Auguszt Pavillon, fénykép

image
qualifiedcontent

A felvételen, az egykori hűvösvölgyi "Auguszt Pavillon" cukrászda főbejárata látható. Jól megfigyelhető, a vendégek és a felszolgálók korabeli nyári viselete. Auguszt Elek József (1875-1948) cukrászmester 1915-ben nyitotta meg, eleinte csak bérleményként működő Auguszt-Pavillont. Az Auguszt nyári pavilonja már a kezdetektől megfelelt a kor magas igényeinek. A korabeli beszámolók szerint a főbejáratnál fehér kesztyűs portás állt, délután szalonzene szólt, este pedig cigányzenekar muzsikált. Az 1922-ben megvásárolt kerthelyiséggel rendelkező épületet, egy évvel később, 1923-ban étteremmel egészítette ki. A pavilonban, mint cukrászdai fióküzletben, a Krisztina téri műhelyben készült termékek és az étteremben, a helyi konyha friss fogásai közül lehetett választani. Auguszt Elek József vendégeit mindig szerény előzékenységgel, kiemelkedő udvariassággal fogadta. A déli forgalom óráiban és uzsonnaidőben mindig az üzletben (nyáron a Hidegkúti úti pavilonban) tartózkodott. Az Auguszt-Pavillon az 1943-as idényben volt utoljára nyitva. A második világháború alatt megrongálódott épület berendezése és felszerelése teljesen tönkrement. A felújíthatatlan épületet kénytelenek voltak eladni. Auguszt E. József 1948-ban, 73 éves korában hunyt el. A cím a képen olvasható felirat alapján - napjainkban, már a 2. kerülethez tartozik. A napjainkban is működő farkasréti Auguszt Pavilont 2001-ben nyitották meg (Sasadi út 190.). Forrás: Auguszt Cukrászda : egy cukrászdinasztia története, 1870-2006 / írta és szerk. Auguszt Arató Auguszta és Auguszt Olga, Budapest, 2010. (33. évfolyam) 1. szám január Csontó Sándor: „Nálunk híres a krémes”

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject vendéglátóhely
subject cukrászda
subject pavilon
subject terasz
subject üzletkép
Creators, contributors
publisher -
Time and places
place of publishing -
spatial reference Budapest (Magyarország)
spatial reference Hidegkúti út 22. (Budapest, 1. kerület)
location of physical object Budapest
temporal reference 1910
temporal reference 1920
Attributes
medium paper
extent 19 x 28 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_2018_07_01
registration number VIP_33_a_Budapest_Cukraszda_eszpresszo