A legnagyobb macskakultusz az ókori Egyiptomban alakult ki, azonban nem csak ők tartották nagyra a macskákat, fontos szerep jutott nekik a Távol-Keleten, valamint a görög-római kultúrában is, európai elterjedésükhöz is ők járultak hozzá. Egyiptomból a görögök csempészték ki a féltve őrzött cicákat, az egyiptomiak csapatokat is küldtek a visszaszerzésükre, de addigra már késő volt. A kereskedők vitték magukkal és értékesítették őket a kontinens különböző vidékein, így a kora középkorra Európa-szerte elterjedtek, mivel megkérdőjelezhetetlenül fontos szerepet láttak el mind a városokban, mind a földműveléssel foglalkozó területeken: távol tartották a rágcsálókat és egyéb károkozókat a terményektől.

Később a kereszténység a sátánnal, a megtestesült gonosszal, a boszorkánysággal azonosította a macskákat és az egyház felszólította a híveket, hogy kínozzák meg, pusztítsák el őket. Meg is lett az eredménye, a rágcsálók elszaporodtak és velük együtt jöttek a különféle betegségek és járványok, köztük az egyik legpusztítóbb: a pestis.

Azonban a macskák sem teljesen ártatlanok, sok faj teljes kipusztulása tapad a mancsukhoz, bár közvetve, hiszen a felfedezőhajókon az emberek vitték őket magukkal. Az újkorban szinte már mindenhol jelen voltak és levadászták a legtöbb olyan, távoli szigeten élő őshonos állatot, ami nem számított az új ragadozó megjelenésére.

A 19. században elkezdték a tudatos tenyésztésüket, 1871-ben Londonban megrendezték az első macskakiállítást is. A 20. századra már az egyik leggyakoribb háziállattá vált; ki kedvtelésből, ki a rágcsálók távoltartása miatt, haszonállatként tartott cicát.

A művészetben korán megjelentek a macskák. Egyiptomi szobrokon, görög pénzeken, római mozaikon, a zenében, az irodalomban pedig állandó helyük volt és van jelenleg is. Az irodalmárok közül külön említésre méltó Ernest Hemingway rajongása a macskák iránt, így ír róluk: "A macska érzelmei teljesen őszinték, az emberi lények mindenféle okoknál fogva elrejthetik érzelmeiket, de a macska sohasem tesz így.". Key West-i birtokán rengeteg cica élt, ma pedig menhelyként is funkcionál az itt berendezett emlékmúzeum, jelenleg is sok macska talál itt menedéket, köztük olyanok is, akik egy olyan kórral élnek, ami miatt több lábujjuk fejlődik ki a megszokottnál, a gondozók pedig törekednek a vérvonal fenntartására, mivel ezek a példányok az úgynevezett Hemingway-cicák. Az irodalom mellett filmeken és rajzfilmeken is gyakori szereplők a doromboló szőrgombócok, ám nem mindig pozitív színben tűnnek fel, vegyük például az egyik leghíresebb magyar rajzfilmet, a Macskafogót, ahol a macskák a rosszfiúk, vagy a Magyar népmeséket, ahol leginkább csavaros észjárásukra és állandó, csillapíthatatlan éhségükre fókuszáltak az alkotók.

A macskák az internet koronázatlan királyai, fényesen tündöklő sztárjai. Megszámlálhatatlanul sok a róluk szóló tartalom a különböző videómegosztó felületeken és egyéb, könnyedebb szórakozást nyújtó portálokon. Egyes „sztár macskáknak” több követője van a közösségi portálokon, mint néhány politikusnak, színésznek, művésznek, egyéb celebritásnak összesen. Az első cicás videó 2005-ben került fel a Youtube-ra, azóta pedig nincs megállás. De miért ilyen sikeresek a macskák a neten? Ezt a kérdést már többen is kutatták. Az egyik vélekedés szerint azért, mert a macskákat nem érdekli, ha filmezik őket, tesznek a kamerákra, így természetesebben, őszintébben is viselkednek, mi pedig jobban beleláthatunk a hétköznapjaikba. Egy másik vélekedés pont ehhez kapcsolódik, mivel őszintébbnek ítéljük meg őket, könnyebben tudunk emberi tulajdonságokat, érzelmi reakciókat azonosítani és párosítani például a mozdulataikban, így még közelebbinek érezhetjük magunkat a cicákhoz. Vizsgálták azt is, hogy milyen hatással van ránk egy-egy ilyen tartalom megtekintése, és arra jutottak, hogy egyértelműen jó. A cicás videók pozitív érzelmeket szabadítanak fel bennünk, csökkentik a rossz közérzetet, vidámabbak leszünk tőlük. Így végezetül, nézzenek meg egy kedélyjavító cicás (és kutyás) felvételt, egyenesen 1939-ből:

KF