Szabadság tér
A Szabadság tér ikonikus budapesti helyszín, elnevezése az 1848-1849-es szabadságharcnak állít emléket. A hely azonban sokáig inkább egy elnyomást szimbolizáló épületről, a magyar Bastille-ról, vagyis az Újépületről volt ismert. A tér mai arculata csak annak elbontása után alakult ki, így lett a rossz emlékű színhelyből a nemzeti függetlenség és szabadság eszmeiségének emlékhelye. Legfrissebb válogatásunkban a helyszín későbbi változásait követhetik nyomon.
Közkórházból vesztőhely
Az Újépület építésére – mely nagyjából a mai Szabadság tér helyén állt – II. József adott utasítást, amelynek terveit a korszak neves építésze, Isidore Canevale bécsi építész készítette. Hogy milyen funkciót volt hivatott betölteni az épület, az kezdetben a lakosság számára sem volt egyértelmű, mivel ezt az információt nem közölték senkivel. Állítólag II. József először egy közkórház építésével kívánta javítani Buda és Pest egészségügyi ellátottságát, mivel országjárása során úgy találta, hogy kórházak rettenetes állapotban vannak. Később meggondolta magát, és a kiszemelt lipótvárosi helyszínen egy katonai kórházat és kaszárnyát kívánt építtetni. Lipótváros ekkor még inkább ipari jellegű negyede volt Pestnek, ezért az Újépület nemcsak rendeltetésével tűnt ki, hanem méreteivel is. A belső udvart bezáró négyszögletes épület munkálatai 1786-ban kezdődtek, Hild János pallér vezetésével, akinek fia, Hild József is itt szerezte első szakmai tapasztalatait.
Az épület maga négyszög alakú volt, négy sarkán kisebb, négyszög alakú bástyákkal, amelyektől valóban erődszerűvé vált a kiképzése. Ami a méreteit illeti, a nagyobb homlokfalak 100 ölnél is hosszabbak voltak, a belső főudvar pedig majdnem 10 000 négyszögölnyi teret foglalt el. Ugyanakkor az Újépület híján volt különösebb építészeti értéknek, összességében roppant puritán, ám funkcionális épület volt, ami jól mutatta az uralkodó ízlését. A munkálatok azonban lassan haladtak, II. József már nem láthatta a tervezett építmény elkészültét, melynek építését megakasztotta a napóleoni háborúk kitörése, így az építkezés végül csak 1814-ben fejeződött be.
De ami miatt számunkra rossz emlékűvé vált az Újépület, hogy 1849. október 6-án udvarán végezték ki gróf Batthyány Lajost, Magyarország első miniszterelnökét. A ma megemlékezések helyszíneként is szolgáló Batthyány-örökmécsest 1926-ban avatták fel.
A Neugebäude a szabadságharc bukása után méltán lett az osztrák abszolutizmus egyik szimbóluma. Ugyanakkor szerepét a kiegyezést (1867) követően elveszítette, ezután a városvezetők megpróbáltak új funkciót találni az épületnek, de az az igazság, hogy az egyre növekedő város térképén az Újépület monstruma igencsak útban volt, ezért 1890-es években végül a lebontása mellett döntöttek, ami 1897-ben be is következett.
Tőzsdepalota és az Adria
Eközben egy karnyújtásnyira a lebontott baljós épülettől, elkezdődött az Országház építése, melynek hatására a környék felértékelődött. 1899-ben kezdték árusítani a terület parcelláit, és az Újépület helyén létrejött a Szabadság tér, Palóczi Antal tervei alapján. Egyúttal a negyed arculata is megváltozott, pénzügyi paloták sora épült fel néhány éven belül, olyanok mint a Tőzsdepalota, a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Kereskedelmi Csarnok, a Postapénztár és az Adria Tengerhajózási Rt. épülete.
A Tőzsdepalota, 1902 és 1907 között épült Alpár Ignác tervei szerint – akárcsak a tér túloldalán fekvő Magyar Nemzeti Bank székháza –, a korabeli Európa egyik legnagyobb épületeként, brüsszeli mintára. 1948-as megszüntetéséig működött benne a Pesti értéktőzsde, 1955-től pedig a Magyar Televízió székházaként üzemelt. Az épület belső tereit ekkor teljesen átépítették, csupán a külső falak őrizték az eredeti állapotot. A 2009 óta üresen álló ingatlantól azóta megvált a magyar állam, csak filmforgatások idején költözik élet az egykori palotába.
A tér másik impozáns objektuma a Vécsey Károly és Zoltán utca találkozásánál fekvő Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Részvénytársaság székháza. A székház nemcsak irodáiknak adott helyet, hanem a vállalat tisztviselői számára lakóházként is funkcionált. A kiegyezést követő új vám- és kereskedelmi törvények lehetővé tették a magyar külkereskedelem önállósodását, mely magával hozta azt az igényt, hogy a tengerhajózás is függetlenedjék az osztrák féltől, így alakult meg a társaság 1881-ben, a később fiumei és budapesti központtal rendelkező Adria fénykorát a század elején élte. Az épület terveit Meinig Artúr építész készítette a rá jellemző neobarokk stílusban (legismertebb műve a Kálvin téri Wenckheim-palota). Az építési engedélyt 1900 áprilisában adták ki, az épület 1902-re készült el. A két világháború között az épület tulajdonosa a Nemzeti Bank Nyugdíjintézete volt. Trianon után mindez megváltozott, tenger híján reprezentatív iroda- és bérház lett, amelybe a második világháború után különböző szervezetek költöztek. A házban működött az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda, ezért időnként Express-házként is hivatkoztak az épületre, de a Magyar Partizán Szövetség is bérelt helyiségeket itt, sőt még óvoda is működött az egykori palotában. Régóta húzódó felújítása úgy tűnik, nemsokára megvalósul.
Irredenta szoborcsoport és a Szovjet hősi emlékmű
A tér korabeli ábrázolásain nemcsak a reprezentatív paloták, hanem négy szoborcsoport is gyakran feltűnik. Egy irredenta emlékmű állításának terve már 1920 közepén felmerült, az ötletet, amely állítólag Kertész K. Róbert kultuszminisztériumi miniszteri tanácsostól származott, egy radikális irredenta szervezet, a Védő Ligák Szövetsége (VLSz) karolta fel. Az elcsatolt területeket szimbolizáló heroikus szoboralakok rohamtempóban 1920 végére készültek el. Az Észak, Dél, Kelet, Nyugat Kisfaludi Strobl Zsigmond, Szentgyörgyi István, Pásztor János és Sidló Ferenc szobrászok munkája volt. Az allegorikus alkotások azonban nem az utódállamokkal szembeni harcra helyezték a hangsúlyt, hanem Magyarország fölényére és összetartó erejére.
Az Irredenta szoborcsoportot 1921. január 16-án leplezték le igen jelentős érdeklődés közepette. A szoborcsoport túlélte a második világháborút, egészen 1945 augusztusáig a szobrok a helyükön álltak, ekkor azonban egy a korszakra jellemző sajtótámadásos lobbi kezdődött a műalkotások eltávolítása érdekében, eltüntetésük utáni sorsuk máig ismeretlen. A tér nem maradt emlékmű nélkül, 1946-ban a Szovjet hősi emlékmű felállítása az egykori búcsújáró hely kisajátítását erősítette. Így vált a tér a magyarságot elnyomó, illetve a magyar szabadságot idéző jelképek ellentmondásokkal teli helyszínévé.
TÉ
Forrás:
