Cívisvilág emlékezete II. - Debreceni viseletek

Fiatal felnőtt (jegyes) leány viselete

image

A 19. század végi jellegzetes debreceni paraszt polgári viseletek a 2010-ben elnyert Kölcsey Ösztöndíjból készültek el. A pályázatban hat bemutatni kívánt ruha szerepelt: a gyermek, fiatal felnőtt (jegyes) férfi és nő, fiatal házaspár és az idős nagyasszony. A rekonstrukció a Déri Múzeum fényképei, szakkönyvek, valamint gyűjtés alapján történt. A korabeli debreceni viseletre jellemzően a fiatal felnőtt jegyben járó leány öltözete is konzervatív, visszafogott és elegáns volt. A földig érő szoknya, a kevés alsószoknya, a visszafogott színek voltak a tájegység sajátosságai. Színben a sötét tónus dominált, főként a zöld, kék, barna és a bordó. A ruházat különlegessége a füles mellényke, amely derékban karcsúsított, valamint a derekánál látható zsinóros rátétes díszítés, vagy gyöngyös dísz, vagy a ruha anyagából készített dísz. Az öltözet kiegészítője egy kötény, amelynek alsó szegélyén csipkedíszítés található, illetve egy zsebkendő, mely szintén csipkével volt ékesítve. A mellény alá vékony blúzt vettek, melyet kézzel vert csipke díszített. Csak Debrecenben volt jellemző a fiatal jegyes leányoknál a gyöngyös bogláros párta, amely kifejezte azt, hogy még lány, vagyis hajadon, valamint a vagyoni helyzetét. A tehetősebbeknél a boglárokban drága vagy fél drágakő, a szegényebbeknél pedig üveggyöngy helyezkedett el. A pártát aranyhímzés és ezüst vagy arany fonállal vert csipke díszítette. Fontos ékessége volt ez egy hajadon lánynak olyannyira, hogy ha fiatalon meghalt vele temették. Egy ifjú hölgynek akár 18-20 pártája is lehetett, annyi készült ahány rend ruhája volt. A színe és mintája a ruháéhoz illeszkedett. Volt egy úgynevezett gyászpárta is, melyet a jegyes legény halálakor a gyászidő leteltéig hordaniuk illett, ami 1 év volt. Egészen addig viselték, amíg új udvarlójuk nem lett. A 18. század előtt a pártát még nem gyöngyök, hanem fém lapocskák és hímzés díszítették, majd csak innentől lett gyöngyös párta. Lábukon kemény szárú csizmát hordtak. A ruha napszövetből készült. Ünnepekkor a debreceni fiatal felnőtt jegyes lányok a fentebb leírt öltözetet hordták, hétköznapokon pedig hasonló típusú ám kevésbé drága anyagú ruhát viseltek. Manapság a kiállított darabot több rendezvényen is hordták ilyen például a budapesti Utazási vásár, a Debreceni Virágkarnevál és a Bartók díjátadó. Készítők: Kormányos Lászlóné hímző viseletkészítő Népi Iparművész Tóthné Dénes Anikó viseletkészítő Népi Iparművész párta: Gálné Kovács Gyöngyi pártakészítő Népi Iparművész csizma: Czéh Gabriella

Title(s), language
is part of „Cívisvilág emlékezete” című sorozat: 2012 Cívisvilág emlékezete II. - Debreceni viseletek bemutatója
relation http://www.museums.hu/k/Civisvilag_emlekezete_II_-_Debreceni_viseletek_-_A_Kolcsey_osztondij_tamogatasabol_keszult_viseletek_bemutatoja
relation http://www.utazzitthon.hu/civisvilag-emlekezete-debrecen.html
language hungarian
Subject, content, audience
subject Debreceni fiatal felnőtt (jegyes) leány viseletének bemutatása
usertag leány, jegyes, 19. század végi debreceni népviselet, csipke, gyöngy, párta, szoknya, csizma, kötény, blúz, boglár, DMK, Debreceni Művelődési Központ, Tímárház
audience general
Creators, contributors
creator Debreceni Művelődési Központ Tímárház, Kormányos Lászlóné hímző viseletkészítő Népi Iparművész, Tóthné Dénes Anikó viseletkészítő Népi Iparművész, Gálné Kovács Gyöngyi pártakészítő Népi Iparművész, Czéh Gabriella csizmakészítő
publisher Debreceni Művelődési Központ
Time and places
place of publishing Debrecen/Tímárház
spatial reference Debrecen
location of physical object Debrecen
date 2012-02-17
created 2012-02-17
issued 2014-02-03
temporal reference 2012.02.17
Attributes
medium weave
medium leather
medium pearl
medium gold
medium silver
medium textile
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Debreceni Művelődési Központ Tímárház
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Debreceni Művelődési Központ belső archívum