Szentendre város Pest megyében a Szentendrei járás székhelye. Elsősorban művészetével és kultúrájával ragadja magával a látogatót. A Dunakanyar kapujában, a Visegrádi-hegység és a Szentendrei-Duna találkozásánál, a Szentendrei-szigettel szemben, gyönyörű természeti környezetben található. Budapest irányából könnyen megközelíthető, hétvégi programok és kirándulások kedvelt célállomása. Vendéglői, cukrászdái világhírűek. A Magyarországra látogató állami vezetők, királyok és királynők is gyakran látogatták. A kisváros sajátos mediterrán hangulata az elmúlt évszázadok folyamán alakult ki, amikor a törökök kiűzése után a magyarok mellett szerb, dalmát, szlovák, német és görög telepesek népesítették be. Az 1970-es években több kisebb múzeumot építettek a Művésztelep hatására. A Kovács Margit keramikusművész múzeuma a legismertebb. A városban papírgyár és cementárugyár képviselte korábban a nagyipart, a környező ipari területeken kisüzemek létesültek. A rendszerváltozás után ezeket felszámolták és megszűntek. "1929-ben nyitotta meg kertjével a Dunára néző vendéglőjét Szentendre és Leányfalu határában a tahi születésű G. Szabó István. A HATÁRCSÁRDA hamar hírnévre tett szert kiváló étkei, cigányzenekara, szüreti báljai révén. A szigetre történő dunai révátkelés közvetlen szomszédjában a forgalom szinte mindig biztosított volt, de híresen jó konyhájáért messziről felkeresték a mulatni vágyók. Egyik a kevesek közül Szentendrén, amelyik a régi időkben nyílt, átvészelte a háborúkat, államosítást és ma is eredeti épületében, nosztalgikus hangulatban fogadja a vendégeket. Népszerűségét régi fotók, képeslapok bizonyítják, csónakkal, kerékpáron, messzebbről motorral, automobillal érkeztek ide a vendégek, hogy megkóstolhassák a vendéglős „nagy forgalom, tisztes haszon” elve szerint gazdagon mért, de megfizethető „Határcsárda Tál”-át. Ősszel a szüreti bálakon mulattak a vendégek – régen húzták itt Bujkó Béla, Rigó Péter muzsikusok is – télen az 1 Ft-os disznótoros vacsoráért adták egymásnak a kilincset a környékbeliek. A tulajdonos fiával együtt működtette a vendéglőt, majd az utód 1947-ben vette át. Magánzóként csupán néhány évig üzemeltette, hiszen az állam 1951-ben erre a vendéglátóegységre is rátette a kezét. Maradt a név, amely védjegy volt a környéken, így a Szentendrei Vendéglátóipari Vállalat intézményeként évtizedekig megélt jó híréből a csárda. A rendszerváltás után ismét magánkézbe került, napjainkban is megszakítás nélkül üzemel." (www.szentendreihatarcsarda.hu/rolunk/)

restaurant