Dr. M. Györgyné Dr T. Magdolna visszaemlékezése

text
qualifiedcontent

M. Györgyné T. Magdolna összefoglalja a budapesti életet, 1944-ben, szülei és testvére deportálását, az események kamaszként való megélését. Szép gyermekkora volt, boldog napokat élt meg családjával. Részletesen ír családjáról, rokonaival történtekről. Árvaházba rejtették őket unokatestvéreivel, így vészelték át a nyilas hatalmat és azt, hogy ők maguk is táborba kerüljenek. A gettósítást azonban átélték. Édesapja Kassán volt munkaszolgálatos, később Ukrajnába került. Magdolna említi a Peterdi utcát, Üteg utcát, Vas utcát, Wesselényi utcát, Újpestet, ahol a vészkorszakban és a korai években megfordult. A család boltot vezetett, ebből éltek meg. Ezt megtarthatták 1945 után is, nem államosították. Magdolna orvosi végzettséget szerzett. T. Magdolna az 1945 utáni eseményekről is részletesen ír naplójában. Amerikai új családtagok jöttek, unokák születtek. Időközben szülei hosszan tartó betegség után haltak meg. Testvéreit is lassan elvesztette, a fiatalok tartották benne a lelket. A napló 2010. január 15-i bejegyzéssel zárul. M. Györgyné visszaemlékezésében ír M. Béla sebészorvosról, ezt vesd össze H. Tibor orvos életével, (2011.463.1)

Mrs György M., Magdolna T. summarizes her life in Budapest, in 1944, the deportation of her parents, her brother, and the experiences of the events as a child. She had beautiful childhood, she lived in happiness with her family. She writes in detail about her family, her kins and the happenings. She and her cousins had hidden in an orphanage, so they survived the Arrow Cross power, and the deportation. In spite of it, they got to a ghetto. Her father was in Kassa as forced laborer, later he got to Ukraine. Magdolna mentions the Peterdi street, Üteg street, Vas street, Wesselényi street, and Újpest, where Magdolna was during the Holocaust, in earlier years. The family led a shop, they lived on this. The shop stayed with them after 1945. Magdolna got degree on medical university. She writes in detail the events after 1945 in her diary. American kins got into the family, Madgolna has grandchildren. Meanwhile her parents died after a long illness. She lost her brothers and sisters slowly, youngs keeps her going on. Her diary ends on 15th of January of 2010. Mrs György M. writes about Béla M. surgeon, who is known from Tibor H.’s life (2011.463.1).

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject visszaemlékezés
subject vészkorszak átélése
subject 1945 utáni életrajz
Creators, contributors
creator M. Györgyné T. Magdolna
publisher Holokauszt Emlékközpont
contributor M. Béla
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Budapest
spatial reference Auschwitz
location of physical object Budapest
issued 2011-01-01
temporal reference 1944-1945
temporal reference 1945 után
Attributes
medium paper
extent 47 p
format PDF
Legal information
rightsholder M. Györgyné T. Magdolna
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Holokauszt Emlékközpont
registration number 2011.582.1