Erzsébet-kultusz
A 19. századi települések arculatának alakulásában jelentős szerepet játszott a köztéri emlékműszobrászat. De a szoborállítások nemcsak a város szövetén ejtett változásokról szólnak, az adott személy kultuszának alakulása is nyomon követhető általuk, így Erzsébet királyné emlékezete is. Napjainkban Erzsébet szobra nyugodtan szemléli a budai oldalt a róla elnevezett híd melletti parkban, pedig korábban a pesti oldal dísze volt. A királyné emlékműveinek java a halála utáni években készült. Mégis, ez a budapesti emlékmű több mint 30 év múlva követte csak a szobrok sorát, amikor Sisi emlékezete már igencsak megfakult. Hogy milyen körülmények hátráltatták az alkotás elkészültét, és milyen volt Erzsébet-kultusza a századelőn, válogatásunkból kiderül.
Az Erzsébet alakját megörökítő szobrok állításának ötletét általában valamilyen helyi hatalom vetette fel a köz óhajára hivatkozva, de a több évre is elhúzódó gyűjtésekből arra következtethetünk, hogy talán mégsem volt annyira fontos ez az elgondolás. A királyné ellen elkövetett merénylet (1898) keltette sokk után megszaporodtak emlékének megőrzésére irányuló törekvések. Igaz, kultusza már halála előtt is komoly befolyással bírt. Míg hazájában a modern kori nőeszmény úttörőjét látták benne, addig hazánkban az alakja köré szőtt mítoszok kísérletek voltak az egyensúlyteremtésre, végső soron célja Ferenc József elfogadtatása volt.
A királynét olyan erkölcsileg megkérdőjelezhetetlen elemekkel ruházták fel, amelyek folytán alakja egyfajta ellenpontként működött az uralkodóval szemben. Annál is inkább, mivel az a teória vált elterjedtté, hogy komoly szerepe volt a kiegyezés létrejöttében. Ugyanakkor a történészek szerint királyné kevéssé vonódott bele politikai ügyekbe, ettől függetlenül a magyarbarát Erzsébet alakja már a haza megmentőjeként tündökölt a köztudatban. Ilyen jelzők mellett nem csoda, ha emlékét is hasonló nagyszabású alkotással kívánták ápolni.
„Ha sírja van Bécsben, szobra legyen Budapesten”
Ferenc József október 12-én szentesítette az 1898. XXX. tc.-t, mely Erzsébet királyné emlékét kívánta megörökíteni. Egyúttal a törvénycikkely azt is tisztázta, hogy az emlékmű felállítását egy szoborbizottság köteles felügyelni, melynek jelentéskötelezettsége van az országgyűlés felé. A szobor felállításához több helyszínre is érkezett javaslat: az Erzsébet-térre, a budai Szent György térre és a Gizella térre is. A 8 tagú végrehajtó bizottság elnökének Ráth Györgyöt választották meg.
Széll Kálmán már 1900. januári jelentésében vázolta a bizottság javaslatát, miszerint a királyné emlékművét a miniszterelnöki palota lebontása után a Szent György téren kívánják felállítani. A közadakozásból indított gyűjtés néhány hónap alatt hatalmas összegre rúgott, több mint egymillió korona gyűlt össze.
Az elegendő pénz dacára a fővárosi szobor ügye egyre húzódott, míg más települések már büszkén mutogathatták saját emlékművüket. Hogy mi volt ennek az oka? Először a szobrász személye volt kérdéses, a meghirdetett pályázatokat rendre érvénytelenítették, mert a bizottság nem találta egyik alkotást sem megfelelőnek, majd a helyszínnel akadtak problémák. Azonban összességében bármily hihetetlen is, a túl sok pénz lehetett a fő indok.
Tisza István miniszterelnöksége idején még az volt a terv, hogy a Várhegy falánál fogják elhelyezni a szobrot. Az 1909. decemberi határidőre érkező pályaművek közül több is igen tetszetős volt, ám a helyszín továbbra is kérdéses maradt. A legfontosabb ellenvetés az volt, hogy a Várhegy falánál egyszerűen elveszne a szobor. Újabb és újabb határidők követték egymást, míg 1914-ben kitört az első világháború, és bár ez nem akadályozta meg a bizottságot abban, hogy újabb határidőt tűzzenek ki, de eközben az egész világ megváltozott. A Monarchia felbomlott, Erzsébet alakja elhomályosult, de a szobor ügyében még mindig nem tudtak dönteni.
Helyszínválasztási huzavona
Végül 1920-ban került sor a nyertes pályázó bemutatására; a szobor elkészítésével Zala Györgyöt bízták meg. Hogy miért határozták el magukat cselekvésre a bizottság tagjai? Feltehetően a háború utáni infláció miatt attól tartottak, hogy az összegyűjtött kisebb vagyon teljesen elértéktelenedik. Az alkotás 1924-re el is készült, azonban az avatására még 8 évet várni kellett.
Miután a várhegyi helyszínt elvetették, felmerült a Városliget és a Margitsziget is, mint lehetséges színhely. Ez utóbbi lehetőség a kormánynak nem tetszett, szerintük a sziget kiesett a város vérkeringéséből, ezért kevesebb látogatót vonzott volna. Bethlen István a Március 15. teret javasolta, melynek akkor Eskü tér volt a neve. A szobor végül itt is került felállítása 1932. szeptember 25-én egy gloriette-ben, melyet Hikisch Rezső műépítész tervezett. Tervezője valószínűleg nem számított arra, hogy a gloriette ilyen negatív visszhangot vált ki a kortársakból. Egyesek szerint egyáltalán nem illett a szoborhoz, voltak, akik a templomszerűségét kifogásolták, de olyanok is akadtak, akik szerint egyszerűen elvonta a figyelmet a Plébániatemplomról.
Az emlékmű avatásán ott volt az egész politikai elit, sőt a részvevők a volt uralkodó dinasztia tagjait is látni vélték. 1945 után Sisi, mint a Habsburg család tagja, nemkívánatos személlyé vált. Szobrát eltávolították, de a gloriette még 1956-ig maradhatott, igaz, akkor már egy másik szobor állt benne, Strobl Alajos Halászlány c. alkotása. Ugyanakkor furcsa, hogy Erzsébet szobrát nem semmisítették meg, hanem először a Kiscelli Múzeumba, majd egy sülysápi raktárba vitték. A visszahelyezésének gondolata a 80-as években merült fel először, és mivel nem volt semmilyen politikai ellenvetés, restaurálás után 1986-ban ismét felállították ott, ahol ma is áll, a Döbrentei téren. Ez a helyszín sokak szerint ma sem éppen ideális hely, az eldugott, kissé zajos téren nem érvényesül Zala alkotása. Úgy tűnik, Sisi szobrait ilyen kissé távolabb eső helyszíneken csodálhatjuk meg, kivétel a Madách térre került egészalakos szobra. Egyik legrégebbi mellszobra Raáb Ferenc alkotása, 1903 óta Csillaghegyen a Vasút soron áll.
Emlékmúzeuma
Erzsébet emlékét a fővárosban sokáig a Budavári Palotában létrehozott múzeuma őrizte. A múzeum alapítólevelének Ferenc József 1907. november 14-én a magyar miniszterelnökhöz, Wekerle Sándorhoz intézett leirata tekinthető. A királyné emlékének szentelt múzeum felállításának gondolatát őrgróf Pallavicini Edéné vetette fel. A gyűjtemény létrehozásában jelentős szerepet vállaltak a királyné udvarhölgyei. Ferenczy Ida ajándékozásai révén a kiállítandó kollekció közel 100 arcképpel, szoborral, kézirattal és a királyné egyéb használati tárgyával gyarapodott. A gyűjteménytár kétségkívül legkülönlegesebb darabja a merényletkor viselt öltözék, melyet Sztáray Irma grófnő adott át a múzeum számára. Az emlékmúzeum megnyitására 1908. január 15-én került sor, melyen részt vett a Habsburg család több tagja is. A kiállítást a palotának a Krisztinaváros felé eső szárnyában, a Szent Koronát őrző terem mellett lévő három helyiségben rendezték be.
Az egyik teremben a királyné egykori dolgozószobájának mását rendezték be, míg a többi teremben hazánkhoz kapcsolódó emléktárgyait helyezték el. Az emlékhely egészen a második világháború végéig fogadta a látogatókat, 1945-ben, Budapest ostroma során súlyos károkat szenvedett, a kiállított darabok jelentős része megsemmisült. Később a megmaradt anyagokat visszaszállították a Magyar Nemzeti Múzeumba.
Ma is számtalan közterület, intézmény és műalkotás állít emléket alakjának. Budapest VII. kerülete 1882. február 7-e óta viseli az Erzsébetváros nevet, de Pesterzsébetet is a királyné tiszteletére nevezték el, a János-hegyen álló kilátó is az ő emlékének adózik. Ezenkívül az 1912-ben Pozsonyban alapított, majd 1923-tól Pécsett működő Erzsébet Tudományegyetem (ma Pécsi Tudományegyetem) 1948-ig viselte a nevét. Mégis, kultuszának virágzása a legtöbbet a Romy Schneider és Karlheinz Böhm főszereplésével bemutatott háromrészes filmsorozatnak köszönheti.
TÉ
Forrás:
Vasarnapi Ujság 1898 szeptember 18.
https://pestbuda.hu/cikk/20170628_sisi_szobranak_kalandos_utja_vandorlo_szobrok_1
