Stühmer dobozborító papír, csomagolóanyag
Papír, csomagoló, burkolóanyag, színes nyomat. Stühmer dobozborító papír. Tervezte K. Lukáts Kató. Piros alapon színes, népies kép látható, királynő gyermekével, templom, virágok. Stühmer Frigyes (1843–1890) ipari úttörő, cukorka- és csokoládégyáros. 1866-ban Mecklenburgból vándorolt be és Pesten telepedett le, majd Nagy Ferencnek a Pesten az akkori Ősz (ma Szentkirályi) utca 8. alatt lévő szerény édesipari vállalatát vásárolta meg 1868-ban. Bővítette, korszerű gépi berendezéssel látta el, és 1883-ban a csokoládégyártást is bevezette. Gyára vezetését halála után özvegye, majd fiai vették át, akik azt 1928-ban rt.-vé alakították át. A vállalat Párizsban elosztó telepet, Abbaziában lerakatot, az ország legtöbb városában fióküzletet tartott fenn, belőle fejlődött a későbbi Budapesti Csokoládégyár. A Stühmer Csokoládégyár az 1920-as évektől látványosan fejlődő magyar csomagolás élvonalában állt. Elsőrangú iparművészeket foglalkoztattak: felkérésükre Jeges Ernő, Lukáts Kató, Mallász Gitta vagy Szirmai Ili készített terveket. Forrás: Budapest, 2010. (33. évf.) 8. szám augusztus Gönczi Ambrus: Franzstadt és a csokigyár.
Title(s), language | |
---|---|
language | hungarian |
Subject, content, audience | |
subject | csomagolás |
subject | csokoládé |
subject | édesség |
subject | édesipar |
subject | kereskedelemtörténet |
Creators, contributors | |
publisher | - |
Time and places | |
place of publishing | - |
spatial reference | Magyarország |
spatial reference | Budapest |
location of physical object | Budapest |
temporal reference | 1938 |
temporal reference | 1930-as évek |
Attributes | |
medium | paper |
extent | 21 x 17 cm |
colour image | polychrome |
format | jpeg |
Legal information | |
rightsholder | MKVM |
access rights | research permit needed |
Source and data identifiers | |
source | MKVM |
registration number | KD_2014_290_1 |
registration number | KD_Csomagolóanyag_Édesipar_keksz_kakaó_csokoládé_1948_előtt |