Lovas szobrok Budapesten

A művészetekben ló és ember kapcsolata gazdag múltra tekint vissza, hiszen a lovak mindig különleges helyet töltöttek be elődeink életében. Sokkal többet jelentettek más haszonállatoknál, gondoljunk mondáink legendás paripáira. Mivel ezeknek az emlékműveknek az elkészítéséhez nagy szaktudás és rengeteg pénz szükségeltetik, ezért a megrendelők mindig a legtehetségesebb művészeket kérték fel a feladatra, nem volt ez másként nálunk sem.

„Mátyásunk szobra, hol késel az éji homályban?!”

Ferenczy István jeles szobrászunk, Canova és Thorvaldsen tanítványaként 1824-ben költözött haza. A hazatérő művész tervei közt szerepelt egy Hunyadi Mátyást ábrázoló lovas szobor elkészítése is. Az elképzelést kezdetben lelkes várakozás előzte meg, gyűjtés is indult, ám ahogy az lenni szokott, a lelkesedés hamar alábbhagyott. A tizenkét méter magas emlékmű kivitelezéséhez igényelt százezer forintnak csupán tizede gyűlt össze, másrészt a nyilvánosságra hozott tervet szinte egyöntetű elutasítás fogadta. A kritikus hangok elsősorban az uralkodó testtartását és öltözékét kifogásolták, ti. nem elég magyaros és nem elég hősies Mátyás alakja, aki egyeseket egy komor római konzulra emlékeztetett. Az igazi indok azonban a köztéri emlékmű roppant költségessége volt. Végül 1844 őszén az Országgyűlés nem járult hozzá anyagilag a kivitelezéshez, és ezzel le is zárult a vita a szoborkérdésben. A csalódott művész elkeseredésében az összes gipszmintáját összetörte, hogy adósságait törlessze, budai házát eladta, és 1847-ben hazaköltözött Rimaszombatba, ahol haláláig visszavonultan élt.

Amikor József nádor ló nélkül maradt

1847-ben József nádor – a Habsburg-ház magyarországi ágának legkiemelkedőbb államférfija – halála után azonnal gyűjtés indult alakjának méltó ábrázolására. Az első tervek egy müncheni művésztől származtak, ám a lovas emlékmű elkészültét megakadályozta a szabadságharc kitörése. A szoborállítás ügye csak 1857-ben került ismét napirendre, amikor az uralkodó, Ferenc József jelentős összeggel járult hozzá a szobor elkészültéhez, azzal a kikötéssel, hogy az emlékmű nem lehet lovas szobor, csupán álló alak. Így maradt a nádor szobra ló nélkül.

A császári tiltás mindenesetre megtette a hatását. Hazai művész köztéri lovas szobrára egészen a századfordulóig kellett várni.

Savoyai Jenő (Eugén), a törökverő szobra 1900-ban került mai helyére, a budai királyi palota elé. Róna József, a korszak jeles szobrásza tulajdonképpen Zenta város felkérésére készítette az emlékművet, ugyanis Savoyai herceg 1697-ben Zentánál aratta egyik legfényesebb győzelmét. A város azonban nem tudta kifizetni az emlékmű költségét, így a bronzba öntött szobor Róna műtermében, majd egy ideig a Műcsarnok főbejárata elé állítva várta, hogy méltó helyre kerülhessen. Szerencséjére Széll Kálmán miniszterelnök javaslatára az uralkodó, Ferenc József a bemutatott fényképek alapján megvásárolta a szobrot, melyet így a királyi palota főhomlokzata előtt állítottak fel. A szobor a bécsi neobarokk jellemzőit viseli magán, és az emlékmű mögé épített korabeli patkó alakú barokk díszlépcsővel harmonikus egységet mutatott. A lépcsősort az ötvenes években helyreállítás helyett lebontották, de Róna alkotása csodával határos módon, viszonylag épségben vészelte át a Vár 1944-45-ös ostromát, restaurálás után pedig vissza is kerülhetett eredeti helyére.

A Lófékező

Alig egy évvel a Savoyai-szobor felállítása után újabb szoborral gazdagodott a királyi palota közvetlen környezete. A Lovarda épülete előtt 1901-ben állították fel ifj. Vastagh György Csikós szobrát, mely eredetileg a Lófékező címet viselte. Nem véletlen, hogy Vastagh 1899-ben megbízást kapott egy, a Lovarda témájához kapcsolódó mű elkészítéséhez, hiszen már fiatalon jelentős szakmai tekintélyt vívott ki magának páratlanul élethű állatszobraival. A mű az 1899-1900-as párizsi világkiállításon komoly nemzetközi elismerést aratott, az alkotás megbecsülését jelzi, hogy a talapzatot maga Hauszmann Alajos tervezte. A Lófékező szobra hazánkban is gyorsan népszerű lett, ezt bizonyítja, hogy a Lovarda körüli területet a köznyelv csak Csikós udvarnak hívta, az elnevezés azóta is tartja magát.

A másfélszeres életnagyságú alkotásnak nemcsak a kompozíciója érdekes, hanem a kivitelezése is. Az előbbi esetében a lovas nem a paripán ül, hanem mellette áll, az embernél magasabb állat, a lovasánál erősebb, dominánsabb, ezért a lovasnak féken kell tartania az állatot. Utóbbi esetében pedig nem a megszokott bronzöntvényről van szó, hanem domborított bronzlemezek összeszegecseléséről. Vastagh először agyagból formálta meg a művét, amelyből elkészítette a pozitívját, ez alapján 0,8 mm-es lemezből megdomborította, kikalapálta, majd a kisebb lemezdarabokkal összeszegecselte azokat. A szobor ember alakja egy pödört bajuszú, igazi hortobágyi csikós, a ló megformálásához a bábolnai állami ménesben folytatott tanulmányokat a művész.

A szobor a második világháború alatt jelentős, de szerencsére helyrehozható sérüléseket szenvedett. Amikor később a romos lovardát lebontották, a szobor sorsa is bizonytalanná vált. Az ásatási és tereprendezési munkákra hivatkozva 1954-ben el is távolították helyéről. Végül 1982-ban került csak vissza a Hunyadi-udvarra, mivel korábbi helyét már elsöpörte a bontási hullám, így a Mátyás kútja előtti szabad terület közepén állították fel.

Azóta a Nemzeti Hauszmann Program keretében a Lovarda ismét felépült, és Csányi Szabolcs restaurátor vezetésével felújították a Csikós szobrát is, ezért most pontosan ott áll, ahová eredetileg is tervezték. A szobor áthelyezése előtt derült ki, hogy az alkotás nincs jó állapotban, ugyanis az alsó vázat elpusztította a korrózió. A károsodásnak látható nyomai is voltak, a szoborcsoport ugyanis megdőlt a csikós irányába. A dőlés következtében szakadások keletkeztek az anyagban, amelyeket helyre kellett állítaniuk, illetve ki kellett cserélniük a már említett alsó vázat is. Ezúttal azonban rozsdamentes acélt használtak, hogy a szobrot megóvják a hasonló amortizációtól. A restauráció közben az is kiderült, hogy a szobor konstrukciója egyáltalán nem kedvez az időtállóságnak, ugyanis a rögzítést szolgáló furatok mellett befolyik a csapadék, gyengítve ezzel a szobor belső szerkezetét.

A felújítás közben az alkotás első összeszerelésének trükkjére is rájöttek a munkálatokat végző szakemberek. A szobrász a szobor hátán kialakított egy akkorka szerelőnyílást, amelyen épphogy beférhetett egy kisgyerek. A feltételezések szerint ezen keresztül valaki bemászott a ló testébe, és onnan dolgozott. Ezt a megoldást azonban sem a 70-es évekbeli, sem mostani felújításnál nem tudták alkalmazni, mert senki sem fért be.

Szent István király lovas szobra

A Millenniumi ünnepségre készülvén az Országgyűlés egy 1896-os törvénycikk értelmében úgy határozott, hogy „Budapesten a várban a Nagyboldogasszonyról elnevezett koronázási templom melletti Halászbástyán Szent István király lovas szobrát állítja fel”. Az emlékmű elkészítésére pályázat nélkül Stróbl Alajost kérték fel. A művész tíz éven át dolgozott Szent István szobrán, nem csoda, a művész tökéletes történeti hűségre törekedett. Mivel az uralkodóról nem maradt fenn hiteles ábrázolás, a századfordulóra kialakult ikonográfiai hagyományok alapján mintázta meg Istvánt. A királyt díszesen felszerszámozott paripán ülve, fején a magyar szent koronával, vállán nagyméretű palásttal, apostoli kettős keresztet tartva ábrázolta, a feje körüli glória pedig utalás a szentté avatására.

Stróbl eredetileg alacsony talapzatra helyezett lovast szeretett volna, ám a hivatalos elvárás monumentális emlékművet kívánt. Ennek megfelelően grandiózus lett a szoborcsoport, építészeti része szinte oltárszerű, ugyanakkor a szobor harmonikusan illeszkedik a mögötte lévő Halászbástyához.

Andrássy Gyula lovas szobra

Úgy tűnik, az 1906-os év nevezetes dátum a fővárosi szobrok történetében, ugyanis nemcsak István király, hanem Andrássy Gyula emlékművéről is ekkor hullott le a lepel. Andrássy, az 1867-es kiegyezés eredményeként megalakult független felelős magyar kormány miniszterelnöke, később az Osztrák-Magyar Monarchia közös külügyminisztere volt. Lovas szobrának felállításáról az Országgyűlés rendelkezett az 1890. évi III. törvénycikkben, a pályázatot Zala György nyerte el. A szobrász díszmagyarban, nyugodtan léptető lován ülve örökítette meg a grófot. De csak 1900-ban született arról döntés, hogy a szobor helye az Országház déli bejáratánál legyen. Zala maradandót alkotott, sokak szerint az alkotás a legszebb lovas szobor volt a fővárosban. Szintén Zala György készítette el a talapzat két oldalán lévő domborműveket, amelyeken életnagyságú alakok szerepelnek, és a gróf pályafutásának két kulcsfontosságú mozzanatát ábrázolják. Miután 1906-ban felállították a szobrot, a környékén parkot hoztak létre, hiába volt a főváros legszebb lovas szobra, 1945-öt követően mennie kellett, mivel útjában állt az épülő Kossuth hídnak. Egyes vélekedések szerint a szobrot az 1950-es évek elején beolvasztották a készülő Sztálin-szoborba. A hidat 1960-ban lebontották, és 1980-ban az egykori szoborcsoport helyére felállították Marton László József Attila szobrát. Az Országgyűlés 2011-ben úgy döntött, hogy helyreállítják a Kossuth tér eredeti arculatát. Így készülhetett el ismét Andrássy Gyula emlékműve.