Esterházy-kastély, a magyar Verszália
A mai kastély elődje Anton Erhard Martinelli császári építőmester nevéhez fűződik, aki a bécsi Karlskirche mellett a pesti Invalidusház, vagyis a mai Fővárosi Önkormányzat épületegyüttesének tervezője is volt. Az épület vadászkastélynak épült, hiszen a hercegi udvar rendszerint Kismartonban, vagy Bécsben időzött. 1762-ben utód nélkül hunyt el a vadászkastélyt építtető József legidősebb fia, Pál Antal, az örökös így a másodszülött Miklós József lett.
Esterházy (Fényes) Miklós (1714-1790) saját rezidencia építése mellett döntött, miután a kismartoni kastélyt nem tudta volna saját ízlése szerint átalakíttatni, ezért a már álló kastélyt kívánta bővíteni. Azonban az épület az évek alatt igen elhanyagolt állapotba került, igaz, a környezet sem volt épp ideális helyszín, az eleve lápos területet rendre ellepte a víz. Így a herceg parancsára csatornákat ástak, gátakat építettek majd megkezdődött a nagyszabású építkezés. 11 millió aranyforint felhasználásával végül 1766-ban lett teljesen kész Schloss Esterhaza. Az épület Johann Mödlhammer, az Esterházyak uradalmi építésze, és feltehetően Hefele Menyhért tervei szerint készült. Az is valószínű, hogy egy időben nem egyetlen tervezőmester dolgozott, hanem alkalmanként különböző építészek öntötték formába a herceg elképzeléseit.
Az épületegyüttest a korabeli leírások és dicsőítő költemények „magyar Verszáliának” nevezték. Bár a herceg járt Versailles-ban, nemcsak a versailles-i, hanem a schönbrunni kastélyt is mintának tekintette. Jól látható, hogy a tervező a schönbrunni rezidencia külső lépcsőjét választotta mintául. Az épület centruma, az emeleti díszterem a középrizalit mögött kétemeletnyi magasságú teret foglal el. Az oldalszárnyak a magyar barokk építészet szokásos elrendezését követik: teremsorból és előtte végigfutó folyosóból állnak. A két épületrész eltérő alaprajzi rendszere is jelzi, hogy a kastély több fázisban épült és a részeket utólag kapcsolták egymáshoz.
A kastély igen reprezentatív, különlegesen hatásos, nagyvonalú alkotás. A rokokó részletek, a lant alakú ablakok, a hajlított lépcsőkarok olyan könnyedséget és ötletességet mutatnak, amely méltán vívhatta ki a kortársak és az utókor csodálatát. A dicsérő szavak azonban nemcsak a kastélyépületnek, de a franciakertnek és a kerti építmények sokaságának is szóltak.
A kastély vitathatatlanul a „pompakedvelő” ura idején élte fénykorát: képtár, operaház, marionettszínház szórakoztatta a vendégeket. Eszterházán csak télen volt csend, tavasztól késő őszig szinte folyamatosan vigasságokat tartottak. Operákat mutattak be, vadászatokat, lakomákat, táncestélyeket és tűzijátékokat rendeztek a vendégsereg szórakoztatására. Ugyanakkor a herceg nemcsak a pompát kedvelte, katonaként is helyt állt, a császári hadsereg ezredese, tábornoka, majd a 33. gyalogezred tulajdonosa volt. 1764-1787-ig a Magyar Nemesi Testőrség kapitánya volt, így szinte állandó kapcsolatban állt Mária Terézia királynővel.
Nem véletlen, hogy a látogatók közül a legkiemelkedőbb Mária Terézia vendégeskedése volt. Az uralkodó 1773. szeptember 1-2-án tekintette meg „Fényes” Miklós kastélyát. Ekkor nyitották meg a Marionettszínházat, ez alkalomból mutatták be a Philemon és Baucis című báboperát Joseph Haydn vezényletével. Haydn, a zenetörténet utolsó udvari zeneszerzője csaknem két évtizedet töltött Miklós herceg szolgálatában, aki nemcsak szerette a zenét, maga is remek barytonjátékos volt. A "Magyar Versailles" egykori parkjába kamarakertek, narancskertek, ligetek, kagyló formájú medencék, vízesések, üvegből és kagylókból kirakott mesterséges barlangok tömkelegét építették be az úr kívánságára.
Aztán 1790-ben Eszterházán elhallgatott a zene, meghalt a kastélyegyüttes megálmodója. Életmódjából adódóan hatalmas adósságokat hagyott maga után, melyet csak később rendezett a család. Az örököse nem ragaszkodott a kastélyhoz, inkább Kismartont csinosítgatta, a fényűző mesevilág így magára maradt. A park útjait felverte a gyom, a tetőkön becsurgott az eső. A díszítő szobrok, vázák, a mindenki által megcsodált szökőkutak gyorsan tönkrementek. A mozdítható köveket széthordták, az operaház összedőlt.
A kastélynak azonban szerencséje volt, mert a XIX. század végén IV. Esterházy Miklós és felesége, Cziráky Margit grófnő kifizették a korábbi adósságokat és úgy döntöttek, hogy a kastélyba költöznek. Ez az időszak lett második virágkora a rezidenciának. Felújították és modernizálták az épület mellett a parkot is. A kertek egy részének terveit a Monarchia egyik legismertebb kertésze, Anton Umlauf készítette, a híres rózsakert 1908-ra készült el. Sajnos a rózsakert a II. világháború és az azt követő idők alatt szinte teljesen tönkrement, a növények kipusztultak, a támrendszerek összedőltek, elvadult minden. Bár ismét Eszterháza lett a család első számú rezidenciája, a hercegné halála (1910) lezárta ezt a rövid fénykort, a család 1945-ig a kastélyban lakott. Cziráky Margitot óhajának megfelelően ide is temették el. A kastély későbbi sorsa tipikus, a második világháború után a berendezését széthordták, falai között mezőgazdasági kutatóintézet működött, raktárnak, géptároló-színnek használták. Az 1950-es évek második felére szerencsére kikerültek a traktorok a kastély termeiből, és elkezdődött az a munka, amelynek eredményeként – Joseph Haydn halálának 150. évfordulójára – 1959-ben múzeum nyílt az épületben.
Napjainkban is zajlik az épületegyüttes helyreállítása, jelenleg az épület középső tömbje, a Belvedere és az óratorony felújítása zajlik. Korábban a kastély mind a 126 szobája gazdag rokokó dísszel volt ékesítve, a berendezésük is e stílusban készült, amelyeket a herceg Franciaországból hozatott. A helyiségeket eredeti bútorokkal rendezik be, vagyis a látogatók a lehető leghitelesebb formában ismerhetik meg a korabeli kastély hangulatát. A bútoroknak, díszkárpitoknak csak a kisebb hányada tartozott valaha a kastélyhoz, nagyobb része más kastélyokból és palotákból származik. E termek közé tartozik a Mária Terézia-szoba, amelyben 1773-ban a királynő megszállt. Látogatása után a szoba érintetlen állapotban maradt meg 1945-ig.
TÉ
Forrás:
