Cívisvilág emlékezete II. - Debreceni viseletek

Fiatal asszony viselete

image

A 19. század végi jellegzetes debreceni paraszt polgári viseletek a 2010-ben elnyert Kölcsey Ösztöndíjból készültek el. A pályázatban hat bemutatni kívánt ruha szerepelt: a gyermek, fiatal felnőtt (jegyes) férfi és nő, fiatal házaspár és az idős nagyasszony. A rekonstrukció a Déri Múzeum fényképei, szakkönyvek, valamint gyűjtés alapján történt. A fiatal asszonyok öltözete a Debrecenre jellemző visszafogottságot, eleganciát, zárkózott cívis szemléletet és szigorú erkölcsöket tükrözte. A ruha földig érő hosszú szoknyás, a felső rész hosszú ujjas, nagyon zárt és sötét színű volt. Színeiben főként a zöld, kék, barna és a bordó dominált. A viseletet zsinór, gyöngy és a ruha anyagából készült dísz ékesítette. A debreceni asszonyi öltözet egyik jellegzetessége volt az úgynevezett kaskétli, vagy más néven főkötő, amit csipke, gyöngy és kicsi zsinór díszített. A fiatalabb asszonyoknál csak a kontyot fedte, míg az idősebbeknél már az egész fejét borította. Lábukon kemény szárú csizmát hordtak. A ruha napszövetből készült. Ünnepekkor a debreceni fiatal asszonyok a fentebb leírt öltözetet hordták, hétköznapokon pedig hasonló típusú ám kevésbé drága anyagú ruhát viseltek. Manapság a kiállított darabot több rendezvényen is hordták ilyen például a budapesti Utazási vásár, a Debreceni Virágkarnevál és a Bartók díjátadó. Készítők: Kormányos Lászlóné hímző viseletkészítő Népi Iparművész Tóthné Dénes Anikó viseletkészítő Népi Iparművész csizma: Czéh Gabriella

Title(s), language
is part of „Cívisvilág emlékezete” című sorozat: 2012 Cívisvilág emlékezete II. - Debreceni viseletek bemutatója
relation http://www.museums.hu/k/Civisvilag_emlekezete_II_-_Debreceni_viseletek_-_A_Kolcsey_osztondij_tamogatasabol_keszult_viseletek_bemutatoja
relation http://www.utazzitthon.hu/civisvilag-emlekezete-debrecen.html
language hungarian
Subject, content, audience
subject viselet
subject öltözködés
subject napszövet
subject csipke
usertag fiatal asszony, 19. század végi debreceni népviselet, csipke, gyöngy, kaskétli, szoknya, csizma, zsinór, DMK, Debreceni Művelődési Központ, Tímárház
audience general
Creators, contributors
creator Debreceni Művelődési Központ Tímárház, Kormányos Lászlóné hímző viseletkészítő Népi Iparművész, Tóthné Dénes Anikó viseletkészítő Népi Iparművész, Czéh Gabriella csizmakészítő
publisher Debreceni Művelődési Központ
Time and places
place of publishing Debrecen/Tímárház
spatial reference Debrecen
location of physical object Debrecen
date 2012-02-17
created 2012-02-17
issued 2014-02-03
temporal reference 2012.02.17.
Attributes
medium weave
medium leather
medium pearl
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Debreceni Művelődési Központ Tímárház
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Debreceni Művelődési Központ belső archívum