R. Lea: Egy zsidó kislány sorsa a sok közül

text
qualifiedcontent

R. Lea budapesti lány, 1932-ben született, kispolgári családban, 1938-ig Bécsben éltek családjával. 1941-ben internálták őket, mint idegen állampolgárokat, Ricsére kerültek. A legjobb barátnő szülei magukhoz vették Leát. 1943-ban kiengedték Lea szüleit, de minden hónapban jelentkezniük kellett a KEOH-nál. 1944-ben a család a Keleti pályaudvarról Kistarcsára került, gyűjtőtáborba. Három hét után vonatokba zsúfolták az embereket, és elindították őket, három nap múlva elérkeztek Auschwitzba. R. Lea beszámol a mindennapokról, és egy különleges sorshelyzetről: háromszor került Mengele elé válogatásra. A felszabadulás, illetve a tábor felszámolása előtt nem sokkal Leát és édesanyját majdnem megölték. Két nappal később azonban a nőkre szükség volt tankok részére sáncot ásni, így átszállították őket egy másik táborba. Innen Bergen-Belsenbe kellett átmenetelniük. Egy kiüresített faluba került Lea és az anyja. Hamarosan megérkeztek ide az oroszok. Egy zsidó származású orosz tiszt segített gyógyszerekkel és teherautót is szerzett. Lea édesapja is életben volt, Aradon telepedett le. Lea és édesanyja Nagyváradra került, textilüzemben dolgoztak. Lea apja 1960. novemberében kapta meg a beutazási engedélyt Izraelbe, előzetes feliratkozással és várakozási idővel. Lea 1964-ben tért vissza Budapestre, már kisfiával, majd 1965-ben kapta meg a beutazási engedélyt Izraelbe. 1967-ben lezajlott a hatnapos háború, 1973-ban újabb háborús állapot kerekedett, melyet sikerrel vészeltek át. 1979-ben Lea édesapja meghalt. 1993-ban Lea értesült a magyar állam határozatáról, miszerint a világháborúban kárt szenvedettek kártérítést kapnak. Lea két évig volt internáló táborban és egy évig Auschwitzban. A kártérítést megkapta, értékpapír formájában. Életében Lea rengeteget utazott, visszaemlékezésében több útvonaláról is beszámol. R. Lea a szöveget 1998-ban jegyezte le.

Lea R. was born in Budapest in 1932, in a middle class family. Until 1938 her family lived in Vienna. In 1941 the family was interned, as alien citizens and they got to Ricse. The parents of their best friend took Lea to themselves. Lea's parents were unhanded, but they had to register every month at KEOH. In 1944 the family got to Kistarcsa from the East-Railway Station in Budapest, in an internment camp. After three weeks there, they were started to Auschwitz by stock cars, three days later they arrived there. Lea reports the everyday life in the camp, and a special event about her: she was in front of Mengele in three times for selections. Lea and her mother almost were killed, directly before liberation, but two days later SS needed every women to dig ramparts for tanks. So they got to another camp. From here they had to walked to Bergen-Belsen. After this trial, they got in an empty village, and Russian troops shortly arrived. A Russian officer supported them with medicines and purchased a truck for them. Lea’s father was also alive, he settled down in Arad. After liberation Lea and her mother worked in a textile factory in Nagyvárad. Lea’s father got the entry license to Israel, in 1960. Lea returned to Budapest in 1964 with her son and got the in-travel license to Israel ih 1965 after long time of waiting. In 1967 the six day war took place, and another one in 1973. In 1979 Lea’s father died. In 1993, Lea was informed about the decision of the Hungarian state about compensation for every person have suffered damage during the Second World War. Lea was in internment camp for two years, and one year in Auschwitz. She got the compensation which was given to her in securities. Lea traveled a lot, and reported about many of her experiences and routes. Lea Rozenberg wrote her memoir in 1998.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject gyermekkori élmények
subject deportálás
subject tábori élet családtagok társaságában
subject túlélés
subject élet a tábor után
Creators, contributors
creator R. Lea
publisher Holokauszt Emlékközpont
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Budapest
spatial reference Ricse
spatial reference Kistarcsa
spatial reference Auschwitz
location of physical object Budapest
date 1944-01-01
created 1998-01-01
issued 2011-01-01
temporal reference 1944
temporal reference 1945 után
Attributes
medium paper
extent 38 P
format PDF
Legal information
rightsholder Holokauszt Emlékközpont
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Holokauszt Emlékközpont
registration number 2011.367.1