Székesfővárosi Pavilon, Nemény vendéglő, Budapest, 1913

Nemény Béla városligeti vendéglője

image
qualifiedcontent

A képeslapról készített fotón, a városligeti Fővárosi pavilon épülete látható, az árnyékolókkal védett terasszal. Az épület homlokzatán jól olvasható Nemény Béla neve. Az épület az 1896-os Ezredéves Kiállításra került felállításra, a Főváros bemutatkozó-kiállító pavilonjaként. A kiállítás bezárása után vendéglőnek alakították át, melyet az idők során nyaranként híres szakács és vendéglős is bérbe vett. Többek között, Kovács E. M., Bokor János, Nemény Béla is. A hely azonban egy másik híres vendéglátós família kitartó munkájának köszönhetően vált országszerte ismertté. Weingruber Ármin kezdetekben a Hatvani kapunál, a Rákóczi út elején álló Fehér Hattyú fogadót vezette sikerrel az 1880-as évektől. Fia, Weingruber Ignác az általa megnyitott Edison kávéház (Teréz krt. 24/a) nyári kerthelyiségeként üzemeltette évtizedeken át. Az épület ma már nem látható, a Széchenyi fürdő melletti, a Vajdahunyad vár bejáratával szemben álló vendéglátóhelyet, a második világháború után bontották el. A dátum, az eredeti képeslap postabélyegzője alapján.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject fénykép
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject vendéglátóhely
subject étterem
subject kávéház
subject terasz
subject kertvendéglő
subject pavilon
subject kiállítás
subject turizmus
subject MKVM
Time and places
spatial reference Budapest
spatial reference Külső Andrássy út
spatial reference Városliget
spatial reference Zugló
spatial reference Kós Károly sétány
location of physical object Budapest
temporal reference 1913
temporal reference 1910-es évek eleje
Attributes
medium paper
extent 8 x 13 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_20894
registration number VIP_41_a_E