Székesfővárosi Pavilon, Budapest, 1907

Weingruber pavilon

image
qualifiedcontent

A képeslapról készített fotón, a városligeti Fővárosi pavilon épülete látható, a félköríves kávéházi bejárattal és az árnyékolókkal védett teraszokkal. Az épület az 1896-os Ezredéves Kiállításra került felállításra, a Főváros bemutatkozó-kiállító pavilonjaként. A tömör falakkal, masszív vasszerkezettel épített csarnokot, eredetileg a szomszédos termálfürdő szállójának szánták. A kiállítás bezárása után végül vendéglőnek alakították át, és két szárnyában különböző bérlők kaptak lehetőséget, hogy kávéházat illetve vendéglőt üzemeltessenek. Az idők során nyaranként híres szakácsok és vendéglősök vették bérbe, többek között, Kovács E. M., Bokor János, Nemény Béla. A hely azonban egy másik, híres vendéglátós família kitartó munkájának köszönhetően vált országszerte ismertté. Weingruber Ármin kezdetekben a Hatvani kapunál, a Rákóczi út elején álló Fehér Hattyú fogadót vezette sikerrel az 1880-as évektől. A családi vállalkozást folytató fia, Weingruber Ignác az általa megnyitott Edison kávéház (Teréz krt. 24/a) nyári kerthelyiségeként üzemeltette évtizedeken át. Az épület ma már nem látható, a Széchenyi fürdő melletti, a Vajdahunyad vár bejáratával szemben álló vendéglátóhelyet, a második világháború után bontották el. A dátum, az eredeti képeslap keltezése alapján.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject fénykép
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject vendéglátóhely
subject kávéház
subject utcarészlet
subject pavilon
subject kiállítás
subject turizmus
subject MKVM
Time and places
spatial reference Budapest
spatial reference Külső Andrássy út
spatial reference Városliget
spatial reference Zugló
spatial reference Kós Károly sétány
location of physical object Budapest
temporal reference 1907.10.04.
temporal reference 1907 október 04.
temporal reference 1900-as évek vége
Attributes
medium paper
extent 8 x 12 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_6032
registration number VIP_41_a_E