.html - Kenyeres Ágnes (főszerk.): Magyar életrajzi lexikon 1000-1990. Magyar Elektronikus Könyvtár
- Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar néprajzi lexikon I. kötet. Budapest. Akadémiai Kiadó, 1977. Magyar Elektronikus Könyvtár
http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/1-1130.html - Sárosi Bálint: A cigányzenekar múltja az egykorú sajtó tükrében I-II. Budapest. Nap Kiadó
