Vidróczki Csárda

image
qualifiedcontent

Mátraszentimre község Heves megyében, a Gyöngyösi járásban. 1944-ben jött létre, majd 1948-ban nyerte el mai határait. Tulajdonképpen hat, a Felső-Mátra hegyeiben szétszórtan elhelyezkedő lakotthelyből áll, ezek Mátraszentimre, Mátraszentistván, Mátraszentlászló, Bagolyirtás, Fallóskút és Galyatető. Mátraszentistván település közigazgatásilag Mátraszentimre településhez tartozik. A Mátra hegység Felső-Mátra részén fekszik. Magyarország legmagasabban fekvő települése (750-835 m) (A legmagasabban fekvő településrésze Galyatető). Vidróczki csárda jellegzetes portája már a múlt század közepén is csárdaként üzemelt. Az étterem része a kockás abrosszal, a kandalló melletti nyereggel, alacsony gerendázatával, apró ablakaival olyan, mintha egy történelmi film díszlete. A csárda elülső része már inkább a mai kor szellemiségének felel meg. Falán időszaki kiállítás mutatja be a híres-hírhedt betyár életét. A szöveges ismertetőhöz jól illeszkednek a faragott életképek, melyek a betyár kalandos életének egy-egy állomása. A „betyáros” hangulathoz, a betérőket életnagyságú, faragott Vidróczki szobor fogadja. Az étterem bejáratát is parasztházaspár faragott alakja ékesíti, hamisítatlan hangulatot kölcsönözve a csárdának.

restaurant

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject MKVM
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject étterem
subject csárda
subject belső tér
Time and places
spatial reference Mátraszentistván
location of physical object Budapest
temporal reference 1970-es évek
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_31680
registration number VIP_28_b_U_Kicsi