Iskola tér, képeslap

image
qualifiedcontent

Képes levelezőlap, nyomat. A Műemlékek Országos Bizottsága által kiadott Régi Budapest képeslapsorozat egyik tagja - az Iskola tár az Artemisz (Hébé) kúttal. Az I. sorozat egyik lapja, Hornyánszky Viktor Rt. nyomdájában készült (Budapest, 5. kerület). A háttérben, a fák takarásában álló egyemeletes házépület, a Vörös Sün Ház Budapest ma is álló és használt legrégebbi épülete. A korában itt álló, Buda 1686-os ostromakor erősen megrongálódott Hoen-féle ház helyére épült, Hess András térre néző sarokház, nevét arról a domborműről kapta, amely a kapuja fölött, kissé bemélyedő falmezőben, a domborműves háttér előtt ma is látható, és egy vörös sünt ábrázol. A 18. században, talán már az 1700-as évek kezdetétől fogadónak használták a házat, és 1784-ig, a Fortuna Szálló fölépítéséig ez volt az egyetlen vendégfogadó a Várban. A vár első fogadója 1805-ig működött. 1820-ban helyezték el az épület homlokzatán a Vörös Sün domborművet, ami a A „ZUM ROTEN IGL” fogadó cégére volt. Az 1923-ban felállított Artemisz szobor 1936-ban került áthelyezésre, helyén XI. Ince pápa szobra áll. Az Artemisz-kút (Hébe-kút) napjainkban a Budai Várban, a Magdolna torony mellett, az Úri u. 53. számú házzal szemben található. A tér régebbi nevét a teret övező házakban működő - azóta már elköltözött - oktatási intézményeknek köszönhette nevét. Forrás: Magyar Nemzet, 1975. augusztus (31. évfolyam, 201. szám) 1975-08-28, Budapest, 1977. (15. évfolyam) 6. szám június, Földes Tamás: A népbüfétől az ételbárig, Budapest, 1979. (17. évfolyam) 1. szám január Gábor István: A Vörös Sün-ház, Magyar Nemzet, 1981. október (37. évfolyam, 249. szám) 1981-10-23., http://www.budavar.hu/szobrok-kertek-szokokutak, Budapest Főváros I.kerületének története írásban és képekben

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject képeslap
subject városkép
subject szálláshely
subject vendéglátás-történet
subject kereskedelemtörténet
subject postatiszta
Creators, contributors
publisher Műemlékek Országos Bizottsága
contributor Hornyánszky Viktor
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Budapest (Magyarország)
spatial reference Hess András tér 3. (Budapest, 1. kerület)
location of physical object Budapest
temporal reference 20. század
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number KD_1975_388_9
registration number Kereskedelemtörténeti dokumentációs gyűjtemény (KD)