Névadásról

Hámor település (nevének jelentése utalás az itt folyó munkára: kézi és vízi erővel működő fémműves műhely) 1882-ben kapta a Lillafüred nevet, elnevezése a Borsod vármegyében fontos szerepet játszó vajai Vay családhoz köthető, mivel a család sokat tett az üdülőtelep fejlesztésért. Lillafüred ténylegesen Vay Erzsébetről, Vay Béla lányáról kapta nevét, akit a családban Lillának becéztek. Érdekes adalék a névadáshoz, hogy az elterjedt legendákkal szemben a hölgy nem gróf Bethlen András mezőgazdasági miniszter felesége volt, hanem Pejácsevich Tivadar horvát báné. 

Vay Béla, majd később fia Borsod megyei főispánként befolyásos emberek voltak, akik minisztereket, képviselőket hívtak a Bükkbe, azzal a reménnyel, hogy ez a páratlan szépségű helyszín előbb vagy utóbb kormányzati támogatáshoz juthat. Ekkorra a környékre jellemző vasmegmunkálásnak már nyoma sem volt, a diósgyőri állami vasgyár alapításakor megszűnt a fémműves tevékenység.

Weidlich-villa

Végül Bethlen István miniszterelnöksége alatt született meg az ötlet, hogy egy szállót építenek a gyönyörű környezetbe. Addigra azonban állt már néhány villa és vendéglátóhely a helyszínen. A miskolci kereskedő Weidlich Pál villája még 1906-ban készült el a Hármori-tó partján. A család szinte minden nyarat a villában töltött, de télen a szánkózás és a tavon korcsolyázás örömeit is itt élvezték a gyerekeikkel. Egy városi mendemonda is kapcsolódik a Weidlich-villához, e szerint az első tervek a villa helyére kívánták felhúzni a Palotaszállót. Természetesen erről a családfő hallani sem akart, az állam végül új építési telket szemelt ki, így került a szálló a mostani helyére. Hogy valóban mi történt, nem tudjuk, de az biztos, hogy Weidlich úr igen elkötelezetten lobbizott a családi lak nyugalmának megőrzése érdekében, mert az Eger felé tartó országutat a nyaralójuk miatt kellett egészen a hegyoldalba vájni egy éles balkanyarral. Az épület egyébként most is áll, a Hotel Tókert üzemel benne.

Az építkezés anyagi háttere

A Palotaszálló 1925 és 1929 között épült a Hámori-tó mellett, Lux Kálmán tervei alapján, neoreneszánsz stílusban – állami beruházásként Speyer-kölcsönből. A Bethlen-kormány a New York-i Speyer & Co. bankháztól összesen 250 millió aranykoronányi kölcsönt vett fel, amelyet teljes egészében 48 bejelentkező magyarországi város beruházásaira szántak. A megkapott összegeket aztán minden település másra fordította: járványkórházra, közművesítésre vagy épp színház felújításra.
Miskolc geopolitikai helyzete Trianon után azonnal megváltozott, hiszen Kassa elvesztésével Észak-Magyarország gazdasági súlypontja lett. De nemcsak a jól ismert nyersanyagforrások kerültek országhatáron kívülre, hazánk elveszítette felvidéki üdülőhelyeit és a fontos erdélyi fürdőit is. A turizmus fellendítése gazdasági érdek volt, és lehetőséget adott volna további fejlesztésekre is. Lillafüred neve már a századforduló környékén is felmerült, végül azok a fejlesztések Tátralomnicon valósultak meg.
Azonban nem csupán a Palotaszálló felépítése volt nagy feladat, de olyan infrastrukturális fejlesztésekre is szükség volt, melyeknek köszönhetően például megoldódott volna az épület melegvíz-ellátása.

„Lillafüreden nem lesz meleg víz sem 1300, sem 2000 méteren!"

Ez utóbbi nyilatkozat Gaál István egyetemi magántanártól származott, aki a Nemzeti Múzeum paleontológusa is volt, és aki nem hivatalos geológiai vizsgálataira alapozta nem túl bíztató kijelentését.

Pedig a meleg víz utáni kutatás nem légből kapott ötlet volt, a Palotaszálló alapozási munkálatainál mésztufára bukkantak, mely köztudott, hogy hévforrásoknál szokott lerakódni. A geológusok az Anna cseppkőbarlangban és az ősemberlakta Szeleta barlangban talált kőzetek alapján úgy vélték, nem is oly régen még melegforrások és kigőzölgések voltak a környéken, ez pedig elegendő indok volt a fúrásra. 1927. május 5-én Mazalán Pál okleveles bányamérnök egy 1000 m mélységig való fúrásra alkalmas Fauck-féle bérelt felszereléssel kezdte el a kutatófúrást. A szakemberek a 400 méteres mélységig még egészen optimisták voltak, ám 734 méter mélységben egyre több akadályba ütköztek. A fúrást felügyelő főgeológust, dr. Pápai Vajna Ferencet több szakmabeli meggondolatlansággal vádolta, az ügyből politikai csatározás lett. Végül 1930. március 4-én véglegesen leállították az eredetileg 1000 méteresre tervezett fúrást. A fúrótornyot leszerelték, a gépeket összecsomagolták, mert belátták, hogy céltalan további összegeket áldozni a kutatásra. Lillafüred így nem lett gyógyfürdő. Azért voltak még próbálkozások, a Hámori-tavon például kialakítottak egy strandot, azonban a tó vize még a legnagyobb kánikulában is túl hideg volt az önfeledt lubickoláshoz.

A szállóról

1927 októberében már álltak az épület falai, a keleti oldalon már a tetőt is építették. A négyemeletes épület enyhén U alakú, melynek leghangsúlyosabb eleme a főbejárat, ami a legmagasabb torony alatt, az északnyugati sarokteraszhoz csatlakozó kocsiáthajtó alatt helyezkedik el. Az eredeti tervek szerint négy toronynak kellene állni az épület négy sarkán, ám erről valószínűleg takarékossági okokból letettek az építkezés közben. Az első emeleten helyezték el a luxuslakosztályokat, és külön ebédlő–konferenciatermet és társalgó–játéktermet is kialakítottak. A turistalakosztályokat a harmadik és a negyedik emeleten hozták létre, körülbelül 120 fő számára. A berendezést, a bútorzatot magyar gyártású termékek adták – a gazdaságot támogatva ily módon is –, kivéve az elektromos berendezéseket (telefon, rádió, hangosítás, központi hűtőszekrény – utóbbi a szálloda igazi látványossága volt), amit a Philips szállított.

Az 1930-as bokrétaünnepet miniszterek, államtitkárok és más rangos személyek jelenlétében tartották meg, de a kormányzó, Horthy és a miniszterelnök, Bethlen nem vett részt az eseményen. A kormányt komoly politikai támadások érték az óriási költségek és az amerikai Speyer-kölcsön felhasználása miatt. Horthy Miklós csak egy évvel később, 1931 májusában magánemberként, feleségével szállt meg a szállóban.  

A bokrétaünnepen résztvevő vendégek a kisvasúttal érkeztek Lillafüredre. Akkor még sokan abban bíztak, hogy sikeres lesz a hévízkutatás, és gyógyintézet is megépülhet. (Mivel leállították a fúrást, ezért a gyógyintézet sem épült meg).

Ami viszont megvalósult, az a Szinva patak új medre, és a majd 20 méteres nagyvízesés, valamint a szálló külső megjelenéséhez kapcsolódó függőkertek. Azt nem tudni, hogy eredetileg is így tervezték-e, mindenesetre logikusnak tűnt, hogy a kitermelt földet, ne kelljen elszállítani, hanem a hegyoldalban teraszok kialakítására használják fel. A teraszokat várfalszerű, lőréses kialakítású támfalakkal erősítették meg, most is szép kilátás nyílik a környékre a teraszokon sétálva.
A Palotaszálló építésekor a keskeny nyomtávú lillafüredi kisvasút – ekkor még Szinvavölgyi Erdei Vasút (SZEV) – már üzemelt, és a Bükkben kitermelt fa szállítása céljából építették. A Miskolcról, a Szent Anna-templom melletti Fáskerttől induló fővonal 1919–1920-ban készült, és Lillafüred érintésével Garadnáig vezetett. A szálló építése miatt a „Hámor-Lillafüred” megállót feljebb tolták, kissé távolabb az épülettől, és előtte, utána alagutakat fúrtak, a Palotaszállótól való megközelítésére pedig kis aluljárót építettek. A vonalon a személyszállítás 1924-ben kezdődött, majd a kisvasút neve is megváltozott a ma is használatos Lillafüredi Állami Erdei Vasútra.

A szálloda minden szépsége és korszerűsége ellenére nem lett sikertörténet, ebben persze közrejátszott a világválság is, de már 1931-ben arról cikkeztek, hogy bezárják, később nyári és téli szezonszállóvá alakították. 1945 után SZOT-üdülő lett, szakszervezeti üdülőként az ország újjáépítésében résztvevő brigádok, munkások lettek az új vendégek. Az 1980-as évek végére vált esedékessé a szálloda általános felújítása. Az állagjavító felújítás 1990-ben fejeződött be. Miután 1993-ban a Hunguest Hotels szállodalánc tulajdonába került az épület, teljes felújításon esett át, ami közel öt évig tartott. A négycsillagos szálloda ma Hunguest Hotel Palace néven működik.

TÉ

Forrás:

https://hamor.blog.hu/2021/05/20/miert_nincs_hoforras_lillafureden

https://epiteszforum.hu/nagyobbat-almodok-trianon-es-a-magyar-epiteszet-iii

Dobrossy István : A Palotaszálló és Lillafüred 75 éve, Lézerpont Stúdió, 2005.