Vörös Sün Ételbár belseje vendégekkel, Budapest, 1980-as évek vége

image
qualifiedcontent

A felvételen az egykori Vörös Sün ételbár belső részlete látható. Ma már nem működik, napjainkban egy népművészeti bolt található a helyén, a régi időszakra csak a homlokzatra erősített cégér emlékeztet. Az épület története már hosszabbnak ígérkezik. A korában itt álló, Buda 1686-os ostromakor erősen megrongálódott Hoen-féle ház helyére épült, Hess András térre néző sarokház, nevét arról a domborműről kapta, amely a kapuja fölött, kissé bemélyedő falmezőben, a domborműves háttér előtt ma is látható, és egy vörös sünt ábrázol. A 18. században, talán már az 1700-as évek kezdetétől fogadónak használták a házat, és 1784-ig, a Fortuna Szálló fölépítéséig ez volt az egyetlen vendégfogadó a Várban. A Vörös Sün fogadó egykori épületének mosókonyhájában az 1976-ban alakították ki a fotón látható intim hangulatú bárt. A II. osztályú vendéglátóhelyet a Pest-Budai Vendéglátó Vállalat működtette 579. szám alatt (de szerepel 169. sz. alatt is). A bejárat fölött kialakított krómacél előtetőnek manapság már nyoma sincs. A dátum, kép hátoldalára írt évszám alapján. Forrás: Magyar Nemzet, 1975. augusztus (31. évfolyam, 201. szám) 1975-08-28, Budapest, 1977. (15. évfolyam) 6. szám június, Földes Tamás: A népbüfétől az ételbárig, Budapest, 1979. (17. évfolyam) 1. szám január Gábor István: A Vörös Sün-ház, Magyar Nemzet, 1981. október (37. évfolyam, 249. szám) 1981-10-23.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject fénykép
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject vendéglátóhely
subject ételbár
subject enteriőr
subject turizmus
subject MKVM
Creators, contributors
publisher -
Time and places
place of publishing -
spatial reference Budapest
spatial reference Táncsics Mihály utca 2.
spatial reference Hess András tér 3.
spatial reference Fortuna utca 1.
spatial reference Várnegyed
spatial reference 1. kerület
location of physical object Budapest
temporal reference 1980-es évek vége
temporal reference -
Attributes
medium paper
extent 13 x 18 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_38510_1
registration number VIP_42_a_U