Félre bajusz, jön a szakáll
A szakáll a férfiak arcán növő szőrzet; az arc alsó részét és az állat fedi, lenyúlhat a nyakig, a száj és az orr közötti részét nevezzük bajusznak. Már az őskori ember számára lényeges funkcióval bírt; egyrészt meleget adott, védte a szájnyílást a piszoktól, másrészt az ellenség elrettentésére szolgált. A történelem során a férfiasság, az erő, a bölcsesség, a hatalom jelképe volt, és egyfajta összetartozást fejezett, és fejez ki jelenleg is viselői között. Az állatvilágban is megfigyelhető bizonyos emlősökön a pofaszőrzet, például a kutyán vagy a kecskén.
A szakáll már az ókorban jelentőségteljes szimbólummá vált. Az ókori civilizációk közül nagy szerepe volt az egyiptomi kultúrában, amelyben a fáraó egyik fontos kelléke volt a jellegzetes, hosszúkás szakáll, aki még holtában, halotti maszkján is hordta. Általában ez állra erősített álszakáll volt, amely nélkülözhetetlen bizonyítéka volt a fáraó isteni származásának, hiszen az antropomorf férfi isteneket ábrázolták ezzel a jellegzetességgel. Még az i.e. 15. században uralkodó Hatsepszut királynő is viselte. Később ez a szakáll-kultusz elmaradt Egyiptomban. Mezopotámiában a természetes szakáll volt divatban, amelynek ápolására, fazonírozására nagy gondot fordítottak különböző olajokkal.
Az ókori görögöknél szintén szokás volt szakállat növeszteni, sőt, annak levágása egyfajta büntetésként szolgált. A görög férfiak bodorították is arcuk ékességét. Később a Római Birodalomban jelent meg a borotválkozás szokása – higiéniai szempontból. A római császárokra már a szőr nélküli, csupasz arc jellemző. Az i.e. 5 században a borbélyok tevékenységére is igény volt, oly sokan követték az új ideált. Egyébként a latin ’barba’, azaz ’szakáll’ szó kapcsolatba hozható a ’barbár’, az anno ’idegen nyelvet beszélő, idegen népet’ jelentő kifejezéssel.
A zsidó-keresztény hagyomány szerint a Bibliában a férfiak többsége szakállat visel, amely a férfiasság, az erő jelképe volt. A Bibliában gyakran ellenségként feltüntetett filiszteusokat szakáll nélkül ábrázolták a közel-keleti művészet alkotásain. Vagy a hajától, szőrzetétől, azaz erejétől megfosztott Sámson és Delila története is a szakáll szimbolikus erejét példázza. Az Ószövetségben kitérnek a szakáll gondozásának fontosságára, ill. az Újszövetség központi alakja, Jézus a világ egyik leghíresebb szakállas személyisége. Rajta kívül az apostolok többsége is domináns arcszőrzettel bírt. A remeték szakálla a világtól történő elfordulást jelképezi. Később, évszázadokon át folyamatosan változott a nézet, hogy a klérus engedélyezi vagy tiltja a papi és világi szakállviselést. Az ortodox kereszténység hívei és az ortodox zsidó vallásúak körében még mindig ragaszkodnak a hosszú arcszőrzethez. A muszlimoknál szintén fontos a szakáll viselése, ahogy a követendő Mohamed próféta tette.
A 18-19. században kapott ismét hangsúlyos történelmi szerepet a szakáll – főként Magyarországon. (Előtte, a 16. századtól, a városi és a vidéki lakosság körében egyaránt szokás volt a szakállviselés, főként a nős férfiakat illette ez az előjog.) A 18. században, osztrák hatásra, a magyar férfiakat szakállbírsággal kötelezték borotválkozásra. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után viszont népszerű volt a Kossuth-szakáll – egyfajta szimpátiaviseletként, a passzív ellenállás szimbólumaként. A Kossuth-szakállnak egyébként az a különlegessége, hogy az állrész csupaszra van borotválva, és a bajusz különálló, nincs összeköttetésben a szakállal. Kossuth Lajos idősebb korában elhagyta ezt a viseletet.
Más esetekben is előfordult, hogy a szakáll a lázadás és a szabadság szimbóluma lett, például a kubai forradalom idején Che Guevara és Fidel Castro megjelenése (azóta a szakállas Che Guevara portréja maga is szimbólummá vált). Vagy az 1960-as ’70-es években, a hippimozgalom idején volt jellemző a haj szabadjára engedése mellett a szakáll burjánzása is.
A The Times magazin szubjektív álláspontja szerint a világ leghíresebb szakállas személyisége Karl Marx hosszú, bozontos arcszőrzetével. A második helyen II. Miklós cár tanácsadója, Raszputyin áll. A harmadik egy Magyarországon kevésbé ismert angol színész, Brian Blessed a télapó-szakállával. Negyedik a már említett Jézus Krisztus, az ötödik pedig Charles Dickens viktoriánus író. A magyar történelem neves szakállas alakjai kapcsán főként a reformkor politikusai juthatnak eszünkbe; a kultuszteremtő Kossuth Lajostól kezdve Széchenyi István, Batthyány Lajos vagy az Osztrák-Magyar Monarchia uralkodója, Ferenc József – akiről szintén külön szakálltípust neveztek el.
Érdekes, hogy a rengeteg szakállas férfi mellett híressé váltak szakállas nők is. Többnyire hormonzavar hatására alakul ki kóros szőrösödés a nők esetében. Nevezetes volt a 17. században a nápolyi Magdalena Ventura, akkori közismert nevén ’La mujer barbuda’ (A szakállas asszony), akinek küllemét Jusepe de Ribera festő is megörökítette. A naturalisztikus műalkotás az asszonyt gyermekének szoptatása közben ábrázolja, szintén szakállas férje társaságában. Magyarországon Barcsy Szidónia vált híressé szakálláról a 19-20. században. A bárónénál első gyermeke születése után alakult ki ez a rendellenesség, és arra a sorsa jutott, mint a kor testi abnormalitást mutató személyei, látványosságként egy cirkusszal járta a világot.
Napjainkban reneszánszát éli a szakáll-kultúra – természetesen szigorúan fazonra vágva, ápolva, fésülve. A szakáll- és bajuszápoló termékekre (fésű, szappan, sampon, balzsam, vax, olaj) egész iparág épült. Sőt, egy kihalóban lévő szakmát keltettek életre a szakáll-igények, sorra nyílnak a borbélyüzletek. És nem csupán az Y-generációs hipszter, urbánus életérzés része borbélyhoz járni, általános kereslet van a borbélyokra – legyen szó egy egyszerű igazításról vagy valamilyen extra fazonról, mint például full beard, Garibaldi, Van Dyke vagy Bandholz. A szakáll funkciója ugyan megváltozott több ezer év alatt, amellett, hogy szinte mindig divatban volt bizonyos körökben: már nem a hőtartó hatása vagy ijesztő formája végett növesztik, már nincs hatalmi vagy forradalmi szimbóluma,
viszont eléggé menő.
TEJ
