Kunmadaras – Üdvözlet Kunmadarasról

Képeslap

image
qualifiedcontent

Illusztrált, fekete-fehér fekvő képeslap. A képeslap széle fehér kerettel szegélyezett. A képeslap központi részén a városháza látható, jobb oldalán a református templom tornya, előtte az egykori református elemi fiúiskola épülete ismerhető fel a fák takarásában. A városháza előtt 1. világháborús emlékmű áll. Városháza: 1808-ban emelték az épületet, majd 1890-ben újjáépítették eklektikus stílusban.; 1. világháborús emlékmű: A községháza előtti téren 1923. november 4-én állították fel Székely Károly szobrászművész alkotását, amely az 1. világháborúban elesett helyi hősök emléke előtt tiszteleg. A műkőből készült szobor egy rohamsisakos bakát ábrázol, amelynek magassága 1,8 méter. Az alapzat 1,4 méter magas, elől 1,4 méter széles, oldalt 1,6 méter. A talapzat oldalába vésve olvasható a Nagy Háborúban elesett 277 helyi katona neve. A talapzat elején pedig a Szózatból származó idézet olvasható. Az emlékmű talapzatát az önkormányzat 1999-ben restauráltatta.; Református templom: A nagyméretű, erődszerű református templom a 18. században épült. A hozzáépített hatalmas méretű torony visel leginkább barokk stílusjegyeket, mivel a templomot az 1860-as években átalakították. A kereszthajós templom kelet-nyugati fekvésű, tengelyének nyugati homlokzata előtt áll a 33 m magas tornya. A torony és a hajó földszintjén félköríves ablakai, a hajó emeleti részének félköríves ikerablakai vannak. A késő barokk stílusjegyeket hordozó torony mellett a hajó neoromán és klasszicista elemeket tartalmaz. Négy bejárata van. A belső térben mind a négy égtáj fele karzatok találhatok, az ülőhelyek száma 2000. A debreceni Nagytemplomban lévő szószék, Mózes-szék, valamint Úr asztala mintájára készítették a kunmadarasi református templom berendezéseit is. Az orgonáját 1883-ban építették. A templom részleteiben neoklasszicista. A templomban Kossuth Lajos is járt, székét ma is őrzik.; Református elemi fiúiskola: Református iskola már a 18. századtól működött a községben. Az 1700-as években a Debreceni Református Kollégium partikulájaként tartották nyílván. A jelenlegi egyemeletes patinás iskola épületének alapkövét 1912-ben rakták le. Az iskola fenntartója 2002. augusztus 1-től a Tiszántúli Református Egyházkerület.; Postai futott 1953. december 17-i dátummal.; Gyártási szám: XVI.-F. 192.

Postcards, Town hall, Church, School, Primary school, Educational institutions, Public institutions, Monuments, Public transport, Bus

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject képeslap
subject levelező-lap
subject városkép
subject várostörténet
subject utcakép
subject utcarészlet
subject látkép
subject postai futással
audience general
Creators, contributors
publisher Képzőművészeti Alap
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Kunmadaras
created 1953-12-17
temporal reference 1953
Attributes
medium paper
extent 13,9 x 8,7 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Képzőművészeti Alap
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
identifier 50100771305a
identifier 50100771305b
registration number 50100771305