A 104878/1921-es rendelet

text

A Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter 104878/1921-es szám alatt kelt rendeletét tolmácsolta a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége nevében Bibó István miniszteri biztos Darnay Kálmánnak, a sümegi Állami Darnay Múzeum igazgatójának ebben a gépelt levélben. Az első oldalon maga a tényközlés, a második oldalon, pedig a rendelet közlése olvasható másolatban. Hitelesítette Vidos irodasegédtiszt. Bibó István (1877–1935) etnológus, filozófus, könyvtáros, miniszteri tanácsos. Bibó István (1911–1979) politikai gondolkodó, államminiszter apja. Szülei dr. Bibó István és Talányi Anna. A budapesti tudományegyetemen doktorált 1909-ben, majd 1910-től a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársa lett. 1920-ban szervezte meg a Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyeletét, 1922-től 1924-ig pedig országos felügyelője volt az iskolán kívüli népművelésnek. 1924-től haláláig töltötte be a szegedi Egyetemi Könyvtár igazgatói posztját. 1921 és 1924 között Budapesten szerkesztette a Néprajzi Társaság Társadalomtudomány című folyóiratát, majd 1929–től 1933-ig Szegeden a Népünk és Nyelvünk című folyóiratot. A Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa és Főfelügyelősége 1897-ben kapta meg a működési engedélyét. Céljuk a tudományos és művészeti gyűjtemények gyarapítása országszerte. Sümeg város Veszprém vármegyében, a Sümegi járásban. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott. A város számos történelmi emlékkel és műemlékkel büszkélkedhet. Legismertebbek a sümegi Vár, a Püspöki Palota, Kisfaludy Sándor szülőháza és az őskori kovakő bánya. Szentmártoni Darnay Kálmán (1864 – 1945) régész, muzeológus, író, királyi tanácsos, kormányfőtanácsos, az Állami Darnay Múzeum alapító igazgatója. Országszerte elismert gyűjteménye révén a nemzet nevelője lett. Egymaga hozta létre és működtette Sümegen a Darnay Múzeumot, melyet 1907-ben az államnak adományozott. A múzeum vidéki viszonylatban a leggazdagabbak közé tartozott. 1937-ben a múzeum kiállítási tárgyait – a Kisfaludy anyag kivételével – a keszthelyi Balatoni Múzeumba szállították át, ahol nagy része a második világégéskor megsemmisült. Ez a dokumentum az Állami Darnay Múzeum hagyatéka.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject Sümeg
subject Állami Darnay Múzeum
subject Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége
subject múzeumtörténet
subject Bibó István
subject miniszteri biztos
subject Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter rendelete
subject Vidos irodasegédtiszt
subject Darnay Kálmán
audience researchers
Creators, contributors
creator Bibó István
publisher Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Sümeg
location of physical object Sümeg
date 1921-07-28
temporal reference 1921.
Attributes
medium paper
extent 5,09 Mb
format PDF
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház
registration number 72.68.297