„Péter és Pál (tudjuk) nyárban/ Összeférnek a naptárban”
Július az aratás hónapja. Ám kezdetét általában június 29-hez, Péter és Pál napjához kötötték. A magyar hagyományok úgy tartják, hogy ezen a napon a „búza töve megszakad”, ezért is kezdődhet el az aratás. Hogy Péter és Pál hogyan kapcsolódik az aratáshoz, és milyen szokások fűződnek az idény legfontosabb mezőgazdasági munkájához, arról legfrissebb válogatásunkban olvashatnak.
Péter és Pál
Péter apostol – eredetileg Simon – Róma első püspöke volt, a katolikus hagyomány szerint Jézus neki adta a mennyország kulcsait. Pál apostol a korai kereszténység jelentős alakja, akinek a katolikus vallás terjesztésében jutott jelentős szerep. Névnapjuk azért van június 29-én, mert a hagyomány szerint mindkettejüket ezen a napon végezték ki Rómában. Pétert keresztre feszítették – saját kérésére fejjel lefelé, mert nem tartotta illendőnek, hogy úgy haljon meg, mint mestere. –, Pált pedig lefejezték, ő az, aki Saulusból lett Paulus a damaszkuszi úton történt híres megtérés hatására. Pált, mint római polgárt megillette ez a „tisztes” halálmód.
Szokások és hiedelmek
A kenyérgabona betakarításához több szokás és hiedelem is kapcsolódik. Ha június 29-re még nem érett meg teljesen a búza, akkor is végeztek egy-két kaszasuhintást, ezzel jelképesen megkezdve a munkát. Az aratás igazi embert próbáló feladat volt; mivel a búza biztosította a család megélhetését, nagyon igyekeztek a termény gyors betakarításával, hiszen félő volt, hogy egy nagyobb eső tönkreteszi az egész évi termést.
Nagyobb birtokokon rendszerint aratómunkások dolgoztak. Az aratásnál egykoron a nők vágták a termést, a férfiak pedig a kévéket kötözték, azonban a kaszás aratás elterjedésével már a kaszáló férfi után dolgozott a „marokszedő” nő. Érdekes adalék, hogy a nagybirtokok sokszor 50-60 kaszást is szerződtettek egy szezonban, a hozzájuk tartozó marokszedőkkel együtt. Általában egy hold búza learatása volt előírva, ami 12-15 óra megfeszített munkát jelentett.
Hogy milyen szokások kapcsolódtak a munkához? A társaság létszámától függetlenül mindenhol szokás volt az arató nóták éneklése. Ahol aratási ünnepélyt is rendeztek, ott az aratók rendszerint énekszóval érkeztek meg a helyszínre.
Elszórt adatok vannak arra vonatkozóan, hogy nagy jelentőséget tulajdonítottak az első kévének, különös tekintettel a betegségelhárító tulajdonságaira. Az első aratott szálakat a baromfinak adták egészség- és termékenységvarázsló céllal. De nem csupán az elsőhöz, az utolsó kévéhez is különféle hiedelmek, szokások kötődtek. Ugyanis az utolsó kévéből készült az aratókoszorú. Aratókoszorút általában a földesúrnak készítettek, de az utolsó kalászokból egy kis csomót mindenki vitt haza, és az őszi vetőmag közé elegyítették különféle magyarázatokkal. Göcsejben az aratók egy kisebb kévét kötöttek, amit a házigazda áldomással váltott ki. A kévét másnap a tyúkoknak adta, hogy jól tojjanak.
Párválasztási, házasságjósló hiedelmek is kapcsolódnak az aratáshoz. A Csallóközben Péter-Pál napjához fűződik az a hiedelem, miszerint amelyik legény vagy lány elsőnek hallja meg a harangszót e napon, az év végéig megnősül vagy férjhez megy.
TÉ
Forrás:
Balassa Iván, Ortutay Gyula: Magyar néprajz
Hoppál Mihály (szerk.) : Magyar néprajz VII. - Népszokás, néphit, népi vallásosság
