A magyar büntetőtörvények zsebkönyve

text
qualifiedcontent

Edvi Illés Károly (Somogyszil, 1842. június 26. – Budapest, 1919. április 6.) jogi doktor, jog- és váltóügyvéd, királyi ügyész, az MTA levelező tagja (1895), Edvi Illés Pál unokaöccse. A jogi tanfolyamot 1864-ben végezte Budapesten; 1864-től 1867-ig mint jogtanító működött Szirákon gróf Degenfeld-Schonburg Lajos és József mellett. 1867-ben jogi doktori és ügyvédi oklevelet nyert; 1867-től 1871 végéig mint pest megyei alügyész a központban, majd a Szegedre delegált bíróságnál volt alkalmazva. 1872-től 1883-ig mint királyi ügyész a szegedi várban, Aradon, Budapesten és Pécsett működött. Részt vett a betyárvilág és az alföldi rablóbandák felszámolásában, Rózsa Sándor ügyében is ő volt az vád képviselője. 1883-ban látóképességének elvesztése miatt nyugalomba helyezték. Ezen súlyos csapás nem akadályozta őt meg ügyvédi és írói működésében és így ugyanazon évben a pécsi ügyvédi kamara tagja lett, és mint gyakorló ügyvéd 1885 június végéig kiválóan működött bűnügyekben. Azután Aradon folytatta az ügyvédkedést; 1888 végén a fővárosba költözött és ott nyitott ügyvédi irodát. Jogi írásai mellett több szépirodalmi művet is alkotott. 1889 és 1916 között a Budapesti Hírlapban állandó jelleggel jelentek meg cikkei büntetőjogi és közjogi témákban. 1918-ban királyi udvari tanácsosi címet kapott.

"E kis mű az élő magyar büntetőtörvények összeségének foglalata. Ennyiben tárgya ugyanaz, a mi a bűntettek és vétségekről, valamint a kihágásokról szóló, összesen négy kötetre terjedő kommentáromé, de a melyet mégis nem helyettesíteni, hanem csak kiegészíteni van hivatva... Czélja e műnek az, hogy adott esetben gyors és biztos tájékozást nyújtson az ügyvéd, biró, ügyész, a közigazgatási hivtalnok s a rend- és csendőrség tagjai részére, kik azt hivatásuk teljesítése közben mindig maguknál tarthatják..."

"E czim alatt egy hézagpótló munkát végzett be Edvi Illés Károly dr., az összes magyar büntetőtörvényeket átfoglaló 4 kötetes kommentár szerzője. E kommentárban mindaz egyesítve van, a mi érvényben levő büntetőtörvényeink megértéséhez ... elméleti és gyakorlati szempontból szükséges... Miként a czimből kitűnik: e kis mű magában foglalja az érvényben levő magyar büntetőjog teljes anyagát azzal a különbséggel, hogy itt a bő magyarázatot rövidre vont sarkalatos tételek, s a különböző törvényekre és forrásokra való utalások helyettesítik... A kis könyv 4 részre oszlik. Az első a büntető- kódexet, s a bűntetteket és vétségeket megállapító egyéb törvényeket, a második a kihágási-kodexet, a harmadik a kihágásokat meghatározó különböző törvényeket a legújabb időkig, tehát a mezőrendőri és anyakönyvi kihágásokra is kiterjedve, a negyedik a büntetőtörvénykönyvek életbeléptetésére vonatkozó 1880. évi XXXVII. tcz.-et foglalja magában. A leglényegesebb tudnivalók mellett mindegyik büntetendő cselekménynél ki van tüntetve különösen az, hogy mely biróság vagy közigazgatási hatóság fóruma elé tartozik, s hogy csak a sértett fél indítványára vagy hivatalból üldözendő-e..." Révai testvérek

Hivatkozott törvénycikkek: 1878. évi V. törvénycikk a magyar büntetőtörvénykönyv a büntettekről és vétségekről; 1879. évi XL. törvénycikk a magyar büntető törvénykönyv a kihágásokról; 1880. évi XXXVII. törvénycikk a magyar büntető-törvénykönyvek (1878:V. törvénycikk és 1879:XL. törvénycikk) életbeléptetéséről.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject büntetőjog
subject büntető törvénykönyv
subject szabálysértési jog
subject jogszabály-magyarázatok
audience researchers
Creators, contributors
creator Dr. Edvi Illés Károly (1842-1919)
publisher Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt. Kiadása
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Magyarország
spatial reference Osztrák-Magyar Monarchia
spatial reference Magyar Királyság
location of physical object Budapest
temporal reference 1895
Attributes
medium paper
extent 410 p
extent 16 cm
format PDF
Legal information
rightsholder Országgyűlési Könyvtár
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Országgyűlési Könyvtár
registration number OGYK jelzet: 300.759
registration number 0039157