Legendás éttermeink – Kárpátia
Igaz, a legendás étterem a beszédes Kárpátia elnevezését csak a 20. században kapta, már a helyszínéül szolgáló bérpalota megépülte után vendéglátóipari egység működött a falai között. Az étterem virágkora a Spolarich családhoz köthető, akik a 20. század Budapestjének több vendéglátóhelyét is igazgatták. Sorozatunk következő részében a Kárpátia története elevenedik meg.
Az étteremnek otthont adó Ferenciek Bazára helyén eredetileg a ferences szerzetesek 1748-ban emelt rendháza működött. 1784-ben II. József a rendház nagy részét a Budáról Pestre költöző egyetemnek adományozta. Hogy a döntés nem nyerte el a barátok tetszését, jól mutatja, hogy minden követ megmozgattak, hogy visszaszerezzék a bitorolt épületet. Kérésük 1855-ben végre meghallgattatott, Ferenc József rendeletben szolgáltatta vissza elvett tulajdonukat. Ahogy az lenni szokott, a végleges megegyezésre csak néhány évvel később, 1872-ben került sor, és valószínűleg az sem lehetett véletlen, hogy 1873-ban kezdték el építeni az épület szomszédságában az Egyetemi Könyvtárat.
Hogy a ferencesek a meglehetősen igénybevett rendház helyett egy modern bérpalotát kívántak építtetni, azt aligha róhatja fel bárki is nekik. A már emlegetett Ferenciek Bazára névre keresztelt épület végül alig egy év alatt, 1877-re készült el, Frey Lajos és Kéler Napóleon tervei alapján. A bazár szó szerint körbefonja a templomot, hiszen tulajdonképpen egy átjáróház, bár napjainkban az utcafrontról ez nem egészen nyilvánvaló. A bazár egyik bejárata a mai Ferenciek teréről, a másik pedig a Kossuth Lajos (akkori Hatvani) utcából nyílott. Hogy miért volt érdekelt a rend egy ilyen átjáróház építésében? A helyiségeinek bérbeadásából származó bevételt saját kiadásaikra tudták fordítani, például iskolaépítésekre.
A kalaposok és szabók mellett a földszintjén bérbeadható üzlethelyiségek közül természetesen a vendéglátóhely volt a legjobb befektetés, de az emeleten volt műterme Klösz György fotográfusnak is. Az étterem első bérlője Holzwarth György volt, de maga az üzlet vezetése Csalányi Károlyra hárult. Az üzletet 1899-től 1918-ig Neusiedler Géza bérelte, aki jó érzékkel virágoztatta fel az éttermet, ugyanis megszerezte a müncheni Salvator sör pesti egyedárusítási jogát, és ezzel az üzleti fogással látványosan megnövelte a forgalmát. A visszaemlékezések szerint sokszor egészen a templomig álltak az asztalra várakozók.
Spolarich családtól
Az étterem történetében ezután egy kevésbé sikeres időszak következett, majd 1925-ben új gazdája lett a vendéglátóhelynek: a neves pesti vendéglátós dinasztia tagjai, Spolarich György és fiai lettek a bérlők. Spolarichék nevéhez fűződik az étterem bővítése és a ma is látható, sajátos belső tereinek kialakítása. A horvát ősökkel bíró család állítólag Zrínyi Miklósig vezette vissza családfáját. Tudjuk, hogy az egyik Spolarich ős, bizonyos Márton, Zrínyi titkára volt. 1920-ban az ő emlékére adta ki a család Zrínyi híres Áfiumát (Az török áfium ellen való orvosság), igaz, Magyarország kormányzójának ajánlva, bizonyára azért, „hogy Zrínyi lelkes szavaival is ébressze a világháborút követő forradalmakban sokat szenvedett magyar nemzet öntudatát".
Az étteremre visszatérve, az átalakítást meghatározta ez az öntudat, így az étteremben egy Szigetvár, egy Zrínyi, egy Regős és egy Vitéz-terem került kialakításra.
A megújítás Bodon Károly építő-iparművész tervei szerint valósult meg, míg a festményeket a kitűnő Pándy Lajos készítette. Külön említésre méltó az első magyar bútorgyár alapítója, idősebb Lingel Károly, az ő üzeméből kerültek ki az iparművészeti értékű bútorok. Az étterem díszüvegezési, üvegfestési munkálatai Palka József nevéhez fűződnek, aki különösen az egyházi üvegfestészet terén alkotott maradandót. Az általános díszítőmunka a Hantos testvérek cégének érdeme, a világítástechnika Barta Károly munkáját dicsérte. A befektetett energia és pénz dacára, mégse Spolarich Sörözőként maradt fent az utókor számára. A mai napig is használatos "Kárpátia" elnevezés Károlyi Lászlótól származik, aki 1934-től bérlőként üzemeltette a vendéglőt.
Spolarich Károly, a tulajdonos, ugyanis időközben tönkrement, sokáig hír volt, hogy a volt kormányfőtanácsos Japánban próbálta újrakovácsolni szerencséjét, sikertelenül, a japánok ugyanis nem voltak vevők a hazai ízvilágra. Később a patinás étterem 1949-ben került állami tulajdonba, 1957-ben pedig a HungarHotels lánc része lett.
Bár népszerűsége töretlen volt, az étterem üzemi területe meglehetősen szűkösnek bizonyult, így a felújítás elodázhatatlan feladattá vált. A tervezők legfőbb célja a helyiségek felújítása és korszerűsítése volt. Az étterem megújítására 1978-79-ben, a két UVATERV-es tervező, Vellay István építész és Hornicsek László belsőépítész vezetésével került sor.
Szerencsére a vendéglő belső terei viszonylag épségben megmaradtak, ami annak is köszönhető, hogy a művészi jelentőségű, jellegzetes berendezését és díszítését a Művelődésügyi Minisztérium 1973-ban védetté nyilvánította.
A privatizáció után, 1997 októberében a nemzetközileg is elismert, nagy szakmai tapasztalattal rendelkező Niklai Ákos vásárolta meg. Az impozáns étterem sajnos nem élte túl a pandémiás időszakot, egy legendás étteremmel kevesebbek lettünk.
TÉ
Forrás:
Kovács Sándor Iván: Forgách Simon „Áfium"-kiadása
Gundel Imre, Harmath Judit: A Vendéglátás emlékei, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1982.
