Sopron Fekete Sas vendéglő

image
qualifiedcontent

Sopron (németül: Ödenburg, horvátul Šopron, az ókorban latinul: Scarbantia) mintegy hatvanezer lakosú megyei jogú város Győr-Moson-Sopron megyében, a soproni borvidék központja. „A leghűségesebb város” (latinul Civitas Fidelissima). A Soproni járás székhelye. Műemlékekben második leggazdagabb település Magyarországon. Magyarország nyugati határa mellett, az Alpokalján, Bécstől 60 km-re, Budapesttől 220 km-re található. A Soproni-hegység és Fertő tó melletti Balfi-dombság között, az Ikva patak völgyében épült. A környék mikroklímája kedvez a bortermelésnek; Sopron a „kékfrankos fővárosa”. gróf Széchenyi István ösztönzésére épült meg a Dunántúl első vasútja, amely Sopront Bécsújhellyel és Béccsel kötötte össze. Az első világháború után a felvidéki Selmecbányáról ide telepítették a Selmecbányai Bányászati Akadémiát. Azóta egyetemi város. A második világháborúban Sopron nagyon sokat szenvedett. Szovjet légitámadás érte. A város zsidó lakosságát 1944 nyarán szinte teljes egészében haláltáborokba szállították. Utána az élelmiszerhiány, járványok, értelmetlen pusztítás és terror mindennapossá vált. A második világháború után Sopronban is jelentős ipari fejlődés bontakozott ki. A bányát 1951-ben a bányaművelés ellehetetlenülése (vízbetörések) miatt bezárták. Az 1950-es években a főiskola bányamérnöki karát Miskolcra helyezték át (az erdőmérnöki kar ma a Nyugat-magyarországi Egyetem része). A város bájos barokk arculatát sikerült megőrizni. A jelentős műemlékvédelmi munkálatok már az 1970-es években látványos eredményeket hoztak.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject MKVM
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject étterem
subject régi ház
Time and places
spatial reference Sopron Sas tér 6.
location of physical object Budapest
temporal reference 1960-as évek
Attributes
medium paper
extent 9 x 12 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_1810
registration number VIP_28_b_U_Kicsi