A könyvkészítés forradalmi találmányával, a könyvnyomtatással az írott kultúra, az irodalom, a tudományos- vagy vallásos szövegek fokozatosan egyre szélesebb rétegek számára váltak elérhetővé. A sokszorosító grafikai eljárások feltalálásával hasonló folyamat játszódott le a művészet terén is: a képzőművészet, maguk a képi ábrázolások egyre több ember otthonába juthattak el. A sokszorosító grafikai eljárásnak három fő ága van: a magasnyomás, a mélynyomás és a síknyomás, s e három technika a grafika fejlődésének sorrendjét is jól szemlélteti. A magasnyomásnak, mint legősibb sokszorosító eljárásnak a fametszet, majd 20. századi változata, a linómetszet, míg a mélynyomásnak a 15. században feltűnt rézmetszet, a 17. századtól a rézkarc, valamint a 18. század végén megjelenő acélmetszet a legkiemelkedőbb képviselője. A Piarista Múzeum Grafikai gyűjteményében az összes fent említett műfaj megtalálható, jelenlegi kiállításunk mégsem ezek, hanem a grafikai művészet 19. századi innovációja, a síknyomásos kőnyomat, azaz a litográfia és egyik legkiemelkedőbb hazai művelője, Barabás Miklós előtt kíván tisztelegni.

A litográfia a többi grafikai műfajjal ellentétben nem organikusan, hanem Alois Senefelder (1771-1834) osztrák grafikus felfedezésének köszönhetően vált ismertté. Senefelder ugyanis anyagi megfontolásból metszeteihez réz- vagy acéllemez helyett kőlapot akart megmunkálni, s 1796-ban csak egy véletlen folytán jött rá, hogy „a viasz-, szappan- és koromból kevert tintával készített rajz a választóvíz hatása alatt kiemelkedik a kőből, s így a fametszethez hasonló magasnyomó-lemez keletkezik.” (Nagy, 1934)
A litográfia tehát a többi eljárással ellentétben kémiai folyamaton, az olajos, zsíros anyagok és a víz kölcsönös taszításának elvén alapul. Senefelder a technikát tovább tökéletesítette. A kőnyomat során egy simára csiszolt kőlapra, többnyire mészkőlapra, speciális, koromból és zsírból készült, ún. litográfiai krétával rajzolnak. Ez a kőrajz. A kőlapot megnedvesítik, majd olajos nyomdafestéket visznek fel rá, ami a rajz vonalain megtapad, a kőlap nedves részeiről viszont könnyen eltávolítható. A nyomtatásra szánt papírlapot a kőlapra helyezik, majd prés alá helyezve az olajos részek átadják a festéket a papírnak, így jön létre a litográfia.
A litográfia a 19. század elejére teljesen háttérbe szorította a réz- és acélmetszetet. Olcsóságán és gyors előállíthatóságán túl az is mellette szólt, hogy a kőrajz készítésekor a művész szabadon, minden fizikai akadály nélkül, könnyedén kivitelezheti elgondolásait. Az 1860-as évekig, a fotográfia elterjedését és térhódítását megelőzően a portré és a tájkép műfajában a litográfia vált a legelterjedtebb technikává, amelynek egyik legjelentősebb hazai képviselője Barabás Miklós (1810-1898) volt.

Barabás Kézdimárkosfalván született 1810-ben. Ifjú tanuló éveit a nagyenyedi kollégiumban, illetve Kolozsváron töltötte. Már ebben az időszakban elkezdett arcképfestéssel foglalkozni, megismerkedett a rajzolás és az olajfestés technikáival. 1829-ben rövid ideig Bécsben Johan Ender növendékeként tanult a Képzőművészeti Akadémián. Itt volt lehetősége megtanulni a bécsi polgári arckép- és életképfestészet jellemző vonásait, illetve itt sajátította el a gouache technikát. 1830-ban Kolozsvárra visszatérve tanulta meg Barra Gábortól a litográfia technikáját, melyet magas művészi színvonalon, szinte egész életén át művelt. 1831-től két évet Bukarestben dolgozott, ahol igen népszerű arcképfestővé vált. 1834 és 1835 között itáliai tanulmányútra ment, amelynek során William Leighton Leitch angol festőtől megtanulta a vízfestés újabb technikáit, és egy újfajta természetábrázolást vett át. 1835-ben Pesten mutatta be a velencei útja során készült Veronese-kép másolatát, amely meghozta számára a sikert. Ettől kezdve Pesten élt és dolgozott. A festészet mellet aktív szerepet vállalt a város művészeti életének fellendítésében.

Számos megrendelése révén, ő volt az egyik első festőnk, aki meg tudott élni művészetéből. Ezt főként az tette lehetővé, hogy az arckép minden műfaját és technikáját kiválóan művelte. Korának szinte minden kiemelkedő alakját megfestette. Művészekről, írókról, költőkről, politikusokról, illetve családtagjaikról készült portréi bizonyítják kitűnő jellemábrázoló készségét. Az 1840-es évektől kezdve a festészet mellett Barabás másik fő műfaja a litográfia lett. Ez a sokszorosító grafikai eljárás ekkor még igen újszerűnek számított, azonban megfizethetősége révén hamar széles körben népszerűvé vált. Barabásnak ezáltal lehetősége nyílt, hogy több litografált arcképet készíthessen, amelyek rendkívül sok emberhez eljuthattak.

Nem meglepő, hogy az 1840-1850-es években a jeles litográfust számos piarista portré elkészítésével is megbízták. A diákok gyakran rendelték meg egy-egy kedves tanáruk vagy osztályfőnökük litografált portréját, amelyet a kor divatos ajándékaként nyomtatott, dedikált emléklapon adtak át. A Piarista Múzeum Grafikai gyűjteménye összesen 31 darab litográfiát őriz Barabás Miklóstól, amelyek között 13 piarista szerzetestanároknak ajándékozott portré szerepel. Nagyon különleges Simonffy Kálmán dalszerző litografált portréja is, amelyet mint hálás tanítvány, a Barabás által szintén megrajzolt Schröck (Somhegyi) Ferenc piaristának dedikált. De igen jelentős „Az első magyar független felelős ministerium”-ról, a Batthyány-kormányról készült 1848-as kőnyomat is.

Barabás Miklós litográfiáit leggyakrabban Walzel Ágost Frigyes sokszorosította, aki éppen a jeles művésszel való együttműködésének köszönhetően az 1840-es években a korabeli Magyarország legsikeresebb litográfiai műhelyét üzemeltette Pesten. Walzel Ágost Frigyes mellett a pesti Rohn Antal, a Pollák Testvérek, illetve a Reifenstein & Rösch bécsi nyomda is sokszorosította, illetve nyomtatta Barabás Miklós kőrajzait. Az 1860-as évektől, a fotográfia térhódításával érthető módon a litografált portrék iránti kereslet is visszaesett, 1862-ben maga Barabás Miklós is eltávolodott a képzőművészettől és Fajth János fényképésszel közösen fényképészeti műtermet nyitott.

Helmeczi Boglárka – Herczeg Noémi – Borbás Péter
Piarista Múzeum

 Jegyzet:

• „Barabás Miklós (1810-1898) festő, grafikus életrajza” – Kieselbach Galéria
• Braun Vilmos: „Kőnyomtatás”, In: Nyomdászati lexikon (szerk. Biró Miklós – Kertész Árpád – Novák László), 1936, Budapest.
• Haasz Vendel: „Litográfia”, In: Nyomdászati lexikon (szerk. Biró Miklós – Kertész Árpád – Novák László), 1936, Budapest.
• Hoffmann Edit: Barabás Miklós, Pantheon Irodalmi Intézet, Budapest, 1923.
• Krejca, Ales: A művészi grafika technikái: a nyomtatott grafika eljárásainak és történetének kézikönyve, Corvina – Artia, Budapest – Prága, 1986.
• Márkosfalvi Barabás Miklós önéletrajza, (szerk. Szegedy-Maszák Elemérné Tormay Vera – Szegedy-Maszák Tihamér), kiadta: Erdélyi Szépmíves Céh, 1944.
• Nagy Zoltán: A magyar litográfia története a XIX. században, Budapest, 1934.
• Szenteczky Csaba: A nyomtatott grafika története és technikái, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 2003.