Érintéses fátyolereklye Loretóból. Fametszet kis szövettel lefedve, lepecsételve. A metszeten a loretói kegyszobor jelenik meg, angyalok társaságában. A metszet alatt felirat: "Effigies S. MARIAE Lauretanae." Alatta a lapon tanúsítvány: "ATTESTAZIONE. / A Tresto Io sottoscritto Custode della Santa CASA di Loreto, / che el Velo nero, sigillato, ed annesso a questa mia. sia stato / indosso il Giovedi , e Venerdi Santo alla Sacra Statua Lauretana / e poi toccato nelle Sante Mura , e nella Santa Veste, e nella Santa / Scodella della Beatissima VERGINE , che si conservano in questa / sua Santa CASA. In sede ec. / Dat. in Loreto dalla Custodia questo di 4 obre (?) 1776. / GRATIS Pietro Chiodi Custode". A dátum és az aláírás kézzel van írva. "TANÚSÍTVÁNY / Én, a Loretói Szent Ház őrzője tanúsítom, hogy a fekete lepecsételt kendőt, amit ehhez a tanúsítványomhoz csatoltam, a szent loretói szobor nagycsütörtökön és nagypénteken viselte, hozzá lett érintve a szent falakhoz, a szent ruhákhoz és a Boldogságos Szűz szent edényéhez, amely tárgyakat ebben az ő szent házában hittel őrzünk stb. Kelt a loretói kusztódiában, az 1776. október 4-én (?). Aláírás: Pietro Chiodi kusztosz". Egylapos nyomtatvány, szöveges része felett a leghíresebb itáliai Szűz Mária-zarándokhely, Loreto kegyszobrát ábrázoló metszettel. A fametszetet egy áttetsző, a lap tetejére nyomott felzetes pecséttel erősített fekete fátyoldarab takarja sejtelmesen. A metszet alatti szövegből kiderül, hogy a szövet annak a fekete fátyolnak a darabja, amelyet nagycsütörtökön és nagypénteken a loretói kegyszobor viselt, majd ezt követően a Szent Ház falához, a szent ruhákhoz és a szent edényekhez is hozzáérintették, amelyek szintén a szent házban találhatók, és a hagyomány szerint a legszentebb Szűzéi voltak. A tanúsítványt a kegyhely őre hitelesítette. Loreto a késő középkorban, majd a kora újkorban vált a katolikus világ legismertebb Mária-kegyhelyévé. Az 1507- től közvetlen pápai fennhatóság alatt álló szent hely nevét az a 14. századtól kezdve elterjedő legenda tette közismertté, miszerint a zarándoktemplommal körbeépített korábbi, kisebb templom Szűz Mária názáreti házával volna azonos, amelyet angyalok a Szentföldről szállítottak Itáliába. A Szent Házat tehát ereklyének tekintették, amelyet Szűz Mária életével szentelt meg. A zarándokok kezdettől fogva törekedtek arra, hogy kisebb-nagyobb darabokra vagy akár a porára tegyenek szert, amelyet otthon gyógyszerként vagy bajelhárító amulettként használtak. Annak érdekében, hogy a tisztelt objektum el ne fogyjon, a Szent Ház őrei szigorúan megtiltották, hogy bárki önhatalmúlag darabokat gyűjtsön, inkább maguk dolgozták ki az érintéses ereklyék előállításának helyi módjait. Nagycsütörtökön reggel a kápolna belső falainak takarítása során lepergő törmeléket, port gondosan összegyűjtötték, megfelelő módon szortírozták, majd hitelesítő szöveggel és képecskével ellátott apró tasakokban osztották ki a zarándokok között, de egy részét fazekasok kapták meg, akik bizonyos edénykék anyagába keverhették, amely külön tárgytípussá vált. A nagycsütörtöki mise után a kegyszobrot is átöltöztették. A nagypénteki passió alatt fekete fátylat viselt, amelyet azt követően szétdaraboltak, és az itt látható módon papírra rögzítve, tanúsítvánnyal ellátva, mint érintéses ereklyét tették elérhetővé (Gulli Grigioni 1990; Grimaldi 2001, 469–481). A metszetek különböző ikonográfiájúak lehettek: a szent ház utazását ábrázoló kompozíció mellett a kegyszobor ábrázolásai is elterjedtek (Grimaldi 1994, 335–336). A fátyolereklye osztására vonatkozó első írásos adatok a 18. század elejéről maradtak fenn, de módosult formában ma is él. A 18. és a 19. századból több hasonló metszetes-ereklyés lap maradt fenn, a szövegük néha különböző. Az itt bemutatott példányon említett szent öltözék és edény ma már nincsenek meg, mert a Loretót megszálló franciák 1797-ben a kegyszoborral együtt magukkal vitték, s míg a szobrot 1801-ben visszaadták, a többi tárgy elkallódott.