A tisztaság fél egészség
Márai Sándor Egy polgár vallomásai c. művéből tudjuk, hogy „A századvégi polgárság általában csak akkor fürdött, ha beteg volt, vagy ha nősült.” A tisztaság fogalom egészen másra, jórészt a látható részekre fókuszált, elsősorban a ruhára és a lakókörnyezetre. Ami a nők esetében a tiszta alsószoknya, az a férfiaknál a tiszta gallér és kézelő volt. Hogy elődeink milyen erőfeszítéseket tettek az áhított tisztaság eléréséért, mely gyakran az egészség szinonimája is volt, legfrissebb válogatásunkból kiderül.
A tisztaság eszméje a századfordulón, a mosdástól a mosásig
A tiszta, rendezett ruházattal szemben az alsóneműkre kevesebb figyelem irányult, bár Hugonnai Vilma az első magyar orvosnő a fehérnemű viselés kapcsán legalább heti kétszeri cserét javasolt, tudjuk, hogy gyakran még jómódú emberek is egy hétig ugyanazt az alsóneműt hordták. Ehhez az a tény is hozzájárult, hogy még Budapesten is alig volt fürdőszobával felszerelt lakás, de ha volt is, azt sem rendeltetésének megfelelően használták, a fürdőszobás lakások száma csak az 1930-as években nőtt meg jelentősen. Pedig a fürdéshez és a hajmosásoshoz meleg lakás és némi logisztika szükségeltetett, hajszárító híján igen hosszú procedúra végeredménye lett az áhított tiszta frizura. A század hajnalán még Erzsébet királynénk is egy vízhatlan köpenyben várta, hogy megszáradjon hajkoronája, bár ő nyelvleckével ütötte el az időt, erre egy cselédsorban szolgálónak kevés esélye volt. Egyébként általánosságban a haj és fej évenkénti néhányszori mosását tartották indokoltnak, így a ritka hajmosás egyáltalán nem volt kirívó.
A cselédség higiéniájára jellemző volt, hogy egy részük hetente-kéthetente tisztálkodott, jórészt a tisztaságifürdőket látogatták, de volt, aki a kiszolgált család fürdőszobájában fürödhetett. Érdekes, hogy a cselédeknek nem volt megszabva, hogy pontosan mikor is fürödjenek, akkor mosakodtak, amikor tudtak, általában kora reggel vagy késő este került elő az a bizonyos lavór.
„Pest feketére fest”
A korszak „tisztaság” felfogása nemcsak a szűken vett higiénés viszonyokra terjedt ki, az alsóbb osztályok nőtagjait például eleve tisztátalannak tartották. Persze a szifilisz terjedéséért a prostituáltakat okolták, ugyanakkor a fiatal urak beavatását cselédlányokkal elfogadhatónak tartották. Sőt gyakran a ház úrnője is szemet hunyt addig, míg nem lett látható jele az erkölcstelen üzelmeknek. „Pest feketére fest” – tartották, hiszen a megesett lányokat otthon sem fogadták tárt karokkal, nem sok választásuk maradt, ha megszülték gyermeküket, szoptatósdajkának állhattak, míg saját gyermekük valahol vidéken sínylődött. De gyakran végső elkeseredésükben lúgot, vagy „kakasgyufát” ittak – akkoriban a gyufa borítása még kénes, foszforos volt, tehát mérgező. Később a gyufával való mérgezés annyira elharapódzott, hogy be is tiltották az árusítását – a „kakasgyufa” nevét, a dobozán lévő kakasról kapta.
A századfordulón már a napi rendszeres fogmosást tartották elvártnak – korábban a vízzel öblögetés is megtette – lehetőleg fogpor vagy paszta használatával. Létezett már fogkrém, a 19. század legnépszerűbb márkája Kalodont néven volt elérhető. A káliumot, magnéziumot, glicerint és orvosi szappant tartalmazó fogkrémet általában mentollal és fahéjolajjal ízesítették. Az eredeti termék még rózsaszín volt, mert kárminfestéket is tartalmazott, a patikusok által készített verzió azonban már kék volt, mert a kék szín optikailag is fehérített. De léteztek univerzális termékek, mint a Brázay-féle Diana sósborszesz, amely a toroköblögetés mellett sebfertőtlenítésre és hajszeszként is működött.
De a fogászat intézményének létrejötte is a századfordulóra tehető, a magyar arc-, állcsont-, szájsebészet a hadi sebészetből nőtte ki magát. Az Egyetemi Fogászati Intézet 1890-ben nyílt meg, vezetője Árkövy József lett, aki korábban sebészként dolgozott, majd Londonba ment fogászatot tanulni, onnan hazatérve alapította meg először a magán, majd az egyetemi fogászati iskolát, melyet az 1900-as évek elején az orvosi curriculumba hivatalosan is bevettek (ekkor még nem volt önálló fogorvosképzés).
A személyes higiéné igénye azonban eltörpült a takarítás vagy a mosás iránti tisztaság vágya mellett, amely egyenesen presztízskérdés volt. A mosás, különösen a nagymosás komoly fejtörést okozott a háziasszonyoknak, ahol lehetőség volt rá, ott házhoz jött a segítség, erre mi sem jobb bizonyíték, mint a mosónőtartás. Bár a szennyes ruhaneműt a nagyobb városokban mosó- és vasalóüzletekbe vitték. A városi bérházakban gyakran alakítottak ki külön mosókonyhát a pincében vagy a padlásszinten, ahol ilyen nem volt, ott a konyhában mostak. A mosás jelentős felfordulással járt, nem véletlen volt arra szánva egy egész nap. Amellett hogy komoly fizikai erőnlétet igényelt, a mosónő általában havonta egyszer érkezett, vagy elvitte a szennyest és egy családtagjával küldette vissza a tiszta ruhákat.
Háztartási gépek a tisztaság szolgálatában
A „higiéniai mozgalom” mögött azok a felismerések álltak, miszerint a fertőző betegségek összefüggésben állnak a higiéniás viszonyokkal. A modernizáció, a háztartási gépek megjelenése, mint a porszívó, különösen a cseléd nélküli háztartásban élő nőkre volt nagy hatással. Ugyanis a korszakban elterjedt elvárás, a portalan lakás nagy terhet rakott a középosztálybeli háziasszonyokra. A mosógépek a második világháborút megelőzően általában státusszimbólumként éltek, bár a század végén már mosóporok is megjelentek a piacon, a hagyományosan használt szerek is használatban maradtak, pedig köztudottan igen mérgezők voltak.
A tisztálkodással kapcsolatos újdonságok vevőköre a család hölgytagjai lettek, a magazinok hasábjain és különböző tájékoztató füzetecskékben olvashattak higiéniai tanácsokat, de naprakész információkat kaphattak az új termékekről, a havikötőktől a soványítóporon át az arcfehérítő krémig. Persze az igazán exkluzívnak számító intim higiénés termékeket, mint az óvszer, továbbra is külföldről kellett megrendelni.
A vidékről a nagyvárosi háztartásokba elszegődő cselédlányok átvették az újfajta gondolkodásmódot, ami az otthon maradt családtagokban gyakran váltott ki megrökönyödést, mivel vidéken úgy tartották, hogy aki túl sokat fürdik, vagy túl sokat foglalkozik a testével, az erkölcstelen.
A higiénia és a szépségápolás lassan társadalmi elvárássá vált. A kozmetikumok ismerősen csengő márkanevei, a Nivea, a már említett Kalodont, vagy az Odol megjelenése mutatják, hogy a korszerű szépségápolás alapjait ebben az időszakban rakták le, ahogy erre a korszakra tehető a drogériahálózatok létrejötte is, hogy a fodrászok, kozmetikusok, manikűrösök munkájának fellendülését ne is említsük.
A kiállítás ötletét Szécsi Noémi Lányok és asszonyok aranykönyve c. kötete adta!
TÉ
Forrás:
Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve, Szépség, egészség, termékenység és szexualitás a 19-20. század fordulóján, Park, Budapest, 2019.
