XI. Józsai Borverseny

image

Immár tizenegyedik alkalommal került megrendezésre a hagyományos józsai borverseny. A szép számú érdeklődőt vonzó megmérettetésen, a benevezett borokat, ezúttal is kiváló szakmai zsűri értékelte. Ebben az évben húsz vörösborból és hat fehérborból kellett a zsűrinek kiválasztani a legjobbakat. A zsűri tagjai idén Rád Péter (kertész üzemmérnök, borász), Pető József (a Józsai Kertbarát Kör szakmai vezetője, kertész üzemmérnök, borász) és Sovány Pál (a Józsai Kertbarát Kör elnöke, agrármérnök) voltak. A zsüri az értékelés során elmondta, hogy nagyon jó borok érkeztek, sokkal kiegyenlítettebb volt a színvonal, mint korábban. Ez persze nehezítette a döntést. A borok kezelését és készítését is rendben találták. Ehhez nagy segítség volt az évjárat, mivel olyan jó, mint a 2009-es évjárat volt, csak 20 évente egyszer van. Erre a vidékre jellemzőbb a vörös bor, bár szakmailag a síkságra inkább a fehér termesztése javallott. Így idén is jóval több nevezés ékezett vörösbor kategóriában. A legtöbb bor alapja az Otello szőlő volt, habár ez a fajta csak hobbikertekben lelhető fel, ilyet hivatalosan nem lehet forgalmazni magas metilalkohol tartalma miatt. Míg a zsűri értékelte a borokat addig szakmai előadásokat hallgathatott a publikum, régi boros történeteket, anekdotákat olvastak fel, daloltak, énekeltek a részvevők. 2010-es díjazottak: FEHÉRBOR: I. Bagdács Gyula (A legjobb józsai bor - vándorkupát kapott) II. Pető József III. Dr. Tóth Árpád VÖRÖSBOR: I. Nagy István (A legjobb józsai vörösbor - vándorkupát kapott) II. Pető József III. Szakály Ferenc Különdíj: Kállai Zoltán Tóth Gyuláné A helyezettek oklevelet kaptak és tárgyjutalomban részesültek.

Title(s), language
is part of Józsai Borverseny
relation http://www.jozsanet.hu/site.php?data[function_id]=7&data[id]=487
relation http://www.jozsanet.hu/site.php?data[function_id]=7&data[id]=475
language hungarian
Subject, content, audience
subject XI. Józsai Borverseny
usertag XI. Józsai Borverseny, Debreceni Művelődési Központ, Józsai Közösségi Ház
audience general
Creators, contributors
creator Alsójózsai Nyugdíjas Egyesület, Józsai Kertbarát Kör, DMK Józsai Közösségi Ház
publisher Debreceni Művelődési Központ
contributor Rád Péter (kertész üzemmérnök, borász), Pető József (a Józsai Kertbarát Kör szakmai vezetője, kertész üzemmérnök, borász), Sovány Pál (a Józsai Kertbarát Kör elnöke, agrármérnök)
Time and places
place of publishing Debrecen - Józsa/Józsai Közösségi Ház
spatial reference Debrecen - Józsa
date 2010-02-09
created 2010-02-09
issued 2014-04-02
temporal reference 2010.02.09.
Attributes
medium other data storage device (e.g. USB flash drive)
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Debreceni Művelődési Központ, Józsai Közösségi Ház
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Debreceni Művelődési Központ belső archívum