Civilek Erdélyért Határok nélkül

text

Azzal a céllal találkoztak a magyar és a román szervezetek, hogy egy civil hálózatot hozzanak létre. Szerintük véget kell vetni a mesterségesen kialakított romantikus, mitikus képnek, mert a valóságos Erdély az, ami mindenkit rabul ejthet. A szervezők abban bíznak, hogy a civil szervezetek együttműködésével is valóságos képet kaphat mindenki erről a tájegységről. Szeretnénk egy civil hálót azért, hogy tényleges hétköznapi együttműködések valósulhassanak meg, ne csak ünnepélyes megmozdulásokra kerüljön sor, másik oldalról pedig szeretnénk egy új nézőpontot adni az embereknek – mondta Csíki András, az Erdélyt Járók Közhasznú Egyesület elnöke. A kétnapos konferencián Pajna Zoltán alpolgármester azt mondta, most zajlik az uniós határ menti tervezés, ami jó lehetőség a közös programokra. - Jó lehetőséget kínál az erdélyi megyék számára az, hogy az operatív programokban mindenki megfogalmazhatja a területileg is nagyon fontos elképzeléseit – hallhattuk az alpolgármestert. Az erdélyi Élő Erdély Egyesület elnöke azt mondta, azzal, hogy áprilisban az országgyűlési választáson a határon túli magyarok is szavazhatnak, közelebb kerültek az erdélyiek az anyaországhoz.

With the goal met in the Hungarian and Romanian organizations to create a network of civil society . According put an end to the romantic , mythic image are artificial, because the real Transylvania is what every visitor get to. The organizers are hoping that with the cooperation of civil society organizations can get a real picture about the tájegységről everyone .  We want a civil nets so that the actual everyday collaborations made ​​available , not only ceremonial demonstrations take place , the other side will want a new point of view to the people - said Andrew stripes, president of the Association for Transylvania Walker . The two-day conference Zoltan Pajna deputy mayor said he is now taking place in the EU border design , which is a good opportunity for joint programs . - A good opportunity for the counties of Transylvania to the operational programs everyone can formulate the regionally important ideas - we heard the deputy mayor . President of the Transylvania Transylvania Association , said that the parliamentary elections in April Hungarians beyond the borders can vote got closer to Transylvania to the motherland.

Title(s), language
relation http://www.dehir.hu/debrecen/uj-oldalarol-is-bemutatkozott-debrecenben-erdely/2014/02/23/
language hungarian
Subject, content, audience
subject konferencia
subject Erdély
subject Élő Erdély Egyesület
usertag Civilek Erdélyért, Erdély
audience general
Creators, contributors
creator Debreceni Művelődési Központ
publisher Debreceni Művelődési Központ
contributor Pajna Zoltán, Boda Szabolcs, Csiki András
Time and places
place of publishing Debrecen/Belvárosi Közösségi Ház
spatial reference Debrecen
location of physical object Debrecen
date 2014-02-22
created 2014-02-23
issued 2014-03-03
temporal reference 2014. 03. 22. és 2014. 03.23.
Attributes
medium other data storage device (e.g. USB flash drive)
Legal information
rightsholder Debreceni Művelődési Központ
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Debreceni Művelődési Központ, Belvárosi Közösségi Ház
identifier nincs