Frontra indulók búcsúztatása (1917) - Thorma János Múzeum, CC BY-NC-ND

A magyar csapatok fogadása, bevonulásuk idején (1940) - Fortepan, CC BY-SA

Visszavonulás az orosz frontról (1916) - Thorma János Múzeum, CC BY-NC-ND

I. világháborús képeslap a "Zenta osztrák-magyar hadihajó ütközete a franczia tengerészekkel" ferlirattal - Piarista Rend Magyar Tartománya, CC BY-NC-ND

Második világháborús fényképek (1940) - Tornyos Ferenc, CC BY-NC-ND

Fénykép az I. világháború idejéből - Gróf Esterházy Károly Múzeum, Pápa, CC BY-NC-ND

Elméletben a bölcs a más hibájából is képes tanulni, de a gyakorlatban az elméleti tudás a saját tapasztalattal sohasem egyenértékű. Így van ez a történelem tanulságaival is. A történelmi események tanító ereje összefüggésben lehet azzal, hogy egy adott országot mennyire érint egy adott esemény.

A két világháború egyik nagy tanulsága az lehet, hogy a világháborúkat jobb volna megelőzni és elkerülni, mert túl nagy emberi és anyagi veszteséggel járnak. Így talán bízhatunk benne, hogy többségben vannak, akik ezt így gondolják a világ vezetői közül, és ezért talán sohasem lesz harmadik világháború. De nem csak ebben, hanem általánosan a háborúzási kedv és hajlandóság csökkenésében is bízhatunk. Legalábbis vannak arra utaló jelek, hogy a háborúzás idővel (nemzetközi szinten) egyre inkább az elavult külpolitikai „megoldások” kategóriájába kerül. Felmerül a kérdés, hogy vajon lesz-e olyan időszak a világ történelmében, amikor a háborúk teljes mértékben elavultnak minősülnek, és végleg eltűnnek majd? E témával foglalkozott Mátrai-Betegh Béla is a háborús élményei kapcsán. 

„Egy lánnyal sétáltam a Bástyán, fönn a Várban. (…) Déli egy óra volt, úgy emlékszem, és megszólaltak a szirénák. Futni kellett. De hová? A Bástyasétányon nincs kapualj, az óvóhelyek messze voltak. És a repülőgépek már közel. (…) Futottunk az ólomfényű decemberi délben a Hadtörténeti Múzeum felé. Talán ott beengednek a pincébe. (…) Álltunk a Hadtörténeti Múzeum eresze alatt, a lány meg én. Ágyúk szóltak köröskörül és morajlottak messziről a robbanások. (…) Háborúban az idő lassan múlik, és gyorsan öregít. Álltunk a Hadtörténeti Múzeum eresze alatt és bennem kavargott a világ. Hátam mögött a hadtörténet, elmúlt csaták emlékei, és szemem előtt a második világháború. A hadtörténet iszonyú jelene. Gépek süvítettek a fejünk fölött. Féltünk, és most már nem mosolygott a lány. Pergett a szeméből a könny. Törökkort és szabadságharckorabeli mozsarak a Bástyán, és modern légelhárító ütegek, berepülőbombák és régi ágyúgolyóbisok, ódon mozsarak és modern gépágyuk. Rettenetesen összekeveredett bennem a múlt és a jelen azon a tizenhat évvel ezelőtti vasárnapon. Aztán a repülőgépek elcsitultak. Elnémult a bombázás és a gépágyútűz. Kijöttünk a múzeum eresze alól, a lány meg én. Nagyon szomorúak voltunk. Nagyon felzaklatottak és nagyon magányosak. (…) A Kagylólépcsőn a lány mégegyszer megszólalt: De azok a gépágyuk és azok a bombák, amelyeket ma láttunk, ha ennek a háborúnak egyszer vége lesz, ugyanúgy múzeumba kerülnek, ugye, mint a törökkor fegyverei, meg a többi? Ezt kérdezte. Remélem – feleltem én. De most, tizenhat év múltán, többet tudok már annál a régi, egyszerű, halvány reménykedésnél. Hiszem, tudom, vallom, hogy a fegyverek, még használat előtt, múzeumba kerülnek majd.” – Mátrai-Betegh Béla, 1960

Tüzérségi üteg (1917) - Piarista Rend Magyar Tartománya, CC BY-NC-ND

Az SMS Tegetthoff az K. u. k. haditengerészet Tegetthoff-osztályú csatahajója (1918) - Magyar Ferences Könyvtár, CC BY 

Kérdés, hogy a hit és optimizmus mellet, mit mutatnak a kutatások, milyen irányba halad az emberiség a háborúzás, illetve általánosságban az erőszakosság tekintetében. A történelmet – összefüggéseiben, tendenciákat keresve – a távlatok fényében, a történelmi korokat áttekintve szemlélve Steven Pinker harvardi professzor végzett kutatásokat. Vitatott következtetéseit egy statisztikai elemzéseket bőven tartalmazó könyvben is megjelentette, amely szerint az emberiség történelmét az ősi időktől a mai napig vizsgálva kirajzolódik egy trend, ami az emberi társadalmak – erőszakosság tekintetében történő – javulását mutatja, illetve azt, hogy az erőszakosság a történelem előrehaladtával egyre inkább csökkenő tendenciát mutat.

 S.M. Kriegsflotte - Őfelsége hadiflottája (1918) - Magyar Ferences Könyvtár, CC BY

Habár a műben a kritikusok módszertani hibákat találtak, például az ősi korokból nehéz megbízható statisztikai adatokat találni, de azért az vitathatatlan, hogy valóban léteznek bizonyos kedvező tendenciák is, amit talán azért esik nehezünkre elhinni, mert a világ aktuális tendenciáinak megítélésekor a médiában túlsúlyba kerülő negatív hírek a világról alkotott szubjektív képünket gyakran eltorzítják. Például annak, hogy ma Budapesten több mint egymillió ember ment be baleset nélkül a munkahelyére dolgozni, nincs hírértéke, szemben azzal a néhány tucat balesettel, ami történt. Lehet, hogy Pinker kritikusainak néhány dologban igazuk van, és azt nehéz megállapítani, mennyit változott az erőszak az évszázadok folyamán világszerte, de úgy tűnik, hogy a történelem nem múlik el – tanulságok szempontjából – nyomtalanul; a tudás gyarapodik, és az emberiség valamelyest képes tanulni a történelemből.

Repülőgéproncs a szovjet fronton (1941) - Fortepan, CC BY-SA

Vannak ugyanis arra utaló jelek, hogy a nagyhatalmak vezetői megtanulták, hogy ha egy országban veszélyes folyamatok indulnak el, akkor meg kell próbálni időben, hatékony módon beavatkozni, és valamilyen befolyást gyakorolni az adott ország vezetőire, mert ha a beavatkozás akkor történik, amikor a folyamatok már nagyon előrehaladottakká válnak, akkor egy békés végkifejlet csak nagy áldozatok és veszteségek árán érhető el.

Halott katonák a vízparton - Piarista Rend Magyar Tartománya, CC BY-NC-ND

Katonák épp megadják magukat a lövészárokban - Gróf Esterházy Károly Múzeum, Pápa, CC BY-NC-ND

Abban, hogy a II. világháború története az, ami talán minden háborúnál nagyobb hatást gyakorol az emberiség gondolkodásmódjára, részben szerepet játszhat az is, hogy a filmkészítés fejlődése akkortájt épp felfutóban volt, így a technikai fejlődés nagy mennyiségű dokumentumfilm készítését tette lehetővé a háború ideje alatt, másrészt pedig a náci propaganda-stratégia része volt a filmes anyagok készítése. Így ironikus módon, ami pont a rossz cél érdekében készült, az ma (illetve az elmúlt évtizedekben) tömegesen gyártott dokumentumfilmek formájában mementóként járul hozzá ahhoz, hogy a fiatalabb generációk tudatába élénk képként égjen bele a II. világháború története, annak tanulságaival együtt.

S.M.S. Prinz Eugen hajúágyúi (1918) - Magyar Ferences Könyvtár, CC BY

Géppuska állás - Thorma János Múzeum, CC BY-NC-ND 

Képeslap I. világháborús tengeri jelenettel - Piarista Rend Magyar Tartománya, CC BY-NC-ND

Feldúlt, lerombolt temető (1918) - Magyar Ferences Könyvtár, CC BY

Hadgyakorlaton (1916) - Thorma János Múzeum, CC BY-NC-ND

Elhagyott sír az országút mellett - Piarista Rend Magyar Tartománya, CC BY-NC-ND

Erdélyi Károly

Forrás

• Mátrai-Betegh Béla: Egy kiló kristálycukor. Magyar Nemzet, 1970 
• Steven Pinker, Gyárfás Vera: Az erőszak alkonya: hogyan szelídült meg az emberiség? 2018, Budapest, ISBN 978-963-279-965-0
• Balogh László Levente, (2020.) Úton az örök béke felé? Alföld (71). 5.