Köztudott, hogy éhes katonákkal nem lehet háborút nyerni, ezért a hadsereg ellátása mindig elsődleges feladat volt. Ugyanakkor az első világháborúban örülhettek, ha a szakácsnak kinevezett bajtárs konyított valamit a főzéshez és a nem megfelelően feldolgozott alapanyagok nem vesztek kárba. Később, bár kicsit megkésve, 1938-ban már katonai szakácsiskola is működött a Kilián laktanyában.

A hadi konyha csodája

A mozgókonyha soha nem a frontvonalon haladt, hanem a mögött, néha így is előfordult, hogy találatot kapott. Az ételeknek mindig egyszerűen elkészíthetőnek és táplálónak kellett lennie. Több feljegyzés is fennmaradt, amiből jól látszik, hogy a szakácsok, nem megadott menü alapján dolgoztak. Azt főzték, ami volt. A reggeli kávé és a tea azonban mindig rendelkezésre kellett, hogy álljon. Hogy mivel főztek? Gulyáságyúval, mely lehajtott kéményével tényleg úgy fest, mint egy ágyúcső. Bár elnevezése igen változatos, a babágyútól az éhségelhárító ágyúig sokféleképpen hívták, az biztos, hogy forradalmasította a hadi élelmezést. Mivel a főzés alapvetően a harcoktól távolabb történt, az ételhordó katonák feladata volt a szállítás. Különösen akkor volt ez fontos, ha járhatatlan utak nehezítették a haladást. Ha az ellátó egység napokra lemaradt, a katonák konzerven éltek, de előfordult, hogy a szakács már a nyugovóra tért tábort találta, az alvás így az étkezés rovására ment.

Hiánycikkek - pótlékok

A háborús ínség kreativitásra kényszerítette az élelmiszeripart is. A pótkávé nem volt újdonság, már a háború előtt is nagyon drága volt, sokan pótolták pótkávéval az igazi babkávét. Pótlásnak ott volt a fügéből, vagy a ma is ismert cikóriából készült kávé. A híres nagykanizsai Franck pótkávé, mely "Valódiként" hirdette magát, már a századelőn is jól szolgálta a hazai kávéfogyasztókat. Érdekes, hogy a pótkávéknak a pozitív élettani hatásait igyekeztek kidomborítani, ti. nincs bennük koffein, így az arra érzékenyek is fogyaszthatják, nem mintha a fogyasztóknak sok választási lehetősége lett volna.

Azok a hústalan napok

Már 1916-ban elkezdődtek azok a bizonyos hústalan napok, előtte a vegetáriánusokról nem sok szó esett. Pedig a festőművész Weixlgartner Vince - a magyar vegetáriánusok vezére - már 1897-ben megalapította egyesületét, sőt Budapesten három éttermük is volt. Nemcsak a hús nélküli étkezés került előtérbe, hanem a burgonya is, mint kiemelt vitaminforrás, vagy a köles - vagy árpakenyér fontossága, megszerettetése. A második világháború idején óriási zsírhiány volt, mivel a kukoricára a hadseregnek volt szüksége, a sertéstelepek lassan kiürültek. Megjelent viszont a margarin, amit könnyen emészthetőségével reklámoztak. De nem feledkezhetünk meg a hitlerszalonnáról sem, vagyis a vegyesgyümölcsízről, ami gyümölcsöt ugyan csak nyomokban, de állítólag némi kátrányt tartalmazott.

A legfontosabb felfedezés mégis a konzervek elterjedése lett. Hazánkban Weiss Manfréd látta el a hadsereget konzervvel. Érdekes, hogy a sokunk által ismert Globus márkanevet csak 1924-ben jegyeztették be Weissék. A konzerv megítélése most is megosztó, akkor is az volt. Igénytelenség vagy nem, az éhség nagy úr. Hogy mennyire az, arra az ostrom alatt álló Budapest 102 napja a példa, amikor már a feketepiac sem működött, az emberek egész napja azzal telt, hogy élelem után jártak. Már az első világháborúban is működő jegyrendszer és annak minden igazságtalansága a második világháborúban csak tovább fokozódott. A végletekig kiéheztetett emberek így ették meg az Állatkert állatait, és nem túlzás, hogy a katonai alakulatokhoz tartozó harmincezer ló mentette meg Budapest lakosságát.

Hogy mi maradt a boldog, büszke arcokból a háború végére? Munkába szólított nők és lövészárkokban sínylődő férfiak próbálták megnyerni a háborút. Ha túlélték, sikerült is nekik.

TÉ

A kiállítás ötletét Fehér Béla és Szécsi Noémi Hamisgulyás c. kötete adta, amit ezúton is köszönünk!

Forrás:

Fehér Béla - Szécsi Noémi, Hamisgulyás - Hadikonyha a 20. századi Magyarországon, Helikon, 2015.