Ortutay Gyula levele Buday Györgyhöz

Buday György levelezése

text
qualifiedcontent

Gépelt levél, autográf aláírással és utóirattal, keltezett, piros ceruzás megjegyzés a címzettől; “Előbb a sajnálatos Hont-Staud ügyet írom le, hogy túl legyünk rajta, bár attól tartok, nem egyszer vissza kell térnünk rá. valamennyien osztottuk leveled aggodalmait Feri állóképességét s a lap fontosságát illetően, még Miki is, akiben pedig a kollegialitás szempontjai néha a naivitásig erősek. Azonban meggondolásainknak, s a Tiédnek is, az alapja mégiscsak az volt, hogy ha látszólag is, de Ferit meg kell menteni s nem tehetjük ki teljesen a folyóirattól.” “Ezek után áttérek egy kifejezhetetlenül kellemesebb témára, az olaszországi útra. Persze még megkérlek, hogy írj Pünkösd előtt az utazás s jegy megszerzés egynémely körülményéről, de általában leveled vonatkozó részei igen megörvendeztettek s tájékoztattak is. Azt hiszem, 300 P.-ből, 350-ből ketten kijövünk Zsuzsával öt-hat napig. Ne nézz kérlek, s főként ne nevess, bár elismerem, kitűnő alkalom lenne. De a rokon szituáció talán elnézőbbé hangol. Persze Olgánál szó sem lehet a makacs szülői ellenállás miatt az utazásról s minthogy Zsuzsa iránti érzéseim indokolatlanul reneszánszukat élik, úgy gondoltam, mégsem egyedül utazom le, hanem Vele. Gondolom ez se zavar.”

Ethnographer Mr. Gyula Ortutay's typewritten letter with signature and postscript, comment of the addressee in red pencil to Mr. György Buday, dated in Budapest, February 1937.

Title(s), language
language hungarian
language english
Subject, content, audience
subject levél
subject Ortutay Gyula
subject Buday György
Time and places
spatial reference Budapest
location of physical object Szeged
temporal reference 1937.02.03.
Attributes
medium paper
extent 22,9 × 30,2 cm
format PDF
Legal information
rightsholder Móra Ferenc Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
registration number 2005.204.96.