Brunszviktól Montessoriig – A hazai kisdedóvók két évszázada
Ma már természetes, hogy a három- és hétéves kor közötti gyerekek számára az egyik legfontosabb szocializációs színtér az óvoda. Azonban ez nem volt mindig így, hiszen kisdedóvók – azaz olyan helyek, ahol nap közben megőrzik és szakemberek foglalkoznak a gyerekekkel –, közel kétszáz éve léteznek. Kiállításunkban kitérünk rá, hogyan alakult ez a folyamat, és elsősorban azokra a nőkre, akik filantróp hozzáállásukkal és kitartásukkal életre hívták és működtették ezeket az intézményeket.
Nyugat-Európában az óvodák iránti igényt az ipari forradalom generálta, mikor a gyári többletmunka a nők részvételét is megkívánta, illetve tendenciává vált, hogy mindkét szülőnek dolgoznia kellett a család megélhetése érdekében. Hazánkban a reformkor idején került előtérbe ez a kérdés, a megvalósítás pedig 1828. június 1-jével vette kezdetét, ugyanis akkor nyitotta meg kapuit Brunszvik Teréz „Angyalkertje”, az első magyarországi óvoda Budán, a mai Attila utca és Mikó utca kereszteződésében. Nyolc évvel később már tizennégy kisdedóvó működött országszerte, Pest-Budán kívül például Pozsonyban, Besztercebányán, Nagyszombaton, Szekszárdon, amelyek fenntartását főként magán- és közadományokból biztosították, illetve a biztosabb finanszírozáshoz egyesületet alapítottak. Ezek a korai intézmények azonban még hasonlóak voltak az elemi iskolához, a kisgyerekek a nap nagy részében tanultak, például olvasást és vallástant; az oktatás német és magyar nyelven folyt.
„Gróf Brunszvik Teréz (…) Az angol kisdedóvó intézetek szemlélése közben kiáltott fel lelkesen: »Ez kell a mi népünknek!« Ez a felkiáltása mutatja, hogy a német nevelésű, nagy műveltségű grófnő, szíve mélyéig magyar volt s a külföldi emberbaráti intézetek szemlélésénél hazája elhagyatott kisdedeire gondolt, kik felügyelet nélkül, az utca porában játszadozva, ki vannak téve minden elemi csapásnak és erkölcsi veszélynek. Már Angliában elhatározta, hogy a kisdedóvást el fogja terjeszteni Magyarországon (…).” – Végh József: A Budapesti Magyar Királyi Állami Óvónőképző Intézet százéves története 1837-1937
Brunszvik Teréz az óvodaalapítás mellett a hazai nőnevelés és női egyenjogúság szószólója is volt. (Unokahúga, Teleki Blanka a nők oktatásának másik kiemelkedő alakja, az első haladó szellemű középfokú leányiskola megalapítójaként írta be magát a történelembe.) 1828-ban krisztinavárosi kézműipari iskolát is létrehozott a hét éven felüli lányoknak. 1836-ban Brunszvik Teréz közreműködésével – Wesselényi Miklós, Eszterházy Pál és számos magas rangú nemes és polgár tagságával – megalapításra került a Kisdedóvó Intézeteket Magyarországban Terjesztő Egyesület, amelynek feladatai közé tartozott az óvódák pénzügyi stabilitásának biztosítása mellett a nevelők képzése, illetve egy mintaóvoda létrehozása; ez utóbbiak Tolnán valósultak meg egy évvel később. Az egyesület törekvéseit még V. Ferdinánd osztrák császár és magyar király is támogatta száz pengővel. 1838-ban már egyesületi tag volt Barabás Miklós, Eötvös József, Kossuth Lajos és Trefort Ágoston.
Az első falusi kisdedóvó Bezerédj Amáliához köthető, amelyet 1836-ban a tolnai Hidjapusztán nyitottak meg, és amely cselédek gyermekei számára biztosított felügyeletet. Bezerédj Amália neve onnan is ismerősen csenghet, hogy ő alkotta meg a hazai gyermekirodalom egyik alapművét, a Flóri könyvét. Az oktatási célokra szánt képeskönyvet kislányának, a könyv névadójának, Flórának is készítette. Flóra a szegény gyermekekkel egyetemben a hidjapusztai óvoda növendéke volt. Bezerédj Amália a könyv 1839-es megjelenését már nem érhette meg, 1837-ben, 33 évesen tüdőbetegségben elhunyt.
1891-ben a Kisdedóvási törvénnyel vették állami felügyelet alá az óvodákat, illetve határozták meg annak funkcióit, például rögzítették, hogy az óvoda nem az oktatás színhelye – haladó szellemű pedagógusok ekkoriban világítottak rá, hogy a játék kiemelkedően fontos a kisgyermek fejlődése szempontjából. Továbbá kötelezővé tették három- és hatéves kor között a gyermekek óvodai részvételét. A pedagógia ekkor nagy hangsúlyt fektetett a nemzeti szellemiségre, illetve a népiességre.
Az I. világháborút követően érkezett meg Magyarországra Montessori hatása. Maria Montessori olasz pedagógus és pszichológus volt, a közel száz éve kidolgozott pedagógiai módszerei a mai napig hatással vannak a kisgyermekek otthoni és óvodai nevelésére. Alaptétele például, hogy a gyermek önállóan végezze el, amit tud, illetve az önfejlesztést motiváló játékokkal, eszközökkel, a gyermek méretéhez igazított bútorokkal, tárgyakkal tudják segíteni a felnőttek. A 20. század elején ez még igencsak furcsa volt, napjainkra azonban az alternatív módszerekkel dolgozó intézmények közül az egyik legnépszerűbbek a Montessori óvodák, illetve reformjainak számos elemét átvette az általános pedagógiai gyakorlat.
Hazánkban a Montessori-pedagógia legfontosabb képviselője volt Bélaváry-Burchard Erzsébet, aki 1923-ban egy hollandiai tanfolyamon vett részt, amelynek hatására elkezdte Montessori műveit magyarra fordítani, illetve pedagógiai szellemében óvodát szervezni. A húszas években változás történt az óvodai foglalkozások terén is, például ekkor kerültek be a zenei eszközök, főként a dob és idiofon hangszerek mint a csörgő és a triangulum.
A harmincas évektől közel tíz évig hangsúlyosabbá vált a népi-nemzeti irányvonal, amelyre jellemző volt a néphagyományok, a népzene, a népmesék beépítése az óvodai nevelésbe, és amelynek fő képviselői voltak Kodály Zoltán vagy Illyés Gyula. A háború után, a szovjet megszállással a nevelési elvek is a szocialista pedagógia szerint kerültek meghatározásra, átvették a szovjet mintát, és alárendelődtek a politikának. Az óvodák száma nőtt, hiszen a nőknek is az iparosodás és a munkaverseny szolgálatába kellett állniuk, a gyerekeknek felügyeletet kellett biztosítani. Az óvodáknak fel kellett venniük az iskolai előkészítő szerepét, ezek lettek a közoktatás első lépcsőfokai, így a játéktevékenység háttérbe szorult.
Mindez a hetvenes évekig tartott, ekkor a szigorú szocialista nevelés enyhült azzal, hogy az ideológia helyett a gyermeket helyezte előtérbe, illetve a szabad játék szükségességét, az óvoda és a család együttműködésének fontosságát. A rendszerváltás környéki és utáni időszakban történt változásokat tekintve kiemelendő például, hogy rugalmasabban kezelték az iskolaköteles kort, amelyet így már nem életkor, hanem érettség szerint határoztak meg. Előtérbe került egy gyermekközpontú látásmód, illetve a gyermekjogok, a gyermeki szükségletek és az érzelmi biztonság. Az új irányelveket az 1996-os Óvodai Nevelés Országos Alapprogramja rögzíti.
TEJ
Forrás:
