Stühmer, rajzos csomagolópapír, csomagolóanyag

image
qualifiedcontent

Papír, csomagoló, burkolóanyag, színes nyomat. A papíron rajzok láthatóak: Lánchíd, férfi népviseletben, szobor, lakóház, napozó lány. P.J. monogrammal. (A népviseletes alak lábai mellett) Stühmer Frigyes (1843–1890) ipari úttörő, cukorka- és csokoládégyáros. 1866-ban Mecklenburgból vándorolt be és Pesten telepedett le, majd Nagy Ferencnek a Pesten az akkori Ősz (ma Szentkirályi) utca 8. alatt lévő szerény édesipari vállalatát vásárolta meg 1868-ban. Bővítette, korszerű gépi berendezéssel látta el, és 1883-ban a csokoládégyártást is bevezette. Gyára vezetését halála után özvegye, majd fiai vették át, akik azt 1928-ban rt.-vé alakították át. A vállalat Párizsban elosztó telepet, Abbaziában lerakatot, az ország legtöbb városában fióküzletet tartott fenn, belőle fejlődött a későbbi Budapesti Csokoládégyár. A Stühmer Csokoládégyár az 1920-as évektől látványosan fejlődő magyar csomagolás élvonalában állt. Elsőrangú iparművészeket foglalkoztattak: felkérésükre Jeges Ernő, Lukáts Kató, Mallász Gitta vagy Szirmai Ili készített terveket. Forrás: Budapest, 2010. (33. évf.) 8. szám augusztus Gönczi Ambrus: Franzstadt és a csokigyár.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject csomagolás
subject csokoládé
subject édesség
subject édesipar
subject kereskedelemtörténet
Creators, contributors
publisher -
Time and places
place of publishing -
spatial reference Magyarország
spatial reference Budapest
location of physical object Budapest
temporal reference 1930-as évek
temporal reference 1940-es évek
Attributes
medium paper
extent 20 x 16 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number KD_1989_661_4
registration number KD_Csomagolóanyag_Édesipar_keksz_kakaó_csokoládé_1948_előtt