Elvtársi üdvözletek a Balatonról
Hűsöltünk már hangulatos kerthelyiségekben sört, fröccsöt, "Bambit" kortyolgatva, sétáltunk a Margitsziget árnyas fái alatt, bejártuk a Monarchia híresebb fürdőit, így ideje, hogy nyaralni induljunk. Például a Balatonra, amiről sokunknak a lenyűgöző part mellett a Zimmer frei-ek, a mindent átható főtt kukorica illata – "maiszbitte" –, na meg a vállalati üdülők jellegzetes épületei jutnak eszünkbe először. Válogatásunkban ezen üdülők fényképeivel nosztalgiázunk.
A minőségi és megfelelő mennyiségű elvégzett munka egyik feltétele: az elégedett dolgozó. Ehhez természetesen a pihenés biztosítása is hozzátartozik. A Kádár-korszakban a turizmus alappillérei a szakszervezetek, a közintézmények és TSZ-ek által működtetett üdülők voltak. De az egész éves munkában megfáradt dolgozók üdültetése nem a kádári politika ötlete volt. Már a két világháború között elkezdődött az üdülőépítési láz, például a Balaton partján.
A Balaton fénykora
A Balaton már a 19. században az arisztokrácia kedvelt üdülőhelye volt, Anna-bálokkal, gőzhajókkal és hidroplánokkal, de csak később, az 1930-as években megépült műút gyorsította fel igazán a part beépülését, így a fővárosból Balatonfüred mellett Siófok, Keszthely is elérhetővé vált. Sőt elindultak az ún. "filléres vonatok" is, amelyek olyan időpontban érkeztek meg és indultak vissza, hogy szinte a teljes napot a tóparton tölthették el a fürdőzni vágyók.
„...és kádári korszaka"
A Kádár-korszak idején újra felfedezték a tó nyújtotta lehetőségeket, sorra épültek a kis nyaralók és a szakszervezeti, ún. SZOT-üdülők. A híres balatonaligai üdülő nagy kedvence volt a magyarországi kommunista elitnek, hiszen csak egy órányira volt Budapesttől. Itt Aczélnak és Kádárnak is külön villája volt. Nem nyaralhatott ám ott akárki, végig fegyveres őrök vigyázták pihenésüket, Aliga I.-en a főszezon már augusztusban véget ért, Aliga II.-re bármikor leutazhattak a legmagasabb rangú elvtársak. Természetesen nemcsak Aligán hoztak létre pártüdülőt: Arácson, Balatonföldváron, Tihanyban és a hírhedté vált Balatonőszödön is nyaralhattak az arra érdemesek.
Sokak által látogatott szakszervezeti üdülő volt a siófoki Csepel, a Balatonszéplaki Ezüstpart és a füredi Szanatórium is. A legtöbb üdülő modernnek és jól felszereltnek számított, a családok minimális pénzért szállást és teljes ellátást kaphattak.
Évente kéthetes turnusokban érkeztek a munkatársak, arra is figyeltek, hogy aki előző évben az előszezonban üdült, az adott évben a főszezonba kerüljön. Azért ellenpéldáról is beszámolt a sajtó: amikor a Martfűi Cipőgyár dolgozói nem kaptak „beutalót”, a tó partján táboroztak le. Programokban sem volt hiány, este dínomdánom, másnap szervezett kirándulások voltak – ezek mellett valószínűleg azon sem sértődött meg senki, hogy a pingpongütőket mindig kérni kellett.
Ehhez a jelenséghez szorosan kapcsolódik a gyermekek kedvezményes üdültetése is. A nyaralások túlnyomó része az úttörőmozgalom keretein, területein belül zajlott, mint amilyen a csillebérci Úttörőtábor is volt.
Nem csak vízparton pihenhettek a megfáradt elvtársak, a Mátrában található galyatetői Nagyszállóban, a mai is népszerű Hajdúszoboszlón, Mátrafüreden vagy a legendás Mecsek SZOT üdülőben is üdülhettek. Bár a legtöbb szálló ma már csak emlék, képeslapok ezrein most is elevenen élnek az onnan címzett elvtársi üdvözletek.
TÉ
