Ikarus: sikertörténet, amit a Harvardon is tanítanak
Az Ikarus egykor egyike volt a világ legnagyobb autóbuszgyártó vállalatainak, termelése csúcspontját 1984-ben érte el, több mint 13000 legyártott járművel. Az Ikarus 260-as, 75547 db legyártott termékkel a világ legnagyobb példányszámban eladott autóbuszai között szerepel. Sikertörténeteivel jó példát adott a vállalati szférának arra, hogyan lehet a beszűkült látókörű, versenytársakra összpontosító, kicsinyes változtatásokkal operáló versenytől merészen eltérő, valódi értékprofil-fejlesztéssel versenyezni.
A kezdetek
Az Ikarus története az összevont anyacégek történetéig, egészen 1895-ig nyúlik vissza, amikor egy kerék és szekérgyártó kisiparos fia, Uhry Imre megnyitotta vállalkozását Kovács- és Kocsigyártó Üzem néven a Városliget közelében. Uhry a nyereség egy részét visszaforgatta a vállalkozásba és fejlesztő beruházásokra fordította, ezzel megalapozva a vállalkozás későbbi sikereit. Az 1920-as évek közepére már számos magyarországi városban lehetett találkozni az Uhry gyárában összeszerelt kecses, hintó jellegű autóbuszokkal, amelyeket kezdetben favázra, egyedi gyártással készítettek. Az 1920-as évek végén a cég fellendülését a gazdasági világválság megtörte ugyan, de a család összefogásának, és a rokonok anyagi támogatásának köszönhetően Uhry gyermekei „újraélesztették” a vállalatot és a termelés folytatódhatott.
A 30-as évek közepétől a cég fokozatosan olyan fejlesztéseket alkalmazott, amelyek megalapozták a kisüzemi gyártás helyett a nagyüzemi sorozatgyártásra való áttérést: a favázról a fémvázas járművek gyártására való átálláson túl, ilyen volt például, hogy 1936-tól méretarányos makettekkel modellezték a nagyobb szériában gyártásra szánt típusokat. A negyvenes években a második világháború során megnövekedett járműkereslet miatt bekövetkező gépesítési beruházások és egyéb fejlesztések a cég növekedését eredményezték, így a közel 1000-fős létszámával a háború ideje alatt az Ikarus elődje már nagyvállalattá vált. A háborút követően a céget államosították, és két másik céggel vonták össze.
A mérföldkő
A cég életében fontos mérföldkövet jelentett 1947, amikor elkészült az első Tr-5-ös, amely MÁVAG alvázra épült, vegyesen fém és fa karosszériával rendelkezett, jellegzetessége továbbá a homlokfali hűtőrács, a besüllyesztett viszonylatjelző és a pneumatikus távirányítású harmonikaajtó, amely egészen a 1980-as évekig jellegzetes része volt a városi autóbusz-közlekedés stílusvilágának.
Habár az olcsó tömegtermelés nem az Ikarus cég találmánya, de feltételeinek megléte az Ikarusnál mindenképpen kulcsszerepet játszott a cég későbbi sikereiben. De honnan volt pénze az Ikarusnak arra, hogy drága szalagrendszerben való gyártási rendszert alakítson ki? Egyszerűen a TR-5-ösökből származó exportbevételekből; mivel a TR-5 autóbuszra az 1940-es évek végén megérkeztek az első export megrendelések, többek között Lengyelország vásárolt 300 darabot. Az eladásokból befolyt bevételek elegendő forrást teremtettek a szalagrendszerben működő gyártósorok bevezetéséhez 1950-ben.
A szalagrendszer bevezetése
A szalagrendszerű gyártás elsődleges előnye egyrészt a gyorsaság és a munka hatékonyságának növelése, mert az egyes ütemhelyeket a munkafázisokhoz szükséges eszközökkel szerelték fel, így nem kellett a különféle eszközöket odavinni a félkész buszhoz, hanem a buszt mozgatták a következő munkaállomásra. A rendszer további előnye, hogy könnyű kombinálni a betanított munkára épülő munkarenddel. E változtatások az olcsó tömegtermelés feltételeinek megteremtését eredményezték a cégnél.
Rohamtempóban a siker felé a 200-asokkal
Az Ikarus cég bestseller sorozata a nemzetközi szinten rendkívül népszerű és sikeres modell, a 200-as termékcsalád gyártása 1971-ben kezdődhetett meg. Az első öt évében 12 szakmai vásáron kapott díjat. Sikerének titka elsősorban a gazdaságos sorozatgyártással kapcsolatos fejlesztésekben rejlett, ugyanis az egy termékcsaládba tartozó termékek elemeit (a vázat, a karosszériát, a hajtáslánc elemet) egységesítették, csökkentve a gyártósorokon szükséges speciális szerszámokra fordított költségeket, így egy olyan termékcsaládot hoztak létre, amelynek járművei a városi és távolsági közlekedés szempontjai szerint, vagy akár luxuskivitelben is összeállíthatók voltak. E fejlesztésekkel az Ikarus csökkenteni tudta a gyártás-beruházás költségeit, így versenyképesebb árral tudott megjelenni a járműpiacon. Jó volna azt állítani, hogy ez a járműcsalád sikerét nagyban meghatározó döntés, tudatos versenystratégia eredménye volt, de sajnos nem ez a helyzet; valódi oka a kényszerűség illetve a tőkehiány volt. Ugyanis nem volt elég pénz arra, hogy egyszerre több, egymástól eltérő szerszámigényű modellcsaládokat gyártsanak.
Versenyelőnyben
Komoly versenyelőny származott a műszaki jellegű egyszerűsítésből is, aminek az üzemeltetők nagyon örültek, mert egyszerűsítette a javíthatóságot, és ez a 200-as család értékprofilját és a termék iránti igényt éppúgy növelte, mint a beépített automata sebességváltó, ami nagymértékben megkönnyítette a vezetést. Részben ez volt az oka annak, hogy a közlekedési vállalatok – anyagi lehetőségeikhez képest – relatíve hamar lecserélték gépparkjukat a 200-asokra. A fejlesztésen, értékprofil növelésen és költségcsökkentésen kívül egyéb versenystratégiai elem is észrevehető a 200-as család esetében: megjelent – a mai kínai versenystratégiára annyira jellemző – fapados stratégia is; azaz a termék bizonyos értékes tulajdonságainak tudatos csökkentése az árverseny érdekében. A tervek szerint ugyanis a 200-as sorozatot eredetileg légrugózásúra szerették volna gyártani, végül mégis a laprugózású megoldásnál maradtak, amely a kényelem szempontjából az utasok számára visszalépést jelentett ugyan, de az árversenyben előnyt hozott a járműpiacon.
Amit a Harvardon is példának hoznak fel
A bostoni Harvard Egyetemhez tartozó posztgraduális üzleti képzéseket adó kar (a Harvard Business School) kiadója, mely főként az üzleti oktatás témájában készült írások kiadásával foglalkozik, 2005-ben kiadott egy olyan, (W. Chan Kim által írt) könyvet, amelyben az érték-innovációs versenystratégia (a kék óceán stratégia) egyik mintapéldájaként részletesen elemzik, és példának hozzák fel a NABI-nak, (az Ikarus egy leányvállalatának) sikerét. A 2000-es évek elején ugyanis a mátyásföldi székhelyű NABI (North American Bus Industries) értékprofil-fejlesztő versenystratégiát alkalmazva az Ikarus 435-ös modell egy módosított változatával a NABI 436-al sikeresen lesöpörte versenytársait az amerikai közösségi járműpiacról. Az amerikai személyszállító autóbuszok 1 milliárd dolláros iparágában – a NABI megjelenése előtt – a buszgyártók elsősorban a legalacsonyabb eladási árban versenyeztek egymással. Ahelyett, hogy a NABI beállt volna az olcsó buszt gyártók sorába, inkább meggyőzte az amerikai önkormányzatokat arról, hogy érdemes az olcsóbb amerikai buszok helyett a drágább, Ikarus-fejlesztésű buszokat megvenni, azzal érvelve, hogy az autóbusz áránál nagyobb költségtényező a busz használati élettartama során felmerülő költségek összessége.
Célegyenesben
A termékfejlesztési döntések során a versenystratégia kulcseleme az volt, hogy a versenytársak viselkedése helyett a vevői és felhasználói igényekre koncentráltak. A hagyományos acéllemezekből készített karosszériát üvegszálas műanyagra cserélték, ami nem korrodálódik és könnyen javítható, a sérült rész kivágható, a pótlás könnyen odaforrasztható. Így csökkentették a karbantartási, javítási költségeket. Mivel a karosszéria harmadával könnyebb lett ez lényegesen csökkentette az üzemanyag-fogyasztást és a károsanyag-kibocsátást is, aminek köszönhetően az új busz környezetvédelmi teljesítménye jóval meghaladta az előírt követelményszintet. Ugyanakkor nőtt a jármű felhasználóbarát jellege is: a könnyű súly (a kevesebb tengelyterhelés), több ülőhely és tágasabb belső tér kialakítását tette lehetővé, alacsonyabb gyártási költségek mellett. Továbbá az esztétikus formatervezés és az alacsonyabb padlózat kialakítása is hozzájárult a jármű népszerűségéhez, ami azt eredményezte, hogy az amerikai polgárok szívesen közlekedtek vele, így az önkormányzatok növelni tudták a tömegközlekedésből származó bevételeiket. 2002-ben egy vállalatminősítő cég az Economist Intelligence Unit a világ 30 legprogresszívebb vállalatai közé sorolta a NABI-t.
Erdélyi Károly
Forrás
- Gerlei Tamás, Kukla László, Lovász György: Az Ikarus évszázados története. Budapest, 2008
- Kim, W. Cham, Mauborgne Renée: Kék óceán stratégia. A verseny nélküli piaci tér. Budapest, 2008 (Az eredeti mű címe: Blue Ocean Strategy. How to Create Uncontested Market Space and Make the Competition Irrelevant. Boston, 2005)
- Boros Jenő: A hét embere Finta László, aki a rekorder Ikarust tervezte. autoszektor.hu, 2014. július 07. (Hozzáférés ideje: 2018. szeptember 21.)
- Gyurkó György: Szervezéstechnológia. Budapest, 2009
- Kublik Ferenc: 50 éves a Borsod Volán. Miskolc, 1999
- A borítóképen az Ikarus 33-as, és a 311-es tipus látható, a pécsi Széchenyi téren. 1958. Fortepan, CC BY-SA – A felvételt az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ adományozta és a VÁTI készítette
További információk
- Jim Brophy: Bus Stop Classics: American-Ikarus/North American Bus Industries – From Hungary to Alabama, curbsideclassic.com, 2016. július 23. (Hozzáférés ideje: 2018. szeptember 20.)
- Hollósy Balázs: NABI, az Amerikából jött magyar autóbusz, origo.hu, 2010. szeptember 18. (Hozzáférés ideje: 2018. szeptember 23.)