Üdvözlet Siófokról

image
qualifiedcontent

Siófok (régen Fok) kikötő- és üdülőváros Somogy megyében. A Siófoki járás székhelye, a Balaton-part legnagyobb városa, az ország egyik legnépszerűbb üdülőtelepülése. Hozzá tartoznak a 20. században a városhoz csatolt Balatonkiliti és Balatonújhely. A település a Sió előnevet az 1901-ben átadott Sió csatornáról kapta. A Balaton keleti medencéjének déli partján fekszik, ahol a Sió ered a tóból. Északról a Balaton, keletről a Mezőföld szélét képező hullámos fennsíkok, délről és nyugatról pedig Külső-Somogynak a Balaton déli oldalára jellemző szelíd lejtésű dombsorai határolják. A város partvonala két szakaszra osztható. A Sió csatornától nyugatra fekvő szakasz Ezüstpart néven ismert, keletre pedig az Aranypart található. A szállodák nagy része és a város szórakoztató központja, a Petőfi sétány az Aranyparton található. A siófoki kikötőt (Krúdy sétány 1-3) 1863-ban építették. A hajóállomás keleti mólójának felújítása 2011. júniusára készült el. A középső kis képen a Fő utcai templom látható. A rohamosan fejlődő fürdőhely 1903-ban új, nagyobb neoromán templomot kapott. Fejérváry József kanonok száznegyvenezer koronás ajándékával szinte egymaga vállalta az építés költségeit. A régi barokk kisméretű templomát, amely a Fő utcával párhuzamosan állt, a torony kivételével teljesen lebontották, ennek a helyére épült a jelenlegi templom, amelyet dr. Báró Hornig Károly veszprémi püspök, a későbbi bíboros 1904. július 3-án Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelt fel. A kivitelező és tervező Csomay Károly veszprémi építész volt. Templom jelentősebb műalkotásai: a főbejárati ajtó fölött Muzsinszki Nagy Endre festménye, a diadalíven Leszkovszky György akadémiai tanár freskói, a hajóban Büky Béla stációképei és Krasznay Lajos szobrai. A homlokzat üvegablakai Róth Miksa budapesti műhelyében készültek. A templomban található az egész Balaton-vidék legnagyobb orgonája, melyet Paulus Frigyes orgonaépítő mester készített. 3 manuálos, 36 regiszteres, 2432 síppal. (egykor.hu)

Greetings from Siófok

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject MKVM
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject szálloda
subject templom
subject strand
subject night club
Creators, contributors
publisher Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Siófok
location of physical object Budapest
temporal reference 1970-es évek
Attributes
medium paper
extent 10 x 15 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_2013_283_4
registration number VIP_28_b_U_Kicsi