Az első pesti közkórház, a Rókus
Egészségügyi intézmények már évszázadok óta jelen vannak Pesten, azonban az ápolás és szeparálás helyett inkább a gyógyítást előtérbe helyező ispotály csak a Szent Rókus Kórház megnyitásával vált elérhetővé a polgárok számára. A kezdetben szegényház funkciót is ellátó intézményhez a hazai egészségügy sok fontos állomása kötődik: a 18-19. századi pestis- és kolerajárványok idején fontos feladatot látott el, itt dolgozott Flór Ferenc és Semmelweis Ignác, a századfordulón a diagnosztikában már használták a röntgensugárzást.
Pest és egyben Európa egyik legrégebbi, mai értelemben vett kórházának története a 18. század elején kezdődött. A területen már a 11. században temetőkápolna állt, ennek a romjaira épült a Szent Rókus-kápolna az 1710-11-es pestisjárvány lecsengése utáni hálából, Szent Rókus és Szent Rozália tiszteletére. Felszentelésére 1717-ben került sor. A környéken – ekkor még Pest városfalain kívül – szántóföldek terültek el, és a pestis miatt már korábban járványbarakkokat emeltek a betegek elkülönítésére. A névadó Szent Rókus a pestisből kigyógyulók védőszentje, a legenda szerint kézrátétellel gyógyította a pestises betegeket a 14. századi Itáliában, és ő maga is túlélte a kórt.
Miután a Helytartótanács 1724-ben kötelezte a várost, hogy oldja meg a szegények betegellátását, a következő (hazánkban az utolsó), 1739-51-es pestisjárvány miatti szükségállapot életre hívott egy kórházat, amelyet szintén a városon kívül kellett létrehozni. A korábban a kápolna szomszédságában működő járványbarakkok helyén xenodochium, azaz szegényház építésébe kezdtek, amely a kor szociális intézményeként nincstelenek számára adott menedéket. Ezt kezdték bővíteni és kórházzá alakítani, mivel az addigi pesti kórház méltatlan körülményeivel nem volt alkalmas a továbbiakban közegészségügyi feladatok ellátására.
Az új kórház 1798-ban Pesti Polgári köz Ispotály néven nyitotta meg kapuit, de szegényház funkcióját is megtartotta, hiszen ekkor egy kórház főleg a szegények és a fertőző betegségben szenvedők elkülönítésére szolgált. A kórházi férőhelyek majdnem fele ingyenesen igénybe vehető volt, a módosaknak külön ágyak és szobák álltak rendelkezésére. Később a betegforgalom egyre nőtt, így a kórházat új épületrészekkel bővítették az 1830-as, majd az 1860-as években.
A kórházat és a kápolnát összekötő épület kapuja volt az akkori főbejárat, a felette lévő kőtáblán még ma is olvasható az intézmény korabeli definíciója: Pestanum Calamitosorum Domicilium, azaz a gyámoltalan szerencsétlenek pesti menháza. Ezzel egyidőben megszüntették a kápolnában a remeteséget, ugyanis a 18. század közepén remetelakot építettek a kápolna mellé, az éppen ott lakó remete a kápolna körüli feladatokban segédkezett.
A korszerű orvosképzés nem sokkal ezelőtt vette kezdetét, Mária Terézia 1769-ben orvosi kar létrehozását rendelte el a Nagyszombati Egyetemen, amely 1777-ben Budára, 1784-ben Pestre települt. Közel egy évszázaddal később költözött az Üllői útra, ahol bőven volt hely az egyetemi klinikáknak. Ezek az intézmények voltak a mai Semmelweis Egyetem ősei.
A 18. század elejétől Budán is működött szegényházzal együtt funkcionáló közkórház, ez volt a Szent János Kórház elődje, amely a mai Széna tér helyén állt. Szintén a rettegett pestisjárványok hívták életre, és az 1710-es járvány idején a fából épített karantént alakították át kórházzá. Mikor a Nagyszombati Egyetem orvosi kara Budára települt, a hallgatók itt végezték gyakorlatukat. A Szent János Kórház 1898-ban új épületet kapott, a régit a II. világháború alatti ostrom pusztította el, a romokat nem sokkal később elbontották.
A Pesti Polgári köz Ispotály első igazgatója Haffner Mihály volt, aki korábban az új közkórház létrejöttének fontosságát hangsúlyozta, illetve a városi tanácsnál, a helytartótanácsnál és az uralkodónál is közbenjárt az ispotályért, amelyet 1806-ig, haláláig vezetett. Az intézmény 1834-től viseli a Szent Rókus Kórház nevet.
Mérföldkő volt a kórház történetében Flór Ferenc tevékenysége, aki először alkalmazott az itt végzett műtétek során éter és kloroformos altatást 1847-ben. Egy évvel később a város tisztifőorvosává és a Szent Rókus Kórház igazgatójává nevezték ki. Flór Ferenc orvosként részt vett az 1848-49-es szabadságharcban: a hadügyminisztérium egészségügyi osztályát vezette, szervezetileg reformálta meg a katonai egészségügyet, illetve újító eljárásokat honosított meg a hadi sebészetben, például a kloroform használatát.
1851-től vezette a kórház önálló osztállyá váló szülészetét Semmelweis Ignác. Ő fedezte fel az antiszeptikus kézmosás jelentőségét az orvosok körében, ezzel megelőzve a gyermekágyi láz által bekövetkezett anyai haláleseteket. Életéről, jelentőségéről külön kiállításban emlékeztünk meg.
1872-74-ben kolerajárvány sújtotta az országot, illetve a zsúfolt lakosságú fővárost, az ebben az időben létrejött Budapestet. Sürgető volt új kórházak létrehozása, hiszen ekkor Pesten a Szent Rókus Kórház, a budai oldalon pedig a régi Szent János Kórház volt megfelelő állapotú közispotály, azonban a növekvő város több kórházat, nagyobb kórházi kapacitást igényelt. 1885-ben nyílt meg az Üllői úti új városi kórház, későbbi nevén Szent István Kórház. Ezzel egyidejűleg már szállítottak ide betegeket a Rókus Kórházból, tehermentesítve azt. A fertőző betegek kezelése azonban ezután is a Rókus barakk-kórházában zajlott a Szent László járványkórház létrejöttéig, amelynek szükségességére az 1892-es kolerajárvány világított rá még inkább. Két évvel később a korszerű Szent László Kórház megnyitott, a régi barakk-kórházat pedig felégették.
A századfordulón újabb orvostudományi innovációra került sor: 1898-ban a Rókus Kórházban nyílt meg Európa egyik első röntgenlaboratóriuma. Nem sokkal korábban, 1895-ben adta ki hivatalos közleményét Wilhelm Conrad Röntgen az „újfajta sugarak” felfedezéséről. A technológiát pár éven belül az orvostudomány szolgálatába állították.
A 20. században a Szent Rókus Kórházat többször átnevezték, 1919-ben a Központi Kórház nevet kapta, 1952-ben pedig Pest megyei Tanács Semmelweis Kórháza néven működött tovább.
A II. világháború alatt a kórház alagsorában óvóhely kapott helyet szükségműtővel. A bombázások során jelentős kár keletkezett az épületben, amelyet 1947-re restauráltak. 1956-ban az orvosok is kivették a részüket a forradalomból: több száz sebesültet láttak el. A hetvenes évektől szükségessé vált az épület rekonstrukciója, közel két évtized alatt, apránként minden épületrésze felújításra került.
TEJ
Forrás:
Keserű Krisztina, dr.: A Szent István és a Szent László Kórház rövid története napjainkig. REAL-EOD - az MTA Könyvtárának Repozitóriuma
http://real-eod.mtak.hu/6386/1/Tanulmanyok_2017_Anket_Keseru_SzentIstvan.pdf
Osgyán Edina: Barakkok helyén ispotály. Pest-Buda
https://pestbuda.hu/cikk/20180529_ispotaly_es_kapolna_220_eves_a_rokus_korhaz
A Pest Megyei Szt. Rókus Kórház története. Kórháztörténet a Szent Rókus Kórház honlapján.
https://www.rokus.hu/tortenet.htm
Pilinyi Péter, Gavlik István: Józsefváros. Budapesti Honismereti Társaság.
http://www.bpht.hu/historiak/34.pdf
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Magyar Elektronikus Könyvtár
http://mek.oszk.hu/03600/03630/html/index.htm
