Ilkovics Büfé

image
qualifiedcontent

Ilkovics Izidor és két fia 1925-ben vásárolták meg a mai Teréz körút 62-es szám alatt található aprócska vendéglőt. MÁV Üzletvezetőség épületét, ami később a Magyar-Német Bank lett, a földszinti helyiségeit kiadta üzlet nyitása céljára. Ide költözött át az Ilkovics, majd a Tejbüfé. Akkoriban Berlini térnek hívták, ma Nyugati tér A Nyugati-pályaudvar közelsége miatt, a régi Berlini-téren naponta emberek tízezrei fordultak meg már akkor is. A látványkonyhát is az Ilkovics hozta be Budapestre. Az üvegfalon át a vevők megfigyelhették, miként készül el az ételük. Az első olasz presszógép és a krómacél edények is nála jelent meg először. Óriási forgalmat bonyolított, nagyon ismert volt. Az épületet a második világháborúban lebombázták, csak a földszinti része maradt meg. A II. világháború után az Ilkovics színvonala lecsökkent, a korábbi hírneve megfakult, az 1950-es évek végén bezárták. 1961-ben az épületet lebontották, ezen a helyen épült a Nyugati téri aluljáró és Skála Metro is.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject MKVM
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject cukrászda
subject büfé
subject belső tér
Time and places
spatial reference Budapest Nyugati tér
location of physical object Budapest
temporal reference 1930-as évek
Attributes
medium paper
extent 9 x 13 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_27137
registration number VIP_33_a_E