Gólya Áruház, zacskó, csomagolóanyag

image

Csomagolóanyag, zacskó, zsírpapír, színes (kék) nyomat. Gólya Áruház Budapest felirat. Adatok a leltárkönyv és a tárgy felirata alapján. A Gólya, Bosnyák Bleier Izsó 1894-ben alapított áruháza a harmincas évek közepén költözött a Király utca és a Nagymező utca sarkán álló épületbe, a Nagymező utca 12. szám alól. Az épületre 1933-ban modernizálási terv készült a háztulajdonos, Török Artúr és birtoktársai számára. Egy évvel később azonban már Bosnyák Izsóé lett az épület. Az üzlethelyiséget átalakíttatta, és valószínűleg ekkor, 1934-ben nyitotta meg itt (felnőttruhákat is áruló) babaruhaüzletét - a profilra utal a Gólya név. A bébiruházati áruház ötlete állítólag Amerikából származott. 1940-ben újabb átalakítás történt a tervtári adatok szerint. Nem sokkal ez után, talán még a háború alatt (de mindenképp az államosítás előtt) Bosnyák Izsó eladta az üzletet. A Gólyából a háború után a kor szokása szerint állami áruház lett Divatcsarnok néven, amely 1965-ig működött itt, majd a Párisi Nagyáruházba, az Andrássy útra költözött. A Gólya a hatvanas-hetvenes években úgynevezett vegyes profillal működött, vagyis használt műszaki cikkeket, konfekcióruhát és méterárut egyaránt kínált, és felvásárolt. Az elsők között valósult meg itt az önkiszolgálás, és itt tartottak először bronzvasárnapot - a szakszervezet ellenvéleményével. Forrás: Csordás Lajos: A Gólya röpte: babaáruháztól a bizományiig, Népszabadság - Budapest melléklet, 2002-07-09, 26.o.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject zacskó
subject csomagolás
subject áruház
subject kereskedelem
subject kereskedelemtörténet
Creators, contributors
publisher -
Time and places
place of publishing -
spatial reference Budapest (Magyarország)
spatial reference Király utca 52. (6.kerület)
location of physical object Budapest
temporal reference 1948 előtt
temporal reference -
Attributes
medium paper
extent 22,5 x 9 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number KD_1980_43_1
registration number Áruház_Corvin_M_Divatcsarnok_Gólya_Fenyves_1948_előtt