Buday György

text
qualifiedcontent

Gépelt levél autográf aláírással, keltezett; Az Europa Revista Internacional c. folyóirat fejléces levélpapírján; “Ma vettem csak kézhez első könyvküldeményét, amelyet ugyancsak hálásan köszönök. Elcsodálkoztam a kiadványok tartalmi és kiállításbeli szépségén. Igazán ideje volna már egy magyar könyvművészeti kiállítást rendezni Madridban és Barcelónában; a kiküldendő műveket, amelyeket a kiadók ajánlhatnának fel erre a célra, azután egy itt alapítandó Magyar Intézet könyvtára kaphatná meg letétképpen, kultúránk nívóját hirdetni Spanyolországban, amely még ma is a legegyenesebb híd egy egész földrész: Délamerika felé.” “Természetesen meg fogok ragadni minden alkalmat, hogy kiadványaikról az itteni Mirador című folyóiratban, de másutt is, ahol csak tehetem írjak.” “A népdalokra vonatkozóan közölhetem, hogy Doráti Antal barátomnak - aki a montecarlói balett karmestereként évenként nagy sikert arat itt - előadást rendeztem tavaly az egyetem rektori dísztermében a magyar népzenéről. A tanulmányt francia nyelven együtt írtuk, és Doráti több magyar népdalt elénekelt katalán szövegemmel, ami óriási sikert aratott.”

Olivér Brachtfeld's typewritten letter to György Buday.

Title(s), language
language hungarian
language english
Subject, content, audience
subject levél
subject Buday György
subject Brachtfeld Olivér levele Buday Györgyhöz
Time and places
spatial reference Barcelona
location of physical object Szeged
temporal reference 1935.09.27.
Attributes
medium paper
extent 13,8cm x 21,5cm
format PDF
Legal information
rightsholder Móra Ferenc Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Móra Ferenc Múzeum
registration number 96.64.2.