A magyar büntetőjog kézikönyve

I. kötet - Bevezető rész és Általános tanok

text
qualifiedcontent

Fayer László (Kecskemét, 1842. június 2. – Budapest, 1906. november 9.) büntetőjogász, országgyűlési képviselő, egyetemi tanár, gyorsíró, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1894-től). Pályája kezdetén újságíró, 1865–85-ben országgyűlési gyorsíró volt, közben jogi tanulmányokat folytatott. 1866-1870 között Feuer László néven jelentek meg gyorsírással kapcsolatos művei, melyek a téma egyik első alkotásai voltak. 1866-ban a budapesti magyar gyorsíró-egylet egyik alapító tagja volt; majd a gyorsírás-tanárokat vizsgáló bizottság tagja lett; az országgyűlési gyorsiroda szervezésekor elsőrendű gyorsírónak nevezték ki. Egyetemi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte és 1870-ben jogi doktor, 1874-ben ügyvéd és a budapesti egyetem büntetőjog magántanára lett. 1866-ban rendkívüli, majd 1901-1906- ig nyilvános rendes rendes tanárrá nevezték ki. A gyakorlatias jogtudományi oktatás egyik hazai úttörője, a klasszikus büntetőjogi iskola híve, alapvető feladatnak tartotta a bűnmegelőzést. 1843. évi büntetőjogi kodifikáció anyagát összegyűjtötte, bevezetővel és hasznos magyarázatokkal látta el. Egyik alapítója volt a Magyar Jogászegyletnek, melynek később alelnöke is lett (1903). 1870-1880 közt szerkesztette a Magyar Themisz című jogi szaklapot, majd, a két lap összeolvadása után, a Jogtudományi Közlöny-t, ahol a bírósági ítéleteket és a Btk.-t nem egyszer szigorú, de nagy tudásra valló kritikában részesítette.

"Ezen könyvnél az igényel leginkább indokolást, miért nem tartja meg az anyag beosztásában a szokásos tankönyvszerű sorrendet. Bármily könnyű lett volna alapul venni valamely német tan- vagy kézikönyv beosztását, e sorok írója nem tudta magát elhatározni a BTK. sorrendjének elhagyására... Határozottan helyesebb: a mit a törvények tesznek, hogy megmondják előbb, mily eszközök felett rendelkezik a büntetőjog és csak azután tárgyalják a bűncselekményeket, így a bűncselekmények tana egy kimunkált és kellően elhatárolt területen helyezkedik el... A törvény szövegét pedig azért helyeztük az elméleti kifejtés után, mivel a két tényezőt oly módon kívántuk egymással viszonyba hozni, hogy egyik se veszítsen hatályosságából..."

Title(s), language
has version A magyar büntetőjog kézikönyve I. kötet - 1900. Tetemesen bővített második kiadás
language hungarian
Subject, content, audience
subject büntetőjog
subject jogtörténet
subject jogtudomány
subject bűncselekménytan
subject büntetéselmélet
subject büntetések
subject bűncselekmények
subject rendszerező mű
audience researchers
Creators, contributors
creator Dr. Fayer László (1842-1906)
publisher Franklin Társulat - Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Magyarország
spatial reference Osztrák-Magyar Monarchia
spatial reference Magyar Királyság
location of physical object Budapest
temporal reference 1895-1896
Attributes
medium paper
extent 22 cm
format PDF
Legal information
rightsholder Országgyűlési Könyvtár
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Országgyűlési Könyvtár
registration number OGYK jelzet: 546.920:1
registration number 0154729