Aquincum, római romok, a múzeum története
Budapest területén már több mint 150 éve folynak rendszeres régészeti feltárások, de egy-egy építkezés alkalmával még mindig felbukkannak újabb és újabb régészeti emlékek. Aquincum történetét csak ásatások segítségével rekonstruálhatjuk, hiszen alig néhány történelmi forrás említi Pannóniát és a Duna menti városokat.
Aquincum története
Az időszámításunk kezdete körüli időkben, Augustus császár a Dunántúl megszállásával a Római Birodalom határait előretolta a Dunáig. A meghódított területeket a rómaiakhoz képest szegény és fejletlen illír és kelta törzsek lakták, akiket birtokcserékkel és átköltöztetésekkel újracsoportosítottak. Így történt ez Aquincumban is, ahol a Gellérthegy eraviscus lakóit jórészt Óbudára és az albertfalvai síkságra telepítették, akiknek a feladatuk a római katonaság ellátása volt.
A rómaiaknak a Gellért-hegy környéki átkelőhelyet és a Duna több más átkelőhelyét katonai táborral kellett megerősíteniük. A 6000 fős légiótábort, ami a Hajógyári-szigettel szemközti Duna-parton helyezkedett el, 89-ben avatták fel. Ettől az időponttól számítjuk Aquincum megalapítását.
Pannónia hamar fejlődésnek indult, és kialakultak az ide vezető kereskedelmi útvonalak. A beérkező importcikkek a helyi katonaság szükségleteit elégítették ki. A romanizáció (idegen és helyi lakosság szokásainak, nyelvének, vallásának keveredése) az I. század végére elérte a tartomány határ menti övezetét is.
Aquincum hihetetlenül gyors ütemben vette át a civilizáció vívmányait: közművekkel látták el és vízellátását vízvezetékekkel biztosították. A katonaság mellett a tehetős polgárságnak is kialakult egy bizonyos igénye a kényelemre és a bőségre. Ezt bizonyítja a lakószobák falfestése, stukkódíszek, fűtési rendszer, csatornázás, vízvezeték és a romok között talált számos használati tárgy.
Aquincum a II. században élte virágkorát, ekkor nyerte el a városi (municipium) rangot, és már önkormányzattal is rendelkezett. Ebbe a békés fejlődési időszakba (Pax Romana) szóltak bele a markomann háborúk 167-180 között. A várost többször felgyújtották az ellenséges csapatok, a lakosság nagy részét fogságba ejtették, másik része anyagilag ment tönkre. A háborúk tanulságaként építették meg Transaquincum és Contra-Aquincum (mai Március 15. tér) ellenerődjeit.
A III. század elejére a romokból újra felépült Aquincum. A város lakosságát a pusztulások után jelentősen felduzzasztották. A helyiek mellett megjelent sok kisázsiai, észak-afrikai és balkáni iparos és kereskedő tette színesebbé a lakosságot. A IV. században Diocletianus császár Pannonia provinciát négy részre osztotta, Aquincum lett az új Valeria provincia katonai székhelye, ezért itt már csak a katonai parancsnok maradt.
A nyomorúság és polgárháborúk következtében a birodalom lakossága a misztériumvallások felé fordult, amelyek a halál utáni feltámadást és mindenki számára megváltást ígértek. Aquincumban is a perzsa napistennek, Mithrasnak a követői voltak többségben a IV. században. Ekkor már folytak a harcok a szekták között, amelyek a kereszténység nevében pusztították a „pogány” értékeket. Aquincumban ebben az időszakban semmisítették meg a korábbi szentélyek istenszobrait.
Az állandó támadások miatt a lakosság fokozatosan elhagyta Aquincumot, és a provincia belsejébe, vagy még messzebb költözött, ezért a helyükbe kevésbé romanizált barbárokat (germán és szarmata népcsoportokat) kellett telepíteni. A hun terjeszkedésnek azonban már Róma sem tudott ellenállni, egy szerződés értelmében 433-ban Pannonia területét átadták a hunoknak. Amikor Aquincumot hivatalosan is elhagyják az rómaiak, az egykor virágzó civilizációnak már nyoma sem volt a város pusztuló falai között.
Aquincumi romok
Aquincum hallatán többnyire a Szentendrei út melletti lekerített romokra gondolunk, ami a múzeumhoz tartozik, de további romokra sok más helyen, a mai Óbuda területén és a város különböző pontjain is rátalálhatunk. Az ókori város három részből állt: katonavárosból, légiótáborból (központja a mai Flórián tér helyén található) és polgárvárosból. Ezek egyes részeit mára már feltárták és szabadon megtekinthetők.
Az első városmaradványra, ami a híres római padlófűtés egy darabja, 1778-ban egy óbudai szőlősgazda bukkant rá, de a szakszerű ásatások csak az 1800-as évek végén kezdődtek, amikor már konzerválták is az előkerült tárgyakat és épületmaradványokat.
A Szentendrei út mentén, Aquincum és Kaszásdűlő között tekinthető meg az aquaeductus (vízvezeték) helyreállított szakasza, ami a folyóvizet szolgáltatta a polgárváros, de egyes időszakokban a légiótábor és a katonaváros lakóinak is. Vizét a mai Római fürdő területén feltárt 14 forrásból kapta, amelyet elvezettek a katonai amfiteátrumig.
Aquincum két amfiteátruma közül a kisebbik, az úgynevezett polgárvárosi amfiteátrum a város északi falán kívül helyezkedik el. A köralaprajzú amfiteátrumban különféle sportversenyeket és gladiátorküzdelmeket rendeztek. Ennek az épületnek volt a városban a legnagyobb befogadóképessége, ezért komolyabb jelentőségű közügyekhez is használták, mint például politikai gyűlésekhez vagy városi ünnepséghez.
A Pacsirtamező utcánál található katonai amfiteátrum a II. század derekán épült és a római birodalom hetedik legnagyobb amfiteátruma volt. Ovális arénája még a római Colosseuménál is nagyobb. Romjait 1925-ben, viszonylag későn fedezték fel, mert senki sem gondolta volna, hogy a városban két körszínház is működött.
A Cella trichora egy 360 körül épült ókeresztény sírkápolna, amelynek maradványai ma a Körte és a Raktár utca kereszteződésében látogathatók. A latin elnevezés háromlevelű lóhere alakú cellát, három kis épületet jelent. Az ókeresztény római lakosság ilyen kápolnákba temetkezett. Az óbudait – mely korábbi lakóházak maradványaira épült – 1930-ban tárták fel.
Az óbudai Hajógyári-szigeten található a római helytartók palota-együttese, a Praetorium. Az eddig feltárt romok a belső díszítések, falfestés és mozaikpadlók révén kiemelkedő értéket képviselnek Budapest római örökségében. A helyszínről származó legfontosabb leleteket az Aquincumi Múzeum állandó kiállítása mutatja be.
Aquincumi Múzeum
1894. május 10-én az Aquincumi Múzeum kiállító épülete megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt, és megtekinthetővé váltak a Budapest területén előkerült értékes leletanyagok is. Érdekesség, hogy Nagy Lajos tárta fel 1931-ben a polgárváros tűzoltólaktanyáját, illetve itt találta meg az aquincumi víziorgona maradványait is.
A II. világháborúban az Óbudai Gázgyárat célzó bombázások folyamán a múzeumépület 40%-ban sérült, a romterületet 12 bombatalálat érte, a leletanyag majdnem fele ezek során megsemmisült. 1948-ban nyílt meg újra az állandó kiállítás, és ezt követően az 1950-es, 60-as évek folyamán a Táborvárosi Múzeum és a Hercules villa is látogatható lett. Az 1970-es, 80-as, 90-es években folyamatosan végeztek kisebb-nagyobb kutató és rekonstrukciós munkálatokat. A múzeumhoz tartozó romkert Magyarország egyik legnagyobb területű római régészeti parkja, ami Aquincum polgárvárosának mintegy negyedét mutatja be.
Magyarország, Budapest III., Aquincum – romkert és múzeum. 1975 – Fortepan / Ed Sijmons CC BY-SA 3.0
A 2000. év végén fejeződött be az Aquincumi Múzeum bővítése, amikor átadták az irodaépületet és a raktárbázist. 2007-ben a múzeum területén álló korábbi transzformátorházat az Aquincumi Múzeumhoz csatolták, és ebből alakult ki a múzeum új főépülete. Az új épületben kapott helyet a „Róma Aquincumban” állandó kiállítás, amelynek az egyik különlegessége, hogy több mint 75 évvel megtalálását követően, méltó körülmények között mutatja be a múzeum világhírű zenei emlékét, az aquincumi víziorgonát.
A romterületen található az ún. Festőház, amely egy 2-3. századi római polgárház rekonstrukciója. Szintén itt található a korhűen felújított Mithras szentély, amelyben a rómaiak vallási életébe nyerhet bepillantást a látogató.
A kőlapokkal burkolt utcák, az épületek kiásott és konzervált alapfalai alapján képet alkothatunk a római városépítészet jellegzetességeiről, az egykori római polgárváros fontosabb középületeinek – mint például a fórum, a basilica (törvényhozás háza), a közfürdő – méreteiről, elhelyezkedéséről. A kőtárban található az ország legnagyobb római kori kőgyűjteménye. A több mint ezer darabos anyag nagy részén feliratok is olvashatók, a síremlékeinek jelentős része domborműves ábrázolásokat tartalmaz, rajtuk gyakran az elhunyt személyek egész képei láthatók.
Bognár Alexandra
ELTE BTK Könyvtár-
és Információtudományi Intézet hallgatója
Borítókép: Magyarország, Budapest III., Aquincum – romkert és múzeum. 1920 – Fortepan CC BY-SA 3.0
Források:
Aquincum története:
- Sz. Póczy Klára: Aquincum – 1969. 3-13. p.
- Aquincum – Wikipedia.org
- Aquincum, romváros Budapest szélén – Világjáró Magazinok
Romok:
- Cella trichora (Aquincum) – Wikipedia.org
- Aquincumi Múzeum és Régészeti Park
- Római emlékek – visitobuda.hu
Múzeum:
