A bajusz sokféle módon vágható, nyírható, formáját többnyire megőrzi. A 15. századtól általában a köznép hagyta nőni. A 18. században, a németesítés idején átmenetileg tiltották, így a férfinép kitépte vagy leborotválta a száj fölötti szőrzetét; ellenkező esetben börtön várt rájuk. A 19. században nyugati és keleti, katonai és nemesi hatásoknak megfelelően alakult a magyarországi bajuszviselet. Az idősebbek körében a vékony és lelógó harcsabajusz (vagy konya) volt népszerű. Emellett kedvelt viselet volt a pörge vagy hegyes bajusz. Ennek „idomításához” faggyúra volt szükség, végét pedig orsóval vagy zsinórral pödörték a megfelelő hegyességűre. Később, a 19-20. század fordulóján jelent meg az egyenes, nyírott bajusz, előbb a városi polgárok, majd a parasztság körében.

Herman Ottó (1835-1914) természetkutató, néprajzkutató, régész és politikus, „az utolsó magyar polihisztor” 1906-ban jelentette meg A magyar bajusz c. tanulmányát a Magyar Nyelvben. Az írásban a néprajzkutató illusztrációkkal gazdagítva részletezi a magyar bajusztípusokat, összesen huszonhatot. Megemlíti, hogy a magyarság kultuszt teremt a bajusza köré. Kiemeli, hogy az arcszőrzet fazonja függ viselője foglalkozásától vagy akár nemzetiségétől. A férfiú kora is befolyásolja, például ilyen az „ütköző bajusz”, amikor az erősödő szálak túlnőnek a fiús pelyhen. Utóbbiak közé sorolható a „nyalka bajusz”, a fiatalabb férfiak jól gondozott viselete.

Herman Ottó több ízben hasonlítja a bajusz formáját, állását a szarvasmarha szarvához, ilyen például a már említett pörge, a csákó (II. Rákóczi Ferencet hozva példának) vagy a kajla. Utóbbi kettő azért érdekes, mert a csákó gondozására, szimmetrikusságára nagy figyelmet fordítottak, ellentétben a kajlával, amely egy aszimmetrikus forma, egyik fele fölfelé, másik lefelé konyul. Ennek több oka lehet, az egyik, hogy a csákóbajuszt viselője csak a szabad jobb kezével sodorta, így a baloldali félbajusz gondozás híján lekonyult. A másik, hogy az ember mindig egyik oldalán fekve alszik, és a párna elferdíti az egyik
bajuszszárnyat.

Népies szólás fejezi ki a „vastag bajusz” jellemzőjét: „mintha varjút nyelt volna, és csak a szárnya maradt volna künn”. Herman Ottó szerint e típus leghíresebb viselője Arany János. A vastaghoz nagyon hasonló a „csurgó”; vastag, de lefelé álló, „a melyről ivás után lecsurog a folyadék”. Deák Ferenc hordta ezt a fajta arcszőrzetet. A „torzonborz bajusz” szintén egy erős, domináns viselet, „melynek úgyszólván minden szőre másképpen görbül s így folyton kuszálódik”, többek között Munkácsy Mihályt jellemezte.

A két világháború között terjedt el hazánkban is a fogkefebajusz vagy Hitler-bajusz. E bajusztípus eredete a 19. századig nyúlik vissza, az USA-ból indulva terjedt el Európában, azonban a II. világháború után a leghíresebb, leghírhedtebb viselője és a nácizmus miatt hamar elvesztette népszerűségét. A kefebajusz másik híres viselője Charlie Chaplin, akinek stílusjegye volt a jellegzetes arcszőrzet, és némafilmjeiben a mimikát kiemelő, a komikumot erősítő eszköz.

A 20. század egyik leghíresebb bajusza Salvador Dalíé. A szürrealista festőzseni hosszú, vékony, felfelé álló, extravagáns bajusza szinte már maga is egy dadaista műalkotás. Albert Einstein amellett, hogy a század egyik legnagyobb géniusza, nevezetes a jellegzetesen bozontos frizurájáról és bajuszáról. Fizimiskája a különc zseni szimbóluma lett. Freddie Mercury szintén a század egyik legismertebb bajuszos személyisége. A brit rock-ikon kitartott a védjegyévé vált arcszőrzet mellett, annak ellenére, hogy a szóbeszéd szerint előfordult, hogy koncert közben borotvával dobálták meg az elégedetlen hívek. A harmincas generáció némi nosztalgiával emlékezik vissza Tom Selleckre, a Magnum c. krimisorozatra és a legendás bajuszra, amely a nyolcvanas évek egyik sajátos lenyomataként maradt fönn a popkultúrában.

A bajusz a művészetben is gyakran megjelenő szimbólum. A magyar irodalmi klasszikusok, tanulmányok, cikkek mellett (Arany János: A bajusz, Krúdy Gyula: A bajuszpedrő románc, vagy egy képviselő ujítása a bajusz-viseletben) eszünkbe juthat Lakos Nóra 2012-es dokumentumfilmje, a Magyar bajusz vagy Emmanuel Carrère 2005-ös A bajusz c. francia filmdrámája. Rengeteg szólás és közmondás is említi, például ha valakivel összetűzésbe kerülünk, a bajszunkat akasztjuk össze vele, vagy mosolygunk a bajszunk alatt, ha alig észrevehetően görbül mosolyra a szájunk.

A jelképet a művészet és a divat mellett a jó ügy szolgálatába is állították, ilyen a Movember mozgalom, amely során a bajusznövesztéssel a férfiegészség fontosságára és a prosztatarák megelőzésére hívják fel a figyelmet. Maga a bajusz ikon vagy hangulatjel is egy külön kulturális tényezővé nőtte ki magát, sőt a Budapesti Közlekedési Központ által „alkalmazott” Bajusz úrnak külön rajongói oldala van Facebook-on. A bajusz, akárcsak Arany János idejében, jelenleg is megkerülhetetlen korlenyomat, identitásképző, szimbolikus erővel bíró esztétikum.

TEJ